Este
Ma kaptam Esztitől levelet. Leírt egy csomó információt a gyakorlatról, fősuliról. Igen jól esett. Körübelül ezt írtam neki, blognak is beillik:
Patrona: 1.a: Rajz, technika tanítás: Érdekes, sokféle dolgot csinálnak ezek a gyerekek, de felmerült bennem a kérdés, hogy (bár lehet, csak azért, mert ennyire kicsiket még nem tanítottam), hogy miért kell nekik ennyire meghatározni, mit csináljanak. Azaz minden munka annyira pontosan, sablon alapján el van tervezve, hogy nem tudom. ezzel lehet-e fejleszteni a kreativitásukat... Persze, tudom, nagyon kevés a 40 perc, s talán ezért. Ha én lennék a tanító, szerintem inkább kevesebb dologgal foglalkoznék, de mindre több időt szánva, hogy a gyerekek kiélhessék magukat. Nem tudom, jól látom-e, de ez a gondolat jutott az eszembe, olvasva a
leveledet. Köszönöm az óratervet.
Patrona: 5.b: Irodalom: Hát, nem tudom, végigérnek-e a János vitézzel, mire megyek, de nem sajnálnám, ha igen. Nem tudom miért, kicsit tartok ettől a témától. Nem tudnék hozzákezdeni egy ilyen óratervhez... De bízom Ági segítőkészségében...
Fősuli: Azt nagy örömmel hallom, hogy nem kell a drámás és a táncos tárgyat megcsinálni, 2 gonddal keveseb... :) A többi zh meg ilyesmi talán annyira nem lesz gáz, ha mindegyikre rászánok majd 2 délutánt. Nem aggódom, igaz, itt semmit se tanultam, de ott se kellett korábban belehalni a tanulásba, csak ha minden egyszerre volt... Bízom a tanárok segítőkészségében. Sz. Rita is nagyon megnyugtató dolgot válaszolt a levelemre, miszerint ne foglalkozzam az otthoni dolgokkal, és majd fog írni, hogy mit tegyek. Mondjuk az elszomorított kicsit, hogy azt írta, "fájdalmas szívvel kell mondanom, hogy jobb helyen van ott, mint itthon". Szépen fogalmazta meg, s igaza is van, épp ezért, aznap délután elég szomorú voltam, mikor kaptam. Itt a pénz miatt minden máshogy működik. És ez az undorító dolog az egészben, hogy minden, de minden csak a pénzen múlik. A norvégok ugyanis lustábbak, sokkkal hidegebbek, mint a magyarok, mégis, ha lehetőségem lenne maradni most itt, néhány évig maradnék dolgozni. Több ok miatt nem teszem, de csak amiatt a mocskos pénz miatt külföldi emberek százezrei laknak itt. S Magyarország még nincs olyan rossz helyzetben, mint Afrika sok országa...
Eszter kérdezte, ismerem-e a könyvet, amit olvas. Sajnos nem ismerem az említett könyvet (kacifántos írótól: Alkonyat, filmben is most jelenik meg) és sok-sok másikat se (ami szégyen, magyartanári jövőmre való tekintettel...), de ha hazamegyek, szeretnék sokat olvasni. Itt idő és könyvem sincs hozzá, de a karácsonyi szünetben legkésőbb szeretnék sokat-sokat olvasni. Itt egy kék sapkás törpe vagy nem tudom milyen című filmet reklámoznak, amire tegnap egy holland lány hívta fel a figyelmemet. A norvég címét még meg tudnám mondani, ha legközelebb hazajövök, de hogy a magyar mi, arról fogalmam sincs...
Nem rég teregettem, mert szombaton elhagyom a szállást, elmegyek Rékával más városba, s mikor visszatérek, csak egy napom lesz Osloban, az is valamelyik barátoméknál, nem akarom a ruháimmal terhelni őket.
Ma a szálláson ki kellett pakolni az összes hűtőt, polcot, szekrényt a konyhában, mert nagytakarítást
csinálnak. A baj csak az, hogy csupán két nappal szóltak korábban, s mivel a hűtőből is ki kell pakolni, akiknek sok romlandó ennivalójuk volt, két napja maradék-partykat rendeznek. Ezt tettük mi is két napja, amikor is egy nappal eltolták a takarítást. Így még csak fél napja áll a 6 tojásom a polcomon, s nem a hűtőben.
Ma Attila, elvesztette a fél kesztyűmet, amit itt vettem. Nagyon szomorú voltam. Két napja poénból felvette, s nem adta vissza. Nem volt hideg, nem zavart. Nem is gondoltam, hogy elhagyja, hiszen mindig rajta volt, hordta. Tegnap nagyon hiányzott a kiránduláson, ahova a holland lánnyal mentem, aki az emeletememen lakik. Picit bosszantott is a dolog a hideg miatt, de gondoltam, ma jól visszakérem. Reggel rajta is volt suliba menet, aztán elmentünk a vonatállomásra, s még ott is. Átmentünk egy másik helyre, ott nem emlékszik, megvolt-e, de a következő boltban nem. Kétszer végigjártuk pontosan az utat, átkutattuk a boltokat, előrébbhaladott angoltudássommal nem okozott gondot az se, hogy megkérdezzek egy csomó embert, de nem találtuk. Csak azt nem értem, itt miért nem csinálják azt, hogy ha megtalálják az utcán, ott hagyják, vagy felteszik egy látható helyre. A tegnapi kisvárosban, Fredsikstadban mindenhol ezt láttam, s gondolom megtalálja majd a gazdája. Vagy ha elvitték, akkor ki az a hülye, akinek egy fél pár kesztyű kell??? Tudom, meleg, meg szép, meg hosszú, de akkor sincs párja. Biztos a félkarú rabló tette el... :)
Aztán próbáltunk ugyanolyat venni, mert egy hónapja vettem a H&M-ben. Persze tavalyi modell volt, s a leárazás miatt már egy darab se volt. Hasonló készlet (mert ehhez sapka is van, ami Bence szerint öreg nénis, tehát jobb lett volna, ha az veszik el, kesztyűből otthon sincs most másik...) csak nagyon drágán vagy kesztyű nélkül vagy sál nélkül volt. Ehhez jó volt a korábbi sálam, melyet az azóta már elment, szeretett nagymamámtól kaptam.
Szóval minden széttörött bennem ma. Kiborítottam egy majdnem teljes adag tésztát is, mikor marha éhes voltam és a hülye konyhatakarítás miatt az én emeletemről (11) Attiláéra költöztünk (10).
Egyébként a délelőtti fő dolgozatom bemutatója jól sikerült. A cserkészetből írtam, abból fogom a diplomámat is, ha egyszer elkezdem végre, de legalább már foglalkoztam a témával...
Holnap végső vizsga, de nem tudom, mit fognak kérdezni, mert a konzulensem nem lesz... Izgi. De majdcsak lesz valahogy. Úgyse számít sehova ez a hülye osztályzat, mert nem tudom elfogadtatni, max. 1-2 tárgyat, ha jó fej a tanár...
No, most befejezem, még olvasgatok valamit holnapra, bocs a panaszkodós levélért. Azért van jó néhány dolog, ami nem fog hiányozni...
Hát, ilyesmiket írtam neki. Most másra nem volt energiám, ezért tettem be ide.
2009. november 12., csütörtök
2009. október 12., hétfő
Szabad szombat....
Szeptember 5. - Szombat
Lejegyezve: Vasárnap 01.20
Ma, mivel szabad szombat volt, ismét aránylag későn keltem. Reggeliztünk együtt Attilával, Pui Luijal és Karollal, a Tajvani lánnyal a mi emeletünkön. Helyesek voltak a lányok, mert mikor bekopogtam, még feküdtek az ágyban és álmosan beszélgettek, de jöttek 5 perc múlva ki a konyhába. Mivel Pui Lui szinte a szomszédom, pár napja megígértette velem, bármi van, pl. ha eszem, mindenképp kopogjak az ajtaján. Mivel én ezt tegnap elfelejtettem, már majdnem örök lett a harag :) köztünk, ezért most nem akartam, hogy véletlen rám találjon evés közben úgy, hogy nem szóltam. Nem, mintha félnék tőle. Nem az az ijesztő lány típus. De egyébként is örülök, ha ott van, olyan vidám és kedves lány. A barátnőjével, ahogy kiderült a koli-bulin mandarinul beszélnek, mert Tajvanon úgy szoktak, Pui Lui meg tud, mert kínai tanár lesz és sokféle nyelvjárást megtanulnak az egyetemen. Érdekes, nálunk nem lehet székelyül tanulni, pedig engem érdekelne...
A zuhanyzás, képtöltögetés után ma is boltba mentünk, s a tegnapi zsákmányt, a sörösüvegek és az üdítős palackok tömkelegét visszavittük a Rema-ba, így Atti 46, én 25,5 NOK-t spóroltam meg. Zsunak vettem tejet, mert kérte, magamnak nagyon olcsó konzerv kukoricát, kecsapot, ami meglepően jó áron kapható itt. Ezeket nagyon szeretem, és összesen csak 6,5 NOK-t kellett fizetnem. Kenyérért a Kiwibe mentem, mert az nem volt olcsó a Remában. Természetesen a löff megint elfogyott, pedig én azt szeretem. Vannak bizonyos dolgok itt Norvégiában, amik sosem jönnek össze nekem a vásárlással kapcsolatban. Egyik a löff-vásárlás, mert mindig elfogy délutánra, de én általában csak akkor tudok boltba menni. A másik a sózatlan vaj-vásárlás. Eddig kétféle asztali margarint vettem, amik olcsók voltak. Mindkettő sós volt, s én azt nem szeretem. (Hogy jön már az ki, hogy mogyorókrém alá sós a margarin???) Harmadszorra: tegnap, a legolcsóbb megoldást választottam, a főző-margarint, annak a reményében, hogy a 7 NOK-s 450 dkg-os főzőmargarint, ami csak papírban van, már csak nem sózzák meg. És de. Akkor mit tesz az ember a sütibe? Kérdem én, akinek alapszükséglete a sütisütés, ha hosszabb ideig tartózkodik egy helyen... Nem normálisak ezek a norvégok. Nem tudják, mi a jó.
Végre beszéltem délután Bencével, ami csak a számítógép hiány miatt maradt el pár napja... 4-kor rák, kagyló, mogyorókrémes, sajtos kenyér, olasz majonézes saláta ebédet tartottam, Atti pedig kagyló, rák, paradicsomos babkonzervet. Minden finom volt, csak nem feltétlenül együtt. További beszélgetés után a Vigeland Parkba mentünk Zsuval és Attival, ahol kiderült, ő is émelyeg a kevert kaja miatt, engem mondjuk szabályszerűen ismét a hányinger kerülgetett, bár távolabbról, mint múltkor. Nem vagyok egész normális, hogy ennyi hülyeséget összeettem. Mondjuk örültem, hogy hosszas, kínzó bevásárlóutak után végre összegyűjtöttem sokféle ennivalót. Hát, kihasználtam/tuk, az biztos.
A Vigeland Park egyébként eléggé más volt, mint októberben. Tele volt virággal és most ment majdnem minden szökőkút. Volt, amit akkor nem is láttam. Kisgyermek- és csecsemőszobrok alkotnak egy kört a vízesés mellett, középen pedig egy újszülött csecsemő életnagyságú szobra. Legalábbis az araszom alapján akkora lehet. Belegondoltam, hogyan fog belém férni egy ilyen szépséges, ámde nem kicsi teremtmény... (s aztán ki is kell jönnie.)
A hazafelé út már fáradtan telt, de végre más úton jöttünk haza, mint szoktunk...
Lejegyezve: Vasárnap 01.20
Ma, mivel szabad szombat volt, ismét aránylag későn keltem. Reggeliztünk együtt Attilával, Pui Luijal és Karollal, a Tajvani lánnyal a mi emeletünkön. Helyesek voltak a lányok, mert mikor bekopogtam, még feküdtek az ágyban és álmosan beszélgettek, de jöttek 5 perc múlva ki a konyhába. Mivel Pui Lui szinte a szomszédom, pár napja megígértette velem, bármi van, pl. ha eszem, mindenképp kopogjak az ajtaján. Mivel én ezt tegnap elfelejtettem, már majdnem örök lett a harag :) köztünk, ezért most nem akartam, hogy véletlen rám találjon evés közben úgy, hogy nem szóltam. Nem, mintha félnék tőle. Nem az az ijesztő lány típus. De egyébként is örülök, ha ott van, olyan vidám és kedves lány. A barátnőjével, ahogy kiderült a koli-bulin mandarinul beszélnek, mert Tajvanon úgy szoktak, Pui Lui meg tud, mert kínai tanár lesz és sokféle nyelvjárást megtanulnak az egyetemen. Érdekes, nálunk nem lehet székelyül tanulni, pedig engem érdekelne...
A zuhanyzás, képtöltögetés után ma is boltba mentünk, s a tegnapi zsákmányt, a sörösüvegek és az üdítős palackok tömkelegét visszavittük a Rema-ba, így Atti 46, én 25,5 NOK-t spóroltam meg. Zsunak vettem tejet, mert kérte, magamnak nagyon olcsó konzerv kukoricát, kecsapot, ami meglepően jó áron kapható itt. Ezeket nagyon szeretem, és összesen csak 6,5 NOK-t kellett fizetnem. Kenyérért a Kiwibe mentem, mert az nem volt olcsó a Remában. Természetesen a löff megint elfogyott, pedig én azt szeretem. Vannak bizonyos dolgok itt Norvégiában, amik sosem jönnek össze nekem a vásárlással kapcsolatban. Egyik a löff-vásárlás, mert mindig elfogy délutánra, de én általában csak akkor tudok boltba menni. A másik a sózatlan vaj-vásárlás. Eddig kétféle asztali margarint vettem, amik olcsók voltak. Mindkettő sós volt, s én azt nem szeretem. (Hogy jön már az ki, hogy mogyorókrém alá sós a margarin???) Harmadszorra: tegnap, a legolcsóbb megoldást választottam, a főző-margarint, annak a reményében, hogy a 7 NOK-s 450 dkg-os főzőmargarint, ami csak papírban van, már csak nem sózzák meg. És de. Akkor mit tesz az ember a sütibe? Kérdem én, akinek alapszükséglete a sütisütés, ha hosszabb ideig tartózkodik egy helyen... Nem normálisak ezek a norvégok. Nem tudják, mi a jó.
Végre beszéltem délután Bencével, ami csak a számítógép hiány miatt maradt el pár napja... 4-kor rák, kagyló, mogyorókrémes, sajtos kenyér, olasz majonézes saláta ebédet tartottam, Atti pedig kagyló, rák, paradicsomos babkonzervet. Minden finom volt, csak nem feltétlenül együtt. További beszélgetés után a Vigeland Parkba mentünk Zsuval és Attival, ahol kiderült, ő is émelyeg a kevert kaja miatt, engem mondjuk szabályszerűen ismét a hányinger kerülgetett, bár távolabbról, mint múltkor. Nem vagyok egész normális, hogy ennyi hülyeséget összeettem. Mondjuk örültem, hogy hosszas, kínzó bevásárlóutak után végre összegyűjtöttem sokféle ennivalót. Hát, kihasználtam/tuk, az biztos.
A Vigeland Park egyébként eléggé más volt, mint októberben. Tele volt virággal és most ment majdnem minden szökőkút. Volt, amit akkor nem is láttam. Kisgyermek- és csecsemőszobrok alkotnak egy kört a vízesés mellett, középen pedig egy újszülött csecsemő életnagyságú szobra. Legalábbis az araszom alapján akkora lehet. Belegondoltam, hogyan fog belém férni egy ilyen szépséges, ámde nem kicsi teremtmény... (s aztán ki is kell jönnie.)
A hazafelé út már fáradtan telt, de végre más úton jöttünk haza, mint szoktunk...
Évkezdés
Szept. 4. - péntek
Lejegyezve: szombat 00.45
A péntek, azaz a mai nap szabad volt. Nem is igyekeztem ezért a felkeléssel. Fél 11-kor sikerült kitápászkodni az ágyból. Hajmosás-zuhanyzás és internetezés után Attival megbeszéltem, hogy megyünk boltba, suliba, hogy lecserélje a kölcsönzött videokamerát fényképezőre, mert úgyse tudja használni a kazettahiány miatt. Elmentem enni, s a konyhában a ghánai sráccal találkoztam, akivel múlt szombaton is a liftben Zsuval, misére menet. Beszélgettünk sokat akkor is és most is, bár mivel ettem, kevésbé. Végre nem csak kenyeret ettem sajttal, hanem tegnap és ma melegszendvicset és mivel jött Pui Lui, a hong kongi lány, kaptam tőle 2 tükörtojást. Állítólag ő egyszer az én kenyeremet ette, de én nem emlékszem. Vicces volt, mert 3 különböző színű ember három különböző földrészről volt ott. A fiú a csokit nem szereti (Hatalmas humoromat elővéve megkérdeztem tőle, hogy nem attól lett ilyen barna? mert én azt hittem, sokat evett, azért ilyen színű a bőre... - nevetett, úgyhogy vette is a lapot.), Pui Lui a sajtot nem komálja (én azt is ettem), s ott náluk nincs is, én pedig, és azt hiszem Pui Lui is utálja a sima mogyorókrémet. Szóval vicces volt. De megbeszéltük, milyen a tej Magyarországon, meg hogy sose forralom fel, s ezen csodálkozott is Abdu (azt hiszem így hívják). Végül megkóstoltam a kínai lány tésztáját, mert mondta, most nagyon jól sikerült, úgyhogy most kell megkóstolnom... Délután, mire Atti kész lett, már nem volt kedvem kimenni, mert elég hideg volt, esett is. Egy órát akartam aludni, de először feldörömbölt Zsu, aztán úgy bealudtam, hogy negyed hatkor keltem. Végül Zsuval mentem boltba, s miután ismét szinte mindenből a legolcsóbbat vettem, hazatértünk.
Évkezdő buli volt odalenn, aminek fő vonzereje a korai érkezőknek ígért ingyen sör volt. Elég sokan voltunk, de nem 130-an, ahányan itt laknak, mondjuk lehet, hogy cserélődtek az emberek. Én a 10. emeleti klikkel voltam együtt, mert az egy nagyon jó, összetartó, kedves bagázs. Mark az osztrák srác, Frank a nigériai, Attila, Bernadett, az új német lány, Bauma a kongói...Nem volt túl izgi a dolog, mindenki csak beszélgetett, valami rossz zene ment a háttérben. Feljöttünk enni, s a 10. emeleten a konyhában végül saláta, sajt, rákevős partit tartottunk, kiegészítve az itteni pocsék paradicsom megkóstolásával. Nincs igazán honvágyam, de a tej, a normális főtt kaják, az én, saját termesztésű finom paradicsomom nagyon hiányzik. A gyümölcsökről és a barack/meggy/bármi más finom lekvárról nem is beszélve... Visszamentünk egy kicsit, de mivel megérkeztek a spanyolok a szülinapünneplés után (kb 10-en), csak hangos éneklés-táncolás rossz zenére és a többiek beszélgetése jellemezte a helyet, de egyhamar fel is oszlatták a dolgot, mert éjfélre járt az idő. Mi még gyalog feljöttünk jó néhány üres üveggel megrakva a 10-re, ahol beszélgettünk Bernadettel. Hazatérésem ismét viccesre sikerült, mert nem egy emeletet felfele mentem (hisz a 11-en lakom), hanem le, s csak a "szobám" ajtaja előtt állva vettem észre, hogy nem stimmel a dolog, mert elég furi név volt az ajtón. Rájöttem, mi van, mikor visszaindultam. Nem csak az előszobát, hanem az emeletet is eltévesztettem. Így jöhettem felfele 2-t, a sok üveggel... De holnap visszaviszem őket és meggazdagszom! A konyhában is volt ugyanis egy zacskó tele velük, amit becsempésztem a szobámba. Elvégre ott van sok napja és senki nem vitte vissza...
Lejegyezve: szombat 00.45
A péntek, azaz a mai nap szabad volt. Nem is igyekeztem ezért a felkeléssel. Fél 11-kor sikerült kitápászkodni az ágyból. Hajmosás-zuhanyzás és internetezés után Attival megbeszéltem, hogy megyünk boltba, suliba, hogy lecserélje a kölcsönzött videokamerát fényképezőre, mert úgyse tudja használni a kazettahiány miatt. Elmentem enni, s a konyhában a ghánai sráccal találkoztam, akivel múlt szombaton is a liftben Zsuval, misére menet. Beszélgettünk sokat akkor is és most is, bár mivel ettem, kevésbé. Végre nem csak kenyeret ettem sajttal, hanem tegnap és ma melegszendvicset és mivel jött Pui Lui, a hong kongi lány, kaptam tőle 2 tükörtojást. Állítólag ő egyszer az én kenyeremet ette, de én nem emlékszem. Vicces volt, mert 3 különböző színű ember három különböző földrészről volt ott. A fiú a csokit nem szereti (Hatalmas humoromat elővéve megkérdeztem tőle, hogy nem attól lett ilyen barna? mert én azt hittem, sokat evett, azért ilyen színű a bőre... - nevetett, úgyhogy vette is a lapot.), Pui Lui a sajtot nem komálja (én azt is ettem), s ott náluk nincs is, én pedig, és azt hiszem Pui Lui is utálja a sima mogyorókrémet. Szóval vicces volt. De megbeszéltük, milyen a tej Magyarországon, meg hogy sose forralom fel, s ezen csodálkozott is Abdu (azt hiszem így hívják). Végül megkóstoltam a kínai lány tésztáját, mert mondta, most nagyon jól sikerült, úgyhogy most kell megkóstolnom... Délután, mire Atti kész lett, már nem volt kedvem kimenni, mert elég hideg volt, esett is. Egy órát akartam aludni, de először feldörömbölt Zsu, aztán úgy bealudtam, hogy negyed hatkor keltem. Végül Zsuval mentem boltba, s miután ismét szinte mindenből a legolcsóbbat vettem, hazatértünk.
Évkezdő buli volt odalenn, aminek fő vonzereje a korai érkezőknek ígért ingyen sör volt. Elég sokan voltunk, de nem 130-an, ahányan itt laknak, mondjuk lehet, hogy cserélődtek az emberek. Én a 10. emeleti klikkel voltam együtt, mert az egy nagyon jó, összetartó, kedves bagázs. Mark az osztrák srác, Frank a nigériai, Attila, Bernadett, az új német lány, Bauma a kongói...Nem volt túl izgi a dolog, mindenki csak beszélgetett, valami rossz zene ment a háttérben. Feljöttünk enni, s a 10. emeleten a konyhában végül saláta, sajt, rákevős partit tartottunk, kiegészítve az itteni pocsék paradicsom megkóstolásával. Nincs igazán honvágyam, de a tej, a normális főtt kaják, az én, saját termesztésű finom paradicsomom nagyon hiányzik. A gyümölcsökről és a barack/meggy/bármi más finom lekvárról nem is beszélve... Visszamentünk egy kicsit, de mivel megérkeztek a spanyolok a szülinapünneplés után (kb 10-en), csak hangos éneklés-táncolás rossz zenére és a többiek beszélgetése jellemezte a helyet, de egyhamar fel is oszlatták a dolgot, mert éjfélre járt az idő. Mi még gyalog feljöttünk jó néhány üres üveggel megrakva a 10-re, ahol beszélgettünk Bernadettel. Hazatérésem ismét viccesre sikerült, mert nem egy emeletet felfele mentem (hisz a 11-en lakom), hanem le, s csak a "szobám" ajtaja előtt állva vettem észre, hogy nem stimmel a dolog, mert elég furi név volt az ajtón. Rájöttem, mi van, mikor visszaindultam. Nem csak az előszobát, hanem az emeletet is eltévesztettem. Így jöhettem felfele 2-t, a sok üveggel... De holnap visszaviszem őket és meggazdagszom! A konyhában is volt ugyanis egy zacskó tele velük, amit becsempésztem a szobámba. Elvégre ott van sok napja és senki nem vitte vissza...
Új vallás megismerése
Szept. 3. - Csütörtök
E szép napon az óra után könyvtári körbevezetésen vettünk részt. Kiderült, itt lehet ingyen kölcsönözni fényképezőgépet, kamerát, sőt, laptopot is. Ha meg akarod vágni a videóidat, bemehetsz egy teljesen felszerelt stúdióba. Ha tanulni vagy filmet nézni akarsz a barátaiddal, akkor egy lefoglalt szobában megteheted egy méteres átmérőjű síkképernyős monitorral. S ilyenből van kb. 20 darab a könyvtárban. Ha nem vitted vissza a kamerát, rádírnak egy emilt, ez aztán a nagy büntetés... Előre fél tőle Attila, mert ő azonnal ki is kölcsönzött egy gépet. Persze nem lopja el meg semmi, de meglepő, hogy ennyire megbíznak az emberekben. Ezt Magyarországon nem lehetne megtenni. Azok a gépek 180-200.000 Ft-ot is érnek.
Délután sikh templomba mentünk. Erről a vallásról az egyik tanárunk, Halldis (mi csak Díszhalnak hívjuk) már elég sokat mesélt órán. Fél ötkor indultunk a suliból. Metróval és busszal utaztunk a város szélére. A ház, ahova mentünk, nem látszott különlegesnek. Ugyanolyan faház volt, mint amilyenek itt lenni szoktak. Csak a rajta függő két tábla felirata árulta el, hogy ez nem egy egyszerű norvég lakóház. Mikor beléptünk, kezet kellett mosni az előtérben álló nagy kútnál. Cipőinket le-, ott kapott sáljainkat, kendőinket felvettük a fejünkre, mert anélkül nem szabad belépni a templomba. Kölcsönös fényképezkedés után (hiszen mindenki viccesen festett az új szerelésben) az első emeletre invitáltak minket enni. Egy nagy teremben ültünk le a fal mellé, ahol egy baldachinos ágyszerűség állt az ablaknál. Az étel finom volt, csak a nagy része elég csípős. Kefir, lepénykenyér, zöldséges szósz, csípős húsos szósz, rizs. Tej vagy víz hozzá. Turbános férfiak osztották az ételt, még el is lehetett hozni csomagolva, ha akartunk.Az evés után a pincében bemutatták a vallást, egy férfi beszélt róla. A történetéről, tanairól, jelképeiről, a mai szerepükről. Végül imára mentünk, ahol 2 ember éneklése és egy bácsi porolóval való könyv legyezgetése jellemezte a bő 3/4 órát, amit ott voltunk. Szép volt az ének és az, hogy csupa fehérben voltak az emberek, de semmit nem értettünk. Végül kivitték a nagy, jól becsomagolt szent könyvüket és megkóstolhattuk a szent pudingjukat, amire csak Estelával vállalkoztunk. Nem volt különleges íze, csak édes volt, és nem puding, hanem főtt dara állagú. Jó késő volt, mire hazaértünk, de megtudtuk legalább, hogy ez a keleti, indiai vallás nagy vonalakban egyezik a kereszténységgel, amit első látásra nem is gondoltam volna.
23.15
Ezek a spanyolok nem egészen normálisak... A szomszédom ugyanis itt egy spanyol lány, aki vicces, de szőke. Kicsit alter és szokásos, spanyolokra jellemző, alig érthető dialektusa van. Azért nem normális, mert nem elég, hogy tegnap a császkálás-mászkálás miatt nem tudtam aludni tőlük, ezért ma egész nap fáradt voltam, ma azonban most, éjjel negyed 12-kor főznek az arabbal együtt a konyhában! Valami pizzát, zsemlét sütnek, a spanyol srác meg tésztát eszik... Én azonban aludni megyek. Remélem nem arra ébredek egy óra múlva, hogy ugyanúgy zajong/nak mint tegnap. Nem örülnék. Értem én, hogy más az életritmusuk, de az tuti, hogy én attól nem fogok lábujjhegyen közlekedni reggel 8-kor, mikor elmegyek, hogy ne ébredjen fel, mert ő későn feküdt le... Na jó, most gonosz vagyok, de télleg.
Még mindig teli a hasam a sikh kajától. És mivel sok bab és karfiol volt benne, fel is vagyok fújódva, ráadásul azt nem is tudom, miből volt az édességük. De az tényleg majdnem visszajött a csípős, szószos, babos, karfiolos, kefíres kajával együtt. A lepény finom volt, meg a rizs is. Azok nem csíptek.
Na, jóccakát. Holnap nincs suli!! :)
E szép napon az óra után könyvtári körbevezetésen vettünk részt. Kiderült, itt lehet ingyen kölcsönözni fényképezőgépet, kamerát, sőt, laptopot is. Ha meg akarod vágni a videóidat, bemehetsz egy teljesen felszerelt stúdióba. Ha tanulni vagy filmet nézni akarsz a barátaiddal, akkor egy lefoglalt szobában megteheted egy méteres átmérőjű síkképernyős monitorral. S ilyenből van kb. 20 darab a könyvtárban. Ha nem vitted vissza a kamerát, rádírnak egy emilt, ez aztán a nagy büntetés... Előre fél tőle Attila, mert ő azonnal ki is kölcsönzött egy gépet. Persze nem lopja el meg semmi, de meglepő, hogy ennyire megbíznak az emberekben. Ezt Magyarországon nem lehetne megtenni. Azok a gépek 180-200.000 Ft-ot is érnek.
Délután sikh templomba mentünk. Erről a vallásról az egyik tanárunk, Halldis (mi csak Díszhalnak hívjuk) már elég sokat mesélt órán. Fél ötkor indultunk a suliból. Metróval és busszal utaztunk a város szélére. A ház, ahova mentünk, nem látszott különlegesnek. Ugyanolyan faház volt, mint amilyenek itt lenni szoktak. Csak a rajta függő két tábla felirata árulta el, hogy ez nem egy egyszerű norvég lakóház. Mikor beléptünk, kezet kellett mosni az előtérben álló nagy kútnál. Cipőinket le-, ott kapott sáljainkat, kendőinket felvettük a fejünkre, mert anélkül nem szabad belépni a templomba. Kölcsönös fényképezkedés után (hiszen mindenki viccesen festett az új szerelésben) az első emeletre invitáltak minket enni. Egy nagy teremben ültünk le a fal mellé, ahol egy baldachinos ágyszerűség állt az ablaknál. Az étel finom volt, csak a nagy része elég csípős. Kefir, lepénykenyér, zöldséges szósz, csípős húsos szósz, rizs. Tej vagy víz hozzá. Turbános férfiak osztották az ételt, még el is lehetett hozni csomagolva, ha akartunk.Az evés után a pincében bemutatták a vallást, egy férfi beszélt róla. A történetéről, tanairól, jelképeiről, a mai szerepükről. Végül imára mentünk, ahol 2 ember éneklése és egy bácsi porolóval való könyv legyezgetése jellemezte a bő 3/4 órát, amit ott voltunk. Szép volt az ének és az, hogy csupa fehérben voltak az emberek, de semmit nem értettünk. Végül kivitték a nagy, jól becsomagolt szent könyvüket és megkóstolhattuk a szent pudingjukat, amire csak Estelával vállalkoztunk. Nem volt különleges íze, csak édes volt, és nem puding, hanem főtt dara állagú. Jó késő volt, mire hazaértünk, de megtudtuk legalább, hogy ez a keleti, indiai vallás nagy vonalakban egyezik a kereszténységgel, amit első látásra nem is gondoltam volna.
23.15
Ezek a spanyolok nem egészen normálisak... A szomszédom ugyanis itt egy spanyol lány, aki vicces, de szőke. Kicsit alter és szokásos, spanyolokra jellemző, alig érthető dialektusa van. Azért nem normális, mert nem elég, hogy tegnap a császkálás-mászkálás miatt nem tudtam aludni tőlük, ezért ma egész nap fáradt voltam, ma azonban most, éjjel negyed 12-kor főznek az arabbal együtt a konyhában! Valami pizzát, zsemlét sütnek, a spanyol srác meg tésztát eszik... Én azonban aludni megyek. Remélem nem arra ébredek egy óra múlva, hogy ugyanúgy zajong/nak mint tegnap. Nem örülnék. Értem én, hogy más az életritmusuk, de az tuti, hogy én attól nem fogok lábujjhegyen közlekedni reggel 8-kor, mikor elmegyek, hogy ne ébredjen fel, mert ő későn feküdt le... Na jó, most gonosz vagyok, de télleg.
Még mindig teli a hasam a sikh kajától. És mivel sok bab és karfiol volt benne, fel is vagyok fújódva, ráadásul azt nem is tudom, miből volt az édességük. De az tényleg majdnem visszajött a csípős, szószos, babos, karfiolos, kefíres kajával együtt. A lepény finom volt, meg a rizs is. Azok nem csíptek.
Na, jóccakát. Holnap nincs suli!! :)
2009. szeptember 29., kedd
Költözés 2.
Szept. 2. - Szerda
Lejegyezve: Szept. 30.
Mivel elsején este még mostunk, nem költöztem át St. Hanshaugenbe, csak szerdán délután. A reggel mondjuk nem volt olyan egyszerű. Fél kilenckor megjelentünk, tehát a szokásos időpontban az iskolában. De csak 3 ember volt rajtunk kívül a teremben. Gyanús volt. Igen gyanús. Mire hosszas órarend nézegetés és tanakodás után rájöttünk, hogy e szép napon, amikor korán felkeltünk és iskolába siettünk, alvással is tölthettük volna reggelünket, mivel az angol óránk csak fél 12-kor kezdődött.
Miután hazamentünk, Attila segített áthozni a cuccaimat Zitáéktól St. Hanshaugenbe. Majdnem mindent elpakoltam, eltakarítottam, csak a takarítás maradt hátra. Óra után ismét átmentünk az ittartózkodási engedélyért, ami újfent nem érkezett meg. A délutánom rendezkedéssel, pakolással és a kilátásban való gyönyörködéssel telt. (A szobám ablakából ugyanis 3-4 templomtorony, a tenger a szigetekkel és a városháza is látszik. De ha ez még mind nem lenne elég, besüt egész nap a Nap, így meleg van, s a naplementét is látni, mely mindig más, de mindig szép. Sőt, gyönyörű... Szóval ilyen szobám tán sose lesz többet.)
Lejegyezve: Szept. 30.
Mivel elsején este még mostunk, nem költöztem át St. Hanshaugenbe, csak szerdán délután. A reggel mondjuk nem volt olyan egyszerű. Fél kilenckor megjelentünk, tehát a szokásos időpontban az iskolában. De csak 3 ember volt rajtunk kívül a teremben. Gyanús volt. Igen gyanús. Mire hosszas órarend nézegetés és tanakodás után rájöttünk, hogy e szép napon, amikor korán felkeltünk és iskolába siettünk, alvással is tölthettük volna reggelünket, mivel az angol óránk csak fél 12-kor kezdődött.
Miután hazamentünk, Attila segített áthozni a cuccaimat Zitáéktól St. Hanshaugenbe. Majdnem mindent elpakoltam, eltakarítottam, csak a takarítás maradt hátra. Óra után ismét átmentünk az ittartózkodási engedélyért, ami újfent nem érkezett meg. A délutánom rendezkedéssel, pakolással és a kilátásban való gyönyörködéssel telt. (A szobám ablakából ugyanis 3-4 templomtorony, a tenger a szigetekkel és a városháza is látszik. De ha ez még mind nem lenne elég, besüt egész nap a Nap, így meleg van, s a naplementét is látni, mely mindig más, de mindig szép. Sőt, gyönyörű... Szóval ilyen szobám tán sose lesz többet.)
Az első prezentáció, az első mosás
Szept. 1. - Kedd
Lejegyezve: Szept. 30.
Az első prezentációnk. Természetesen nem csak nekünk, hanem az egész osztálynak. Magyarország vallási-filozófiai oktatási rendszere. Hát, nehéz téma. Egyrészt mindenhol más, másrészt a törvényekről, követelményekről is beszélni kellett. Sebaj, megoldottuk. Természetesen én "húztam a rövidebbet", mert a törvényről, szervezésről is én beszéltem. De a személyes tapasztalatok része már nem volt vészes. Kiderült, hogy nálunk teljesen más rendszer van a többi országhoz képest. Nálunk ugyanis csak a történelem órán tanulnak a gyerekek a többi vallásról, világnézetekről, máshol azonban a kötelező vallásismeret órán. Magyarországon aki hittant tanul, az adott egyházhoz kapcsolódó ismereteket tanulja meg. Mondjuk nálunk legalább aki hittant tanul, az vallásos is, Németországban, Norvégiában, Spanyolországban viszont csak egy ideológiai, vallástörténeti egyveleget töltenek a gyerekek fejébe, ha nem muszlim, mert akkor muszlim hittanra oktatják őket.
Este Zitáéknál mosást rendeztünk. Az egész lakást teleaggattuk ruhákkal, mert a szárítókötelet kifeszítettem az egyik nappaliablak és az előszobai szekrény közt, onnan pedig a konyhaablak közt, a mikró ajtajával megtámasztva. Szóval nagyon vicces volt... A kezdeti, ruháknak búcsút-integető félelmeink elmúltak, mikor kivettük őket az elöl-töltős, norvég csodamasinából a pincében. Enyhén rejtélyes volt azért az első adag bepakolása és az egész szituáció. Eleve a pincébe kellett lemenni, kulccsal nyitni az ajtót, nagy tartályok közt a mosókonyhába menni, ahol mindenféle ruhák száradtak, táblázat mutatta, ki mikor fog mosni. Szóval egy egész más világ. De szerencsére kiigazodtunk. Igen, ezt is sikerült katasztrófa nélkül átvészelni... Míg a mosógép dolgozott, mi halrudacskát, krumplisalátát és rizst vacsoráztunk hárman odafenn.
Lejegyezve: Szept. 30.
Az első prezentációnk. Természetesen nem csak nekünk, hanem az egész osztálynak. Magyarország vallási-filozófiai oktatási rendszere. Hát, nehéz téma. Egyrészt mindenhol más, másrészt a törvényekről, követelményekről is beszélni kellett. Sebaj, megoldottuk. Természetesen én "húztam a rövidebbet", mert a törvényről, szervezésről is én beszéltem. De a személyes tapasztalatok része már nem volt vészes. Kiderült, hogy nálunk teljesen más rendszer van a többi országhoz képest. Nálunk ugyanis csak a történelem órán tanulnak a gyerekek a többi vallásról, világnézetekről, máshol azonban a kötelező vallásismeret órán. Magyarországon aki hittant tanul, az adott egyházhoz kapcsolódó ismereteket tanulja meg. Mondjuk nálunk legalább aki hittant tanul, az vallásos is, Németországban, Norvégiában, Spanyolországban viszont csak egy ideológiai, vallástörténeti egyveleget töltenek a gyerekek fejébe, ha nem muszlim, mert akkor muszlim hittanra oktatják őket.
Este Zitáéknál mosást rendeztünk. Az egész lakást teleaggattuk ruhákkal, mert a szárítókötelet kifeszítettem az egyik nappaliablak és az előszobai szekrény közt, onnan pedig a konyhaablak közt, a mikró ajtajával megtámasztva. Szóval nagyon vicces volt... A kezdeti, ruháknak búcsút-integető félelmeink elmúltak, mikor kivettük őket az elöl-töltős, norvég csodamasinából a pincében. Enyhén rejtélyes volt azért az első adag bepakolása és az egész szituáció. Eleve a pincébe kellett lemenni, kulccsal nyitni az ajtót, nagy tartályok közt a mosókonyhába menni, ahol mindenféle ruhák száradtak, táblázat mutatta, ki mikor fog mosni. Szóval egy egész más világ. De szerencsére kiigazodtunk. Igen, ezt is sikerült katasztrófa nélkül átvészelni... Míg a mosógép dolgozott, mi halrudacskát, krumplisalátát és rizst vacsoráztunk hárman odafenn.
Norvégia - Nagy Magyarország?
Aug. 31. - Hétfő
Lejegyezve: Szept. 15.
E napon szokás szerint esett. Délelőtt nem volt óra, csak majdnem délben kezdődött, szociális tanulmányok volt a neve. A különböző ideológiákkal és az ideológia fogalmával foglalkoztunk egy volt parlamenti képviselővel. Elég érdekes volt. Majd el is látogatunk vele a Parlamentbe. Délután az ittartózkodási levelünkért mentünk át a nemzetközi irodába a másik épületbe. Természetesen nem kaptuk még meg... Ki tudja, tán el kell mennünk. Nem lenne jó, ha vissza kéne fizetni a nem teljesített félév miatt azt a sok pénzt (ami itt a norvégok szemét kikerekíti: hogy lehet annyiból megélni??). A folyosón, ahol az iroda van, egy NAGY MAGYARORSZÁG TÉRKÉP van a falon? Megkérdeztem (azért ez a tény mégis kíváncsivá tett), miért? Kiderült, hogy az egyik ott dolgozó Magyarországon járt és kutatott egy ideig valamilyen témában, s ő hozta a térképet.Elég meglepő volt, hogy mit keres az ott, mégiscsak Norvégiában vagyunk!Mivel e szép napon is kaptunk promóciós zacskót, otthon a különböző cukorkákat, leveseket és csokikat összetéve egy egész kis kupacot szemlélhettem az ebédlő asztalon. Hasznos dolog az első pár hétben suliba menni. Biztos így akarnak kedvet csinálni a diákoknak a bejárásra (vagy -hoz?). Mint néha látható, a magyarral akadnak problémáim. Ez nem lenne annyira baj, ha az angol tökéletesen menne. De sajnos még nem így van. Így most se magyarul, se angolul, sőt, meg kell nyugtatnom mindenkit, norvégul se tudok.Lesz ez mégy így se! Legrosszabb esetben ugyanúgy se angolul, se norvégul nem fogok tudni, mikor hazaérek, de a magyarba majd újra belejövök...
Lejegyezve: Szept. 15.
E napon szokás szerint esett. Délelőtt nem volt óra, csak majdnem délben kezdődött, szociális tanulmányok volt a neve. A különböző ideológiákkal és az ideológia fogalmával foglalkoztunk egy volt parlamenti képviselővel. Elég érdekes volt. Majd el is látogatunk vele a Parlamentbe. Délután az ittartózkodási levelünkért mentünk át a nemzetközi irodába a másik épületbe. Természetesen nem kaptuk még meg... Ki tudja, tán el kell mennünk. Nem lenne jó, ha vissza kéne fizetni a nem teljesített félév miatt azt a sok pénzt (ami itt a norvégok szemét kikerekíti: hogy lehet annyiból megélni??). A folyosón, ahol az iroda van, egy NAGY MAGYARORSZÁG TÉRKÉP van a falon? Megkérdeztem (azért ez a tény mégis kíváncsivá tett), miért? Kiderült, hogy az egyik ott dolgozó Magyarországon járt és kutatott egy ideig valamilyen témában, s ő hozta a térképet.Elég meglepő volt, hogy mit keres az ott, mégiscsak Norvégiában vagyunk!Mivel e szép napon is kaptunk promóciós zacskót, otthon a különböző cukorkákat, leveseket és csokikat összetéve egy egész kis kupacot szemlélhettem az ebédlő asztalon. Hasznos dolog az első pár hétben suliba menni. Biztos így akarnak kedvet csinálni a diákoknak a bejárásra (vagy -hoz?). Mint néha látható, a magyarral akadnak problémáim. Ez nem lenne annyira baj, ha az angol tökéletesen menne. De sajnos még nem így van. Így most se magyarul, se angolul, sőt, meg kell nyugtatnom mindenkit, norvégul se tudok.Lesz ez mégy így se! Legrosszabb esetben ugyanúgy se angolul, se norvégul nem fogok tudni, mikor hazaérek, de a magyarba majd újra belejövök...
2009. szeptember 12., szombat
Fényév Távolság
Aug. 30. - Vasárnap
Lejegyezve: Aug. 31. 00.11
Reggel a buli ellenére egész könnyen felkeltem. Igaz, kicsit lassan fogtam föl, mi van körülöttem - a kávézás, a reggeli és a képek feltöltése Bencével való skypeolással egybekötve kicsit megerőltető volt számomra.Mire mindent sikerült elintéznem, már dél volt. Ismét beszéltem Aminevel, akinek lakhelyét megnéztem a googlemapson, elmesélte, merre jár a szabadságai alatt, milyen nyelveket tud. Érdekes dolog, hogy egy teljesen ismeretlennel angulul beszélgethetek egy kontinenssel, sok országgal arrébbról, s én nem is otthon vagyok, milyen "véletlen", hogy értem őt, mert tudok angolul...
Nem is csak ez volt érdekes ma. Hanem miután írtam még a beadandónkhoz egy részt és lezuhanyoztam, beszéltem újra Bencével stb., misére indultam Zsuval, mivel Bauma, a kongói srác mégsem jött. Azért a számára készített, templomot és kollégiumot bejelölt helyeket tartalmazó térképet odaadtam neki, amit örömmel elfogadott. Meg is mondtam neki, mikor van a norvég mise. A liftben egy másik fekete sráccal beszéltünk, aki mindekettőnk kezét fogta, míg le nem értünk a 10-ről az elsőre. Miért? Nem tudom. De érdekes volt, hogy a fehér tenyere milyen sima volt, s a kézfogása milyen őszinte. Tudatosan fogta a kezünket. Tán azért, mert mondtam neki, hogy az övé milyen hideg, s az enyém azért olyan meleg, mert biciklivel jöttem. Gondolom, ez náluk nem furcsa. Természetesen beszélgettünk, ő MA képzésre jár és oktatást tanul. a Palotába ment, s míg el nem váltak útjaink, majdnem a templomnál, kibeszéltük, milyen az oktatási rendszerünk, hogy a tanárok fizetése milyen alacsony nálunk, ez a hogyan van Afrikában és miért nem becsülik meg őket sehol. Csak elválásunk előtt pár mondattal mutatkoztunk be egymásnak, a neve alapján gondolom muzulmán lehet. Szudánban sokan vannak.A templomba pont akkor értünk be, mikor bevonult a pap és a sok ministráns, kik közt most se volt egy fehér ember se. Ez a tény engem mindig csodálattal tölt el. Most azért mintha több fehér lett volna a misén. Most volt füzetem is, mert előző vasárnap találtam a magyar mise színhelyén egyet és elhoztam. Láttuk Sebit és beszéltünk vele és Ritával mise után. A szép éneklés és a sok-sok különböző ember látványa megint szívmelengető volt számomra.
A mise után, mikor Attila szobájába értem, egy legalább 70 cm átmérős képernyőjű tévén akadt meg a szemem. Kiderült, hogy találta az utcán, mikor Markkal boltba ment. Elvonszolták a legközelebbi konektorig, ami a kollégium oldalán volt, hogy kpróbálják, működik-e. Működött. Márk szólt Franknek, a nigériainak, hogy segítsen felcipelni. Mire én hazaértem, a tévé tehát Attila kisasztalán állt, épp Bauma próbálta beállítani, hogy legyenadás is, s miután sikerült, sőt, még távirányító is lett hozzá, a fiúk közösen nézték a tévét... Aztán valahogy szóba jött a vallás, s Markkal kezdett beszélgetni Frank, a Biblia, Isten neme és mindenféle kapcsán én is becsatlakoztam a vitába. Meglepett, hogy egy olyan távol, teljesen más kultúrában élő ember, mint én és Frank, mennyire egyet tud érteni. Markkal viszont nem, pedig ő élt jónéhány évet a szüleivel Dél--Afrikában. Minketten a fura nézetei ellen voltunk, így, mivel ő is katolikus, egyfajta ki nem mondott kapcsolat alakult ki köztünk...
Lejegyezve: Aug. 31. 00.11
Reggel a buli ellenére egész könnyen felkeltem. Igaz, kicsit lassan fogtam föl, mi van körülöttem - a kávézás, a reggeli és a képek feltöltése Bencével való skypeolással egybekötve kicsit megerőltető volt számomra.Mire mindent sikerült elintéznem, már dél volt. Ismét beszéltem Aminevel, akinek lakhelyét megnéztem a googlemapson, elmesélte, merre jár a szabadságai alatt, milyen nyelveket tud. Érdekes dolog, hogy egy teljesen ismeretlennel angulul beszélgethetek egy kontinenssel, sok országgal arrébbról, s én nem is otthon vagyok, milyen "véletlen", hogy értem őt, mert tudok angolul...
Nem is csak ez volt érdekes ma. Hanem miután írtam még a beadandónkhoz egy részt és lezuhanyoztam, beszéltem újra Bencével stb., misére indultam Zsuval, mivel Bauma, a kongói srác mégsem jött. Azért a számára készített, templomot és kollégiumot bejelölt helyeket tartalmazó térképet odaadtam neki, amit örömmel elfogadott. Meg is mondtam neki, mikor van a norvég mise. A liftben egy másik fekete sráccal beszéltünk, aki mindekettőnk kezét fogta, míg le nem értünk a 10-ről az elsőre. Miért? Nem tudom. De érdekes volt, hogy a fehér tenyere milyen sima volt, s a kézfogása milyen őszinte. Tudatosan fogta a kezünket. Tán azért, mert mondtam neki, hogy az övé milyen hideg, s az enyém azért olyan meleg, mert biciklivel jöttem. Gondolom, ez náluk nem furcsa. Természetesen beszélgettünk, ő MA képzésre jár és oktatást tanul. a Palotába ment, s míg el nem váltak útjaink, majdnem a templomnál, kibeszéltük, milyen az oktatási rendszerünk, hogy a tanárok fizetése milyen alacsony nálunk, ez a hogyan van Afrikában és miért nem becsülik meg őket sehol. Csak elválásunk előtt pár mondattal mutatkoztunk be egymásnak, a neve alapján gondolom muzulmán lehet. Szudánban sokan vannak.A templomba pont akkor értünk be, mikor bevonult a pap és a sok ministráns, kik közt most se volt egy fehér ember se. Ez a tény engem mindig csodálattal tölt el. Most azért mintha több fehér lett volna a misén. Most volt füzetem is, mert előző vasárnap találtam a magyar mise színhelyén egyet és elhoztam. Láttuk Sebit és beszéltünk vele és Ritával mise után. A szép éneklés és a sok-sok különböző ember látványa megint szívmelengető volt számomra.
A mise után, mikor Attila szobájába értem, egy legalább 70 cm átmérős képernyőjű tévén akadt meg a szemem. Kiderült, hogy találta az utcán, mikor Markkal boltba ment. Elvonszolták a legközelebbi konektorig, ami a kollégium oldalán volt, hogy kpróbálják, működik-e. Működött. Márk szólt Franknek, a nigériainak, hogy segítsen felcipelni. Mire én hazaértem, a tévé tehát Attila kisasztalán állt, épp Bauma próbálta beállítani, hogy legyenadás is, s miután sikerült, sőt, még távirányító is lett hozzá, a fiúk közösen nézték a tévét... Aztán valahogy szóba jött a vallás, s Markkal kezdett beszélgetni Frank, a Biblia, Isten neme és mindenféle kapcsán én is becsatlakoztam a vitába. Meglepett, hogy egy olyan távol, teljesen más kultúrában élő ember, mint én és Frank, mennyire egyet tud érteni. Markkal viszont nem, pedig ő élt jónéhány évet a szüleivel Dél--Afrikában. Minketten a fura nézetei ellen voltunk, így, mivel ő is katolikus, egyfajta ki nem mondott kapcsolat alakult ki köztünk...
Beilleszkedés
Aug. 29. - Szombat
Lejegyezve: Szept. 12.
Az első igazán szocializáló tevékenységünk e napon történt. Este ugyanis Attila emeletén konyha-buli volt, ahol volt 3-4 cseh, 1 kongói srác, egy zimbabwei, egy nigériai, aki már ismerte Attilát az első napjáról, mert az emeleten csövezett, míg várt ránk. Volt még 4 norvég, egy német, egy osztrák, 2 szlovák, egy litván, mi hárman magyarok... Szóval sokszínű volt a társaság. Remélem, senkit nem hagytam ki. Dehát a képek még többet mondanak. Ittunk cseh pálinkát, beherovkát és sört, köztük gyümölcsöset... Megismerkedtem sok emberrel, legalább az emberek felével beszélgettem, s nagyon jó volt a hangulat. Party után mi voltunk Attilával azok az élelmesek, akik összeszedték az összes üveget, hogy majd visszavihessék a Kiwibe jó pénzért cserébe... Attilánál tettük le az előtérben, két hatalmas szatyor lett tele. :)
Lejegyezve: Szept. 12.
Az első igazán szocializáló tevékenységünk e napon történt. Este ugyanis Attila emeletén konyha-buli volt, ahol volt 3-4 cseh, 1 kongói srác, egy zimbabwei, egy nigériai, aki már ismerte Attilát az első napjáról, mert az emeleten csövezett, míg várt ránk. Volt még 4 norvég, egy német, egy osztrák, 2 szlovák, egy litván, mi hárman magyarok... Szóval sokszínű volt a társaság. Remélem, senkit nem hagytam ki. Dehát a képek még többet mondanak. Ittunk cseh pálinkát, beherovkát és sört, köztük gyümölcsöset... Megismerkedtem sok emberrel, legalább az emberek felével beszélgettem, s nagyon jó volt a hangulat. Party után mi voltunk Attilával azok az élelmesek, akik összeszedték az összes üveget, hogy majd visszavihessék a Kiwibe jó pénzért cserébe... Attilánál tettük le az előtérben, két hatalmas szatyor lett tele. :)
Vége a hétnek...
Aug. 28. - Péntek
Lejegyezve: Szept. 12.
Angol óránk volt délelőtt, ahol a kultúráról beszélgettünk, s rájöttünk, hogy az egyik kedvenc tanárunk az angol tanárnő... Szépen beszél, látszik, hogy érdekli, amit mondani szeretnénk és nagyon kedvesen mosolyog mindig, ha csak a folyosón találkozunk vele, akkor is. Iskola után biciklizni mentünk Attilával, bár nem jutottunk messzire. A St. Hanshaugen parknál nézelődtünk, aztán délután hazamentem, s este főztem magamnak rizst és csináltam a maradék jégsalátából magamnak még ízes salátát. Nem volt egy túl izgalmas nap, de ismét vége lett a hétnek és következhetett a pihenés... :)
Lejegyezve: Szept. 12.
Angol óránk volt délelőtt, ahol a kultúráról beszélgettünk, s rájöttünk, hogy az egyik kedvenc tanárunk az angol tanárnő... Szépen beszél, látszik, hogy érdekli, amit mondani szeretnénk és nagyon kedvesen mosolyog mindig, ha csak a folyosón találkozunk vele, akkor is. Iskola után biciklizni mentünk Attilával, bár nem jutottunk messzire. A St. Hanshaugen parknál nézelődtünk, aztán délután hazamentem, s este főztem magamnak rizst és csináltam a maradék jégsalátából magamnak még ízes salátát. Nem volt egy túl izgalmas nap, de ismét vége lett a hétnek és következhetett a pihenés... :)
"Osztálykiránduláááás!!!"
Aug. 27. - Csütörtök
Lejegyezve: Szept. 12.
E borús szeles napon az osztály kitalálta, hogy kirándulni kéne menni. Fél egykor találkoztunk a spanyolok javaslatára a főpályaudvaron. Megvártunk mindenkit és megbeszéltük, hogy piknikezünk valamelyik hajón, ami a szigetek felé közlekedik, mert ahhoz nem volt elég jó idő (miután vagy esik vagy fúj állandóan, s csak ritka esetben süt a nap), hogy kinn üldögéljünk.Kiwizés után a 60-as busszal a kikötőig mentünk, majd a 93-as és a 94-es hajó útját is végigültük, -beszélgettük, -ettük, de kiszálltunk Hovendöya-n, ahol gyakran jár a hajó, minden fél órában. Sétálgattunk, viccelődtünk a tengerparton... Jött egy Brazil lány is a spanyolokkal, aki mindig azt mondta minden 3. mondata elején, hogy "In Braziiiil, the people..." stb. Lényeg az volt, hogy olyan hangsúllyal, hogy ez szállóigévé vált, mert egy nagyon helyes, kicsi lány volt, aki végigbeszélte a napot és mindenki szívébe belopta magát.
A kirándulás után kávézni menünk, de mivel én le akartam fényképezni az ötletes, kerékkel megoldott villamossorompót, lemaradtunk egy kicsit, meg egyébként se volt annyira kedvünk kávézni, úgyhogy el is vesztettük őket, s mentünk a fősulira, mert dolgunk volt még ott, mmajd haza.
Este, vagyis éjszaka még Attilával sétáltam a környékünkön, így megnézhettük azt a gyönyörű vízesést, amit októberben láttam Szabolcsékkal. Lélegzetelállító, hogy a város közepén a házak közt ilyen hatalmas szépség lakozik...
Lejegyezve: Szept. 12.
E borús szeles napon az osztály kitalálta, hogy kirándulni kéne menni. Fél egykor találkoztunk a spanyolok javaslatára a főpályaudvaron. Megvártunk mindenkit és megbeszéltük, hogy piknikezünk valamelyik hajón, ami a szigetek felé közlekedik, mert ahhoz nem volt elég jó idő (miután vagy esik vagy fúj állandóan, s csak ritka esetben süt a nap), hogy kinn üldögéljünk.Kiwizés után a 60-as busszal a kikötőig mentünk, majd a 93-as és a 94-es hajó útját is végigültük, -beszélgettük, -ettük, de kiszálltunk Hovendöya-n, ahol gyakran jár a hajó, minden fél órában. Sétálgattunk, viccelődtünk a tengerparton... Jött egy Brazil lány is a spanyolokkal, aki mindig azt mondta minden 3. mondata elején, hogy "In Braziiiil, the people..." stb. Lényeg az volt, hogy olyan hangsúllyal, hogy ez szállóigévé vált, mert egy nagyon helyes, kicsi lány volt, aki végigbeszélte a napot és mindenki szívébe belopta magát.
A kirándulás után kávézni menünk, de mivel én le akartam fényképezni az ötletes, kerékkel megoldott villamossorompót, lemaradtunk egy kicsit, meg egyébként se volt annyira kedvünk kávézni, úgyhogy el is vesztettük őket, s mentünk a fősulira, mert dolgunk volt még ott, mmajd haza.
Este, vagyis éjszaka még Attilával sétáltam a környékünkön, így megnézhettük azt a gyönyörű vízesést, amit októberben láttam Szabolcsékkal. Lélegzetelállító, hogy a város közepén a házak közt ilyen hatalmas szépség lakozik...
2009. szeptember 5., szombat
Velem mindig idióta balesetek történnek...
Aug. 26. - Szerda
Lejegyezve: Szept. 6. 01.45
A fősulin pedagógia óránk volt Wenche-vel. Nem volt annyira érdekes, de azért lehetett figyelni is. Suli után, mivel nem biciklivel mentem az eső miatt, hazafele másik busszal, így új útvonalon, Észak felől közelítettem meg a lakást. Csodaszép faházakat és kerteket láttam tele rózsákkal és dísztárgyakkal kirakott ablakokkal. Többek közt rátaláltam a teáskannám kedvesére és gyermekükre is, hiszen volt egy kis méretű és egy ugyanolyan méretű réz kanna, mint az enyém, a használt cikk boltból. Úgy látszik itt ez valami hagyományos dolog lehet... Természetesen jól eláztam, mert nem tartottam az esernyőt és az esőkabátot se volt kedvem felvenni. De rájöttem a dolog nyitjára, amit azóta is űzök: szandálban kell járni, mert az bármennyire is elázik, néhány óra alatt megszárad, a lábam meg nagyon hamar, s így kevésbé hideg, mint a ronggyá ázott sportcipő, ami tuti, hogy tényleg beázik, mert nem túl jó, s napokig várhatom, hogy újra felvehessem.
Órák után találkoztunk Kozák Katival, a mgyar itteni drámatanárral! Beszélgettünk sokat és nagyon kedves volt. Elmesélte családja történetét, az utóbbi fél évet, s meghívott minket hozzájuk.
Délután még elmentünk a Sognsvannhoz, a tóhoz, hogy lássák Zsuék, milyen szép hely mellett laktam. Megint verseny volt, de most össznépi futóverseny a tó körül. Utána a szokásos jelzővel illetett norvégok a vízbe ugráltak, sokan ruhástul. Igaz, meleg volt, sütött a nap. Volt, aki fehérneműben merítkezett, volt, aki neoprénben, mondjuk ő szerintem át is úszta a tavat. A kislányok sikoltozása azonban majdnem beszakította a dobhártyánkat... Én is akartam fürödni, de semmi nem volt hozzá nálam... Helyette lementem hídba, a hasamra pakoltak viccből egy-két dolgot, mintha asztal lennék, s mikor lejöttem, betörte a számat vagy elharaptam a számat a fogamra eső fél literes üvegtől... Vérzett mint a fene, de nagyszerű, vámpírszerű képeket lehetett készíteni. Inkább úsztam volna egyet ruhástul, az legalább nem gyullasztotta volna be az alsó ajkam és nem 10 napig gyógyul...
Utána még kedvünk volt utazgatni, ezért elmentünk a város nyugati részébe busszal, ahol sétáltunk a tengerparton és megnéztünk egy új városrészt, teli nagyon kis szögű házakkal. Sokat fényképeztem, hogy legyen Bencének negatív példája, amikor tervez... :)
Sajnos se az odafele, se a visszafele vezető úton nem láttuk, milyen, mikor átmegy a villamos a szökőkutas körforgalmon...
Lejegyezve: Szept. 6. 01.45
A fősulin pedagógia óránk volt Wenche-vel. Nem volt annyira érdekes, de azért lehetett figyelni is. Suli után, mivel nem biciklivel mentem az eső miatt, hazafele másik busszal, így új útvonalon, Észak felől közelítettem meg a lakást. Csodaszép faházakat és kerteket láttam tele rózsákkal és dísztárgyakkal kirakott ablakokkal. Többek közt rátaláltam a teáskannám kedvesére és gyermekükre is, hiszen volt egy kis méretű és egy ugyanolyan méretű réz kanna, mint az enyém, a használt cikk boltból. Úgy látszik itt ez valami hagyományos dolog lehet... Természetesen jól eláztam, mert nem tartottam az esernyőt és az esőkabátot se volt kedvem felvenni. De rájöttem a dolog nyitjára, amit azóta is űzök: szandálban kell járni, mert az bármennyire is elázik, néhány óra alatt megszárad, a lábam meg nagyon hamar, s így kevésbé hideg, mint a ronggyá ázott sportcipő, ami tuti, hogy tényleg beázik, mert nem túl jó, s napokig várhatom, hogy újra felvehessem.
Órák után találkoztunk Kozák Katival, a mgyar itteni drámatanárral! Beszélgettünk sokat és nagyon kedves volt. Elmesélte családja történetét, az utóbbi fél évet, s meghívott minket hozzájuk.
Délután még elmentünk a Sognsvannhoz, a tóhoz, hogy lássák Zsuék, milyen szép hely mellett laktam. Megint verseny volt, de most össznépi futóverseny a tó körül. Utána a szokásos jelzővel illetett norvégok a vízbe ugráltak, sokan ruhástul. Igaz, meleg volt, sütött a nap. Volt, aki fehérneműben merítkezett, volt, aki neoprénben, mondjuk ő szerintem át is úszta a tavat. A kislányok sikoltozása azonban majdnem beszakította a dobhártyánkat... Én is akartam fürödni, de semmi nem volt hozzá nálam... Helyette lementem hídba, a hasamra pakoltak viccből egy-két dolgot, mintha asztal lennék, s mikor lejöttem, betörte a számat vagy elharaptam a számat a fogamra eső fél literes üvegtől... Vérzett mint a fene, de nagyszerű, vámpírszerű képeket lehetett készíteni. Inkább úsztam volna egyet ruhástul, az legalább nem gyullasztotta volna be az alsó ajkam és nem 10 napig gyógyul...
Utána még kedvünk volt utazgatni, ezért elmentünk a város nyugati részébe busszal, ahol sétáltunk a tengerparton és megnéztünk egy új városrészt, teli nagyon kis szögű házakkal. Sokat fényképeztem, hogy legyen Bencének negatív példája, amikor tervez... :)
Sajnos se az odafele, se a visszafele vezető úton nem láttuk, milyen, mikor átmegy a villamos a szökőkutas körforgalmon...
Sok szép egy napon
Aug. 25. - Kedd
Lejegyezve: Szept. 5. 17.55
A délelőtt különböző vallású kisebbségek és a kultúrájuk tanulmányozásából állt Halldis-szel, akinek furcsán ferde a szája. Valószínűleg hindu vallású lehet, mert az irodája teli van olyan képekkel, amiken a különböző istenségek szerepelnek, nem is nagyon mutogatott rajtuk kívül más vallásból származó jelképeket, csak a sikh-ből és a buddhizmusból. A kereszténységből csak a Rioban található Jézus szobor kicsinyített mását. Gyanús volt a dolog, és kicsit zavart, hogy furcsán, szinte lekicsinylően nézett rám, mikor mondtam, hogy katolikus keresztény vagyok és gyakorlom a vallásom. Nem esett túl jól. Azóta elneveztük Díszhalnak, mert végül is így hívják, csak fordítva... Édes a bosszú!!! Na jó, nem. De akkor is fura. Egyébként meg senki nem tudta, kik azok a sikh vallásúak, ezért szervezett nekünk egy kirándulást a templomukba szeptember 3-ára.
A csoport elkezdett összeboronálódni, mert óra után közösen vártuk, hogy a beléptető kártyánkhoz hozzájussunk a suliban. Kölcsönösen kinevettük/megdicsértük a helyben készített, kártyára felhelyezett képeinket. (Magyarul már nehezen fogalmazok...)
Én a délutánt biciklizéssel töltöttem, így jutottam el az Oslon keresztülfolyó patak partjára és a hídjaira, amik nagyon tetszettek. Jól éreztem magam, mehettem, amerre csak akartam, s még elő se vettem a térképet, ahhoz se, hogy hazataláljak. Büszke is voltam magamra. Este a botanikus kertbe mentünk hárman, ahol csodaszép virágokat láttunk. Már tudjuk, hol fogunk lakni, ha nem tudjuk kifizetni a szállást: az ott található pagodában. Hiszen annak ajtaja is van, zárható ablaka, paddal, asztallal. Tökéletes hely a hajléktalanoknak. Még a környezete is szép... :)
Este mostunk a lakhelyem mosókonyhájában Zsuval, ami kicsit bizarr volt, s féltettük ruháinkat, de épségben megúszták, s nem lett semmi se rózsaszín vagy más színű, mint eredetileg, sőt, a nagyságuk is magmaradt. A teregetéssel elfoglaltuk a fél mosókonyhát...
Lejegyezve: Szept. 5. 17.55
A délelőtt különböző vallású kisebbségek és a kultúrájuk tanulmányozásából állt Halldis-szel, akinek furcsán ferde a szája. Valószínűleg hindu vallású lehet, mert az irodája teli van olyan képekkel, amiken a különböző istenségek szerepelnek, nem is nagyon mutogatott rajtuk kívül más vallásból származó jelképeket, csak a sikh-ből és a buddhizmusból. A kereszténységből csak a Rioban található Jézus szobor kicsinyített mását. Gyanús volt a dolog, és kicsit zavart, hogy furcsán, szinte lekicsinylően nézett rám, mikor mondtam, hogy katolikus keresztény vagyok és gyakorlom a vallásom. Nem esett túl jól. Azóta elneveztük Díszhalnak, mert végül is így hívják, csak fordítva... Édes a bosszú!!! Na jó, nem. De akkor is fura. Egyébként meg senki nem tudta, kik azok a sikh vallásúak, ezért szervezett nekünk egy kirándulást a templomukba szeptember 3-ára.
A csoport elkezdett összeboronálódni, mert óra után közösen vártuk, hogy a beléptető kártyánkhoz hozzájussunk a suliban. Kölcsönösen kinevettük/megdicsértük a helyben készített, kártyára felhelyezett képeinket. (Magyarul már nehezen fogalmazok...)
Én a délutánt biciklizéssel töltöttem, így jutottam el az Oslon keresztülfolyó patak partjára és a hídjaira, amik nagyon tetszettek. Jól éreztem magam, mehettem, amerre csak akartam, s még elő se vettem a térképet, ahhoz se, hogy hazataláljak. Büszke is voltam magamra. Este a botanikus kertbe mentünk hárman, ahol csodaszép virágokat láttunk. Már tudjuk, hol fogunk lakni, ha nem tudjuk kifizetni a szállást: az ott található pagodában. Hiszen annak ajtaja is van, zárható ablaka, paddal, asztallal. Tökéletes hely a hajléktalanoknak. Még a környezete is szép... :)
Este mostunk a lakhelyem mosókonyhájában Zsuval, ami kicsit bizarr volt, s féltettük ruháinkat, de épségben megúszták, s nem lett semmi se rózsaszín vagy más színű, mint eredetileg, sőt, a nagyságuk is magmaradt. A teregetéssel elfoglaltuk a fél mosókonyhát...
Megint hétfő...
Aug. 24. - Hétfő
Lejegyezve: Szept. 5. 16.07
E csodás napon angolóránk volt, a kiselőadásaink napja, melyet csoportokban Osloról készítettünk. Én Josfrannal, Christinnel, a hazament görög sráccal voltam egy csoportban. Christos az athéni tüzek miatt utazotthaza, ugyanis pont onnan jött. Reméljük nem esett se neki, se családjának semmi baja.Beszéltünk a közlekedésről és a boltokról. Elég jól sikerült, mindenkinek tetszettek a magyar közlekedési eszközök (troli, sikló, libegő stb.). A többiek előadása is nagyon jó volt, akadt olyan, aki az öltözködésről beszélt és a viselkedésről, szóval érdekes volt. Suli után még sétifikáltunk a városban, Attinak akkut kerestünk a mobiljába különböző boltokban, de nem volt. Megtaláltuk az első pékséget, ami normális péksüteményt árul. Igaz, elég drága. Szóval inkább hazamentünk és nálam töltöttük az estét, illetve mostunk Zsuzsival két adag ruhát. Felírtam magunkat már vasárnap este a mosási rend-táblára Zita néven. Elfoglaltuk a sok ruhával a fél fregolit a mosókonyhában...Minden tiszta lett és semmi nem ment össze vagy változtatott színt, ami rendkívül pozitív dolog. Még az illatuk is jó lett!
Lejegyezve: Szept. 5. 16.07
E csodás napon angolóránk volt, a kiselőadásaink napja, melyet csoportokban Osloról készítettünk. Én Josfrannal, Christinnel, a hazament görög sráccal voltam egy csoportban. Christos az athéni tüzek miatt utazotthaza, ugyanis pont onnan jött. Reméljük nem esett se neki, se családjának semmi baja.Beszéltünk a közlekedésről és a boltokról. Elég jól sikerült, mindenkinek tetszettek a magyar közlekedési eszközök (troli, sikló, libegő stb.). A többiek előadása is nagyon jó volt, akadt olyan, aki az öltözködésről beszélt és a viselkedésről, szóval érdekes volt. Suli után még sétifikáltunk a városban, Attinak akkut kerestünk a mobiljába különböző boltokban, de nem volt. Megtaláltuk az első pékséget, ami normális péksüteményt árul. Igaz, elég drága. Szóval inkább hazamentünk és nálam töltöttük az estét, illetve mostunk Zsuzsival két adag ruhát. Felírtam magunkat már vasárnap este a mosási rend-táblára Zita néven. Elfoglaltuk a sok ruhával a fél fregolit a mosókonyhában...Minden tiszta lett és semmi nem ment össze vagy változtatott színt, ami rendkívül pozitív dolog. Még az illatuk is jó lett!
Első szépséges, biciklivel csinosított napom Zitáék lakásában
Aug. 23. - Vasárnap
Lejegyezve: Szept. 5. 13.28
Az első éjszaka Zitáéknál hosszúra nyúlt. Végre aludhattam rendesen, kényelmes, nagy
ágyban, addig, ameddig akartam, mert nem volt semmi program... Nem ébredtem az éjszaka
közepén letolt nadrágos, páros lábon ugráló részeg norvégokra, akik az ablakom alatt
versenyeznek és nem csapkodták az ajtót különbözö emberek a koli többi részében. Azért
jó volt Kringsja is, csak messze volt mindentől. Zitáéktól Zsu és Atti kolija csak 10 perc gyalog. Ráadásul a lakáshoz bicikli is járt... :)
Délután négyre lebicikliztem a magyar misére a St. Olav, a legnagyobb katolikus templom szomszédságába, ahol az egyetlen katolikus iskola található. Itt nem életveszélyes biciklizni, mint Budapesten! Mindenki türelmes, figyelnek egymásra. Csak a gyalogosok eszetlenek, átmennek minden piroson felnézés nélkül.
A kápolna a szokásos norvég stílusban pompázik. Ministráltam és felolvastam, sőt, még gyóntam is, ami nagyszerű, mert mégiscsak Osloban vagyok, 1600 km-re otthonomtól, s ezt magyarul tehettem meg, hála Lucia néninek és Ipoly atyának. A mise után (ahol sajnos most csak kb. 30-an voltunk, elvégre Zitáék és sok más ember sincs itt) agapé volt az ebédlőben, finom sütikkel, kávéval. Beszélgettünk, etettük egymást... :)
Este elmentünk Zsuval és Attilával Bygdoyre, a félszigetre hajóval, sétálgattunk, majd pontosan elértük az utolsó hajót visszafele, ami az isteni gondoskodás eredménye, mert busz már rég nem volt, a hajót is csak véletlen kaptuk el, s akkor állt be, amikor mi odaértünk. Onnan legalább egy vagy másfél óra lett volna hazagyalogolni. Láttunk ott csodás, pompás, hagyományos norvég faházakat, szép kerteket, hajókat, tengert.
Este későn végre először főtt kaját ettünk. Tejbegrízt!:) Lekvárral!Aztán későn feküdtem le, de másnap vittem a maradék tejbegrízt a suliba, s mindenki csodálkozott, mi az...
Lejegyezve: Szept. 5. 13.28
Az első éjszaka Zitáéknál hosszúra nyúlt. Végre aludhattam rendesen, kényelmes, nagy
ágyban, addig, ameddig akartam, mert nem volt semmi program... Nem ébredtem az éjszaka
közepén letolt nadrágos, páros lábon ugráló részeg norvégokra, akik az ablakom alatt
versenyeznek és nem csapkodták az ajtót különbözö emberek a koli többi részében. Azért
jó volt Kringsja is, csak messze volt mindentől. Zitáéktól Zsu és Atti kolija csak 10 perc gyalog. Ráadásul a lakáshoz bicikli is járt... :)
Délután négyre lebicikliztem a magyar misére a St. Olav, a legnagyobb katolikus templom szomszédságába, ahol az egyetlen katolikus iskola található. Itt nem életveszélyes biciklizni, mint Budapesten! Mindenki türelmes, figyelnek egymásra. Csak a gyalogosok eszetlenek, átmennek minden piroson felnézés nélkül.
A kápolna a szokásos norvég stílusban pompázik. Ministráltam és felolvastam, sőt, még gyóntam is, ami nagyszerű, mert mégiscsak Osloban vagyok, 1600 km-re otthonomtól, s ezt magyarul tehettem meg, hála Lucia néninek és Ipoly atyának. A mise után (ahol sajnos most csak kb. 30-an voltunk, elvégre Zitáék és sok más ember sincs itt) agapé volt az ebédlőben, finom sütikkel, kávéval. Beszélgettünk, etettük egymást... :)
Este elmentünk Zsuval és Attilával Bygdoyre, a félszigetre hajóval, sétálgattunk, majd pontosan elértük az utolsó hajót visszafele, ami az isteni gondoskodás eredménye, mert busz már rég nem volt, a hajót is csak véletlen kaptuk el, s akkor állt be, amikor mi odaértünk. Onnan legalább egy vagy másfél óra lett volna hazagyalogolni. Láttunk ott csodás, pompás, hagyományos norvég faházakat, szép kerteket, hajókat, tengert.
Este későn végre először főtt kaját ettünk. Tejbegrízt!:) Lekvárral!Aztán későn feküdtem le, de másnap vittem a maradék tejbegrízt a suliba, s mindenki csodálkozott, mi az...
2009. augusztus 31., hétfő
Itttartózkodási - de nem egész nap az utcán!!
Aug. 22. - Szombat
Lejgyezve: Aug. 31. 00.33
A reggel ismét nehezen ment, mivel nem értem el azt a metrot, amivel menni akartam, később találkoztam Zsuékkal az Oslo S-nél. A nemzetközi diákok ezen a napon ugyanis együtt kérvényezték az itttartózkodási engedélyüket. Három hónapnál hosszabb ideig ittlévőknek kell. Igaz, mi elvileg pont 3 hónapot vagyunk, de ki tudja, mikor lesz a vizsga, mennyit utazunk utána...
Mikor odaértünk a rendőrségre, gyanús volt, hogy vajon az utcán álló töménytelen fiatal valószínűleg ugyanazért jött mint mi. Mikor nagy nehezen beljebb furakodtuk magunkat, láttuk a kijelzőt, hogy a sorszám a 189-nél tart. Zsuval számot húzni mentünk, mialatt Atti nyomtatványért küzdött az átjárhatatlan tömegben. Mikor mi húztunk magunknak, nem akartuk elhinni, mi áll rajta! 579, 580, 581. 10 óra volt . Nem értettük, hogy lehet ez, mert a nemzetközi tájékoztatón 230 diákról beszéltek. Rájöttünk, hogy ez másképp nem lehet, hanem csak úgy, hogy az összes egyetemi nemzetközi diák is egy napon jött velünk. Azért értékelni kell a norvégok munkáját, mert csak miattunk tartottak nyitva szombaton. S ez a büszke, előírások szerint élő norvég nemzetől nagy szó.
Gondoltuk, hogy nem megy a dolog olyan gyorsan, elvégre már elég rég ott voltak a többiek. Találkoztunk is a csoporttársainkkal, akik közül az orosz és a kínai lány, Pui-Lui 860-as körüli számot húzott. Kimentünk az utcára kitölteni a papírokat, ami nem tartott kevés ideig, mert vagy az angolon nem értettünk semmit, vagy Attila csak norvégül beszerezhető papírján bogarásztuk a dolgokat. Aztán elmentünk bérletet venni Attinak, persze ott is számot kellett húzni. A rendőrségi a farzsebben, a Traffikantenes Atti kezében... :) A norvégok mindenhol számot húzatnak. A postán és a gyógyszertárban is. A szállásadó rendszer irodájában is. Ha nincs senki benn, akkor is. Amikor visszamentünk, csak 250 körül tartottak. Akkor elmentünk boltba. Aztán másikba. Aztán vártunk. Aztán átültünk az utca másik oldalára, mert elment a nap. Aztán vártunk. Beszélgettünk más emberekkel. Hallgattuk két afrikai srác éneklését, akik kottából marha szép hangon teljesen jól, tisztán godspel stílusú dalokat dudorásztak a közvetlen szomszédságunkban. Végülis összesen 5 órát vártunk. De mivel az utcapadkán várni nem igazán kényelmes, igencsak elfáradtunk. Nem volt erőm elmélkedésre menni a nem is tudom hol található templomba 4-re, hisz negyed 4-re értünk haza és pizzát sütöttünk magunknak, amit egész olcsón szereztünk be a Rema-ban. Meg is ismerkedtünk egy osztrák sráccal a konyhában, Markkal, Attis emeletén, mert Zsuék konyhájában még mindig bűzfelhő lengedezett.
Este még leköltöztem Zitáékhoz a maradék cuccommal, Zsuék velem jöttek, hogy
megnézhessék, hol laktam. Elbúcsúztam Liviéktől azzal, hogy holnap úgyis találkozunk a
magyar misén. Éjszaka Zsuék látogatása után holtfáradtan feküdtem ágyba.
Lejgyezve: Aug. 31. 00.33
A reggel ismét nehezen ment, mivel nem értem el azt a metrot, amivel menni akartam, később találkoztam Zsuékkal az Oslo S-nél. A nemzetközi diákok ezen a napon ugyanis együtt kérvényezték az itttartózkodási engedélyüket. Három hónapnál hosszabb ideig ittlévőknek kell. Igaz, mi elvileg pont 3 hónapot vagyunk, de ki tudja, mikor lesz a vizsga, mennyit utazunk utána...
Mikor odaértünk a rendőrségre, gyanús volt, hogy vajon az utcán álló töménytelen fiatal valószínűleg ugyanazért jött mint mi. Mikor nagy nehezen beljebb furakodtuk magunkat, láttuk a kijelzőt, hogy a sorszám a 189-nél tart. Zsuval számot húzni mentünk, mialatt Atti nyomtatványért küzdött az átjárhatatlan tömegben. Mikor mi húztunk magunknak, nem akartuk elhinni, mi áll rajta! 579, 580, 581. 10 óra volt . Nem értettük, hogy lehet ez, mert a nemzetközi tájékoztatón 230 diákról beszéltek. Rájöttünk, hogy ez másképp nem lehet, hanem csak úgy, hogy az összes egyetemi nemzetközi diák is egy napon jött velünk. Azért értékelni kell a norvégok munkáját, mert csak miattunk tartottak nyitva szombaton. S ez a büszke, előírások szerint élő norvég nemzetől nagy szó.
Gondoltuk, hogy nem megy a dolog olyan gyorsan, elvégre már elég rég ott voltak a többiek. Találkoztunk is a csoporttársainkkal, akik közül az orosz és a kínai lány, Pui-Lui 860-as körüli számot húzott. Kimentünk az utcára kitölteni a papírokat, ami nem tartott kevés ideig, mert vagy az angolon nem értettünk semmit, vagy Attila csak norvégül beszerezhető papírján bogarásztuk a dolgokat. Aztán elmentünk bérletet venni Attinak, persze ott is számot kellett húzni. A rendőrségi a farzsebben, a Traffikantenes Atti kezében... :) A norvégok mindenhol számot húzatnak. A postán és a gyógyszertárban is. A szállásadó rendszer irodájában is. Ha nincs senki benn, akkor is. Amikor visszamentünk, csak 250 körül tartottak. Akkor elmentünk boltba. Aztán másikba. Aztán vártunk. Aztán átültünk az utca másik oldalára, mert elment a nap. Aztán vártunk. Beszélgettünk más emberekkel. Hallgattuk két afrikai srác éneklését, akik kottából marha szép hangon teljesen jól, tisztán godspel stílusú dalokat dudorásztak a közvetlen szomszédságunkban. Végülis összesen 5 órát vártunk. De mivel az utcapadkán várni nem igazán kényelmes, igencsak elfáradtunk. Nem volt erőm elmélkedésre menni a nem is tudom hol található templomba 4-re, hisz negyed 4-re értünk haza és pizzát sütöttünk magunknak, amit egész olcsón szereztünk be a Rema-ban. Meg is ismerkedtünk egy osztrák sráccal a konyhában, Markkal, Attis emeletén, mert Zsuék konyhájában még mindig bűzfelhő lengedezett.
Este még leköltöztem Zitáékhoz a maradék cuccommal, Zsuék velem jöttek, hogy
megnézhessék, hol laktam. Elbúcsúztam Liviéktől azzal, hogy holnap úgyis találkozunk a
magyar misén. Éjszaka Zsuék látogatása után holtfáradtan feküdtem ágyba.
2009. augusztus 25., kedd
Az első hét tanításának csúcs-végpontja
Aug. 21. - Péntek
Lejegyezve: Aug. 26. 00.17
Pénteken a suliban egy srác a norvégiai oktatásról, történelméről s annak politikai, szociális vonatkozásairól beszélt. Nehéz volt megérteni, mert gyorsan beszélt és túl jól tudott angolul, azaz teli volt szakszóval az előadása. Amikor meg kellett beszélni valamit, először a kérdés megértése is nehezen ment, de aztán átvészeltük a dolgot. Ellenben sajnos a szokásos internetezés után Zsuék kezdtek pánikba jönni, hogy mi van, ha a többi dolgot sem értik, meg egyébként is... Sajnos Zsu kétségbeesése nem sokat csökkent, bár szerintem csak bátran kellene hozzáállnia, mert akkor általában megérti, mit mondanak neki és tud is válaszolni. A suliban a délutáni norvég ivászat folytatódott, természetesen az udvaron, hiszen az iskola épületébe nem zabad alkoholt vinni, ezért kinn isznak. Sörcsapok és sörpadok voltak felállítva, néha egy-egy banda játszott az udvaron. Mi egy vetélkedő mellett elhaladva rájöttünk, a mi főiskolánkon is jó dolgokat rendeznek, de senki nem megy el azokra a programokra, s így nem is lesz olyan nagy buli.
Délután fél ötre értem haza, mert megbeszéltem Liviékkel, hogy együtt megyünk a Rózsafűzérre és a misére villamossal. Ötkor indultunk, mindkét gyermekkel, Zsuzsi is jött, ő a Jernbanetorgetnél csatlakozott. Nem vallásos, de kedve volt velem jönni, és Zitáékat megismerni. Nagyon szép volt a környék és kápolna, ami egy öregek otthonában van. Lengyel Erzsébet-rendi apácák is élnek ott, ezért szívesen látják ott a magyarokat. Egy kis agapé után, ahol végre sütit ehettünk és beszélgethettünk Ipoly atyával, a Mária Rádió igazgatójával, hogyan gyűlt össze 600 PÁR zoknia, Zitáék elhoztak minket kocsival a városba. Zsuzsit a belvárosban tettük ki, aztán felmentünk hozzám a Kringsja-ba, hogy elhozzák a cuccaim egy részét, hisz szombaton volt a nagy költözés onnan Zitáék lakásába. Végül a 20 kg-o hátizsákomat és a laptopomat hozták el sok aprósággal együtt az IKEÁs szatyorban, amit a főiskola udvarán kaptunk csütörtökön a promóciós termékekkel. Szabolccsal és Zitával Előd ment le a városba, hogy utána visszavezesse a kocsit a kolihoz, megőrzésre. (Jaj, bocsánat nem kocsi, hanem egy Ford K, mely Vivien névre hallgat, ha jól emlékszem.)
Sok utazás ezen a késői órán végre ágyamba térhettem, hogy másnap siethessek a rendőrségre...
Lejegyezve: Aug. 26. 00.17
Pénteken a suliban egy srác a norvégiai oktatásról, történelméről s annak politikai, szociális vonatkozásairól beszélt. Nehéz volt megérteni, mert gyorsan beszélt és túl jól tudott angolul, azaz teli volt szakszóval az előadása. Amikor meg kellett beszélni valamit, először a kérdés megértése is nehezen ment, de aztán átvészeltük a dolgot. Ellenben sajnos a szokásos internetezés után Zsuék kezdtek pánikba jönni, hogy mi van, ha a többi dolgot sem értik, meg egyébként is... Sajnos Zsu kétségbeesése nem sokat csökkent, bár szerintem csak bátran kellene hozzáállnia, mert akkor általában megérti, mit mondanak neki és tud is válaszolni. A suliban a délutáni norvég ivászat folytatódott, természetesen az udvaron, hiszen az iskola épületébe nem zabad alkoholt vinni, ezért kinn isznak. Sörcsapok és sörpadok voltak felállítva, néha egy-egy banda játszott az udvaron. Mi egy vetélkedő mellett elhaladva rájöttünk, a mi főiskolánkon is jó dolgokat rendeznek, de senki nem megy el azokra a programokra, s így nem is lesz olyan nagy buli.
Délután fél ötre értem haza, mert megbeszéltem Liviékkel, hogy együtt megyünk a Rózsafűzérre és a misére villamossal. Ötkor indultunk, mindkét gyermekkel, Zsuzsi is jött, ő a Jernbanetorgetnél csatlakozott. Nem vallásos, de kedve volt velem jönni, és Zitáékat megismerni. Nagyon szép volt a környék és kápolna, ami egy öregek otthonában van. Lengyel Erzsébet-rendi apácák is élnek ott, ezért szívesen látják ott a magyarokat. Egy kis agapé után, ahol végre sütit ehettünk és beszélgethettünk Ipoly atyával, a Mária Rádió igazgatójával, hogyan gyűlt össze 600 PÁR zoknia, Zitáék elhoztak minket kocsival a városba. Zsuzsit a belvárosban tettük ki, aztán felmentünk hozzám a Kringsja-ba, hogy elhozzák a cuccaim egy részét, hisz szombaton volt a nagy költözés onnan Zitáék lakásába. Végül a 20 kg-o hátizsákomat és a laptopomat hozták el sok aprósággal együtt az IKEÁs szatyorban, amit a főiskola udvarán kaptunk csütörtökön a promóciós termékekkel. Szabolccsal és Zitával Előd ment le a városba, hogy utána visszavezesse a kocsit a kolihoz, megőrzésre. (Jaj, bocsánat nem kocsi, hanem egy Ford K, mely Vivien névre hallgat, ha jól emlékszem.)
Sok utazás ezen a késői órán végre ágyamba térhettem, hogy másnap siethessek a rendőrségre...
2009. augusztus 24., hétfő
Kiegészül a társaság
Aug. 20. - Csütörtök
Lejegyezve: péntek 00.28
A reggel iszonyat álmos és nehéz volt. A zuhanyzás is nehezen ment. Reggeli és csomagolás, mint mindig, majd usgyi a metrohoz, hogy azon olvashassak, majd siethessek a suliba, ismét fél 9-re. Beigazolódott, amit sejtettem. Nem is egy dolog. Se a csoport nem olvasott el egy betűt se a könyvből, de Zsu se, mert már előtte bealudt. Nem akarok dicsekedni, de egyedül én jutottam el legalább a feléig. És érdekes is! Az identitásról szól, s egy félig arab (libanoni), félig francia, keresztény ember írta. Annak ellenére, hogy nagyon sok szónak nem tudom a jelentését, a könyvet mégis értem.
A mai óra a vallás és filozófia volt. Bemutattuk egymást a többieknek kikérdezés alapján, állítottunk sorrendbe tulajdonságokat, beszélt a néni, mutogatott vallási eszközöket, képeket... Persze a legtöbb hinduista volt, amit azért nem csodálok, mert az első szünetben láttam az irodája ajtaját és a fél irodáját. Tele volt Siva és különböző istenek képeivel, a Taj Mahal képeivel meg szobrocskákkal. Egyébként a neve
alapján (mivel nem emlékeztem az ebédről, ki volt az a Halldis) én azt hittem, ő pasi. S reggel meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy nő fog tanítani.
Délután megbeszéltük angolra a témáinkat. A feladat neve: Oslo trail. Mi a vásárlást és a tömegközlekedést választottuk. Kéne is ahhoz most power pointos filet készítenem a magyar közlekedési eszközökről. De
nincs netem, így képeim se, úgyhogy majd holnap csinálom. Elküldtem a könyvet, amit el kell olvasni, emilben 3 csoporttársnak és megmutattam, hogy lehet nyomtatni, nagyon örültek, hogy ilyen egyszerű és hogy ingyen van. (Én is...) (Még mindig jár metro, pedig már fél egy is elmúlt...)
Nemzetközi diák-tájékoztató volt fél kettőkor, tele volt a terem, mi már lépcsőn ültünk. Hosszú volt és sokrétű, kaptunk sok papírt. Kávézás-teázás-feliratkozás volt utána, különböző listákra. (Sport, tandem nyelvoktatás-nyelvcsere, szociális találkák...) Kiderült, hogy szombaton megyünk a rendőrségre itt-tartózkodási engedélyt kérvényezni.
Délután kimentünk Attiláért a buszpályaudvarra, 4-re. Azt gondoltuk, a Ryggeről jön. 17.10-re kiírtak egy buszt, de csak nem jött. Megkérdeztük, nem értették, hogy miért várunk Budapestről gépet, mert mintha nem is lenne... Csak ezt nem mondták. Gondoltuk, csak sokat késik. Végül már minden buszt néztünk, azt is, ami Gardemoen-ről jött, hátha mégis a másik reptérre érkezett. Attilát sehol se láttuk. Zsu elkezdett izgulni, de miután nem tudtuk egyszerűen telefonon elérni, (mert mindig azt mondta a gép, hogy az előfizető nem fogad hívásokat, (Még sose hallottam ezt.) bár az smseket megkapta, de nem jött válasz) fél hétkor, majdnem három óra várakozás után eléggé elcsigázottan ültünk föl a buszra, ami Zsuhoz vitt. Szomorúan szálltunk be a liftbe, s épp már a sokadik verzió jutott eszünkbe, hogy hol lehet Attila, mikor a 8. emeleten, ahol Zsu lakik, az üvegajtó mügül egy bőröndön ülő magyar fiú nézett ránk. Hát, nem írom inkább le, mi
volt a reakció, de azért nagy volt a megkönnyebbülés. Titkon én azért reméltem, hogy csak elkerültük egymást, s ez be is igazolódott. A Gardemoenre ért oda, s nem tudta, milyen busszal jött, de egy tucatnyi norvég megkérdezése után végül eljutott a célba. Mivel a koli irodája már nem volt nyitva, Zsunál cuccolt le, s ott is aludt. Ellőtte azonban még esti sétára indultunk a városba, megmutatni a kikötőt, egyebeket.
Természetesen elkapott az eső, de nem is kicsi, s mivel csak nálam volt esernyő, Attila, hisz magas, megnyerte magának az IKEÁs kék zacskómat. Jól állt neki. Mire rongyig áztunk, késő is volt, s az ereszek alatt békésen álldogáló norvégokkal ellentétben mi a metró felé igyekeztünk, ahol én felszálltam a gyönyörű, tiszta, már jól megszokott, fehér metrora.
Lejegyezve: péntek 00.28
A reggel iszonyat álmos és nehéz volt. A zuhanyzás is nehezen ment. Reggeli és csomagolás, mint mindig, majd usgyi a metrohoz, hogy azon olvashassak, majd siethessek a suliba, ismét fél 9-re. Beigazolódott, amit sejtettem. Nem is egy dolog. Se a csoport nem olvasott el egy betűt se a könyvből, de Zsu se, mert már előtte bealudt. Nem akarok dicsekedni, de egyedül én jutottam el legalább a feléig. És érdekes is! Az identitásról szól, s egy félig arab (libanoni), félig francia, keresztény ember írta. Annak ellenére, hogy nagyon sok szónak nem tudom a jelentését, a könyvet mégis értem.
A mai óra a vallás és filozófia volt. Bemutattuk egymást a többieknek kikérdezés alapján, állítottunk sorrendbe tulajdonságokat, beszélt a néni, mutogatott vallási eszközöket, képeket... Persze a legtöbb hinduista volt, amit azért nem csodálok, mert az első szünetben láttam az irodája ajtaját és a fél irodáját. Tele volt Siva és különböző istenek képeivel, a Taj Mahal képeivel meg szobrocskákkal. Egyébként a neve
alapján (mivel nem emlékeztem az ebédről, ki volt az a Halldis) én azt hittem, ő pasi. S reggel meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy nő fog tanítani.
Délután megbeszéltük angolra a témáinkat. A feladat neve: Oslo trail. Mi a vásárlást és a tömegközlekedést választottuk. Kéne is ahhoz most power pointos filet készítenem a magyar közlekedési eszközökről. De
nincs netem, így képeim se, úgyhogy majd holnap csinálom. Elküldtem a könyvet, amit el kell olvasni, emilben 3 csoporttársnak és megmutattam, hogy lehet nyomtatni, nagyon örültek, hogy ilyen egyszerű és hogy ingyen van. (Én is...) (Még mindig jár metro, pedig már fél egy is elmúlt...)
Nemzetközi diák-tájékoztató volt fél kettőkor, tele volt a terem, mi már lépcsőn ültünk. Hosszú volt és sokrétű, kaptunk sok papírt. Kávézás-teázás-feliratkozás volt utána, különböző listákra. (Sport, tandem nyelvoktatás-nyelvcsere, szociális találkák...) Kiderült, hogy szombaton megyünk a rendőrségre itt-tartózkodási engedélyt kérvényezni.
Délután kimentünk Attiláért a buszpályaudvarra, 4-re. Azt gondoltuk, a Ryggeről jön. 17.10-re kiírtak egy buszt, de csak nem jött. Megkérdeztük, nem értették, hogy miért várunk Budapestről gépet, mert mintha nem is lenne... Csak ezt nem mondták. Gondoltuk, csak sokat késik. Végül már minden buszt néztünk, azt is, ami Gardemoen-ről jött, hátha mégis a másik reptérre érkezett. Attilát sehol se láttuk. Zsu elkezdett izgulni, de miután nem tudtuk egyszerűen telefonon elérni, (mert mindig azt mondta a gép, hogy az előfizető nem fogad hívásokat, (Még sose hallottam ezt.) bár az smseket megkapta, de nem jött válasz) fél hétkor, majdnem három óra várakozás után eléggé elcsigázottan ültünk föl a buszra, ami Zsuhoz vitt. Szomorúan szálltunk be a liftbe, s épp már a sokadik verzió jutott eszünkbe, hogy hol lehet Attila, mikor a 8. emeleten, ahol Zsu lakik, az üvegajtó mügül egy bőröndön ülő magyar fiú nézett ránk. Hát, nem írom inkább le, mi
volt a reakció, de azért nagy volt a megkönnyebbülés. Titkon én azért reméltem, hogy csak elkerültük egymást, s ez be is igazolódott. A Gardemoenre ért oda, s nem tudta, milyen busszal jött, de egy tucatnyi norvég megkérdezése után végül eljutott a célba. Mivel a koli irodája már nem volt nyitva, Zsunál cuccolt le, s ott is aludt. Ellőtte azonban még esti sétára indultunk a városba, megmutatni a kikötőt, egyebeket.
Természetesen elkapott az eső, de nem is kicsi, s mivel csak nálam volt esernyő, Attila, hisz magas, megnyerte magának az IKEÁs kék zacskómat. Jól állt neki. Mire rongyig áztunk, késő is volt, s az ereszek alatt békésen álldogáló norvégokkal ellentétben mi a metró felé igyekeztünk, ahol én felszálltam a gyönyörű, tiszta, már jól megszokott, fehér metrora.
2009. augusztus 21., péntek
Első tanítási nap
Aug. 19. - Szerda
Lejegyezve: csüt. 23.55
Reggel fél kilencre kellet órára menni. Elõtte jegyzetet akartunk venni, de nagyon drága lett volna és nem is értünk oda idõben. Én a metro elõtt be is köszöntem Liviéknek, mert láttam, hogy úgysem érem el a korábbit...
Pedagógia óra volt Winche-vel, az osztályfõnökkel. Érdekes volt, az elsõ részben a névsorolvasás után mindenki elénekelte a himnuszát és leírta, mit jelent az elsõ sor, ill. az eredeti nyelven. Kiderült, hogy szépen éneklünk együtt Zsuzsival, nagyon tetszett a többieknek, meg is tapsoltak. Aztán kellett mondókát vagy gyerekdalt is elõadni, nálunk ez a Süss fel, Nap volt, magyarázattal. El kellett mondani, mi jelemmzõ a meséinkre. Összességében nagyon jó volt a feladat is, sokat nevettünk és sokmindent megtudtunk egymás országáról. Pl. a spanyolok nem használják a himnuszuk szövegét, nem is tudják, mert így mutatják, hogy el akarják felejteni, ami Franco idejében volt.
Az oroszok himnusza állandóan változik, a görögöké harcias...
A kínai lány rögtönzött írástörténet-kiselõadást tartott. Érdekes volt, s mivel kínai tanár akar lenni, ügyesen magyarázott. Rengeteget beszél és nagyon lelkesen, bár kicsit zavarban volt. Igaz, gyorsasága és kiejtése miatt csak kis része érthetõ. Egyébként meg se szólalt szinte, így kicsit egy felhúzós játék érzetét keltette bennem.
Szünet után nem is tudom már, mi volt. Az angol tanárnõ feladatott adott hétfõre. 6 téma közül (vásárlás, tömegközlekedés, öltözködés, viselkedés, utca, szociális élet) kell kettõt kidolgozni, melyekben kérdésekre kell válaszolni, s így egy elõadást kerekíteni vegyes csoportokban. Én a spnyol és a görög fiúval és Christinnel vagyok együtt.
Másnapra (mára) olvasandó szövegeket kezdtünk kutatni (könyvet a könyvtárban, de persze nem ment, mert nincs meg), lehetõleg anélkül, hogy meg kelljen venni az elsõ compendiumot is. Elég volt a 2. is, ami 142 NOK volt. A könyv is 125 lenne. Rékának megvolt a cikk a compendiumból, átküldte, kinyomtattuk. Mint aki jól végezte dolgát, elmentünk boltba, aztán kiderült, megvan Rékának a Maalouf könyv is. Én vissza a fõsulira nyomtatni, Zsuzsi haza a cuccal. (Az én kenyeremet is vitte szerencsére.) Jó idõ múlva értem vissza a koliba. Elkezdtünk olvasni-szótárazni. Kín-keservesen, órák alatt elolvastunk 9,5 A/4-es oldalt, ami kb. 6 mondatban összefoglalható lenne. Ráadásul nem is láttuk értelmét. (Még most se.) Közben már nagyon kiakadtunk, s az járt a fejünkben, vajon hányan szenvedik végig rajtunk kívül a csoportból ezt a szerencsétlen nyomtatványt?!
De a kedves vallás és filozófiatanár feladott még 36 oldalt egy könyvbõl. Úgy döntöttük, azzal egyedül harcolunk. A metrón hazafele el is kezdtem, eljutottam 3-4 oldalig. Itthon nyelvleégetõs-leveses vacsora után hullán folytattam, eljutottam a 7. oldalig mikor is bealudtam, és sokkal késõbb (egy után) felébredtem. Inkább le is kapcsoltam a villanyt és aludtam reggelig, reméltem, majd reggel befejezhetem.
Lejegyezve: csüt. 23.55
Reggel fél kilencre kellet órára menni. Elõtte jegyzetet akartunk venni, de nagyon drága lett volna és nem is értünk oda idõben. Én a metro elõtt be is köszöntem Liviéknek, mert láttam, hogy úgysem érem el a korábbit...
Pedagógia óra volt Winche-vel, az osztályfõnökkel. Érdekes volt, az elsõ részben a névsorolvasás után mindenki elénekelte a himnuszát és leírta, mit jelent az elsõ sor, ill. az eredeti nyelven. Kiderült, hogy szépen éneklünk együtt Zsuzsival, nagyon tetszett a többieknek, meg is tapsoltak. Aztán kellett mondókát vagy gyerekdalt is elõadni, nálunk ez a Süss fel, Nap volt, magyarázattal. El kellett mondani, mi jelemmzõ a meséinkre. Összességében nagyon jó volt a feladat is, sokat nevettünk és sokmindent megtudtunk egymás országáról. Pl. a spanyolok nem használják a himnuszuk szövegét, nem is tudják, mert így mutatják, hogy el akarják felejteni, ami Franco idejében volt.
Az oroszok himnusza állandóan változik, a görögöké harcias...
A kínai lány rögtönzött írástörténet-kiselõadást tartott. Érdekes volt, s mivel kínai tanár akar lenni, ügyesen magyarázott. Rengeteget beszél és nagyon lelkesen, bár kicsit zavarban volt. Igaz, gyorsasága és kiejtése miatt csak kis része érthetõ. Egyébként meg se szólalt szinte, így kicsit egy felhúzós játék érzetét keltette bennem.
Szünet után nem is tudom már, mi volt. Az angol tanárnõ feladatott adott hétfõre. 6 téma közül (vásárlás, tömegközlekedés, öltözködés, viselkedés, utca, szociális élet) kell kettõt kidolgozni, melyekben kérdésekre kell válaszolni, s így egy elõadást kerekíteni vegyes csoportokban. Én a spnyol és a görög fiúval és Christinnel vagyok együtt.
Másnapra (mára) olvasandó szövegeket kezdtünk kutatni (könyvet a könyvtárban, de persze nem ment, mert nincs meg), lehetõleg anélkül, hogy meg kelljen venni az elsõ compendiumot is. Elég volt a 2. is, ami 142 NOK volt. A könyv is 125 lenne. Rékának megvolt a cikk a compendiumból, átküldte, kinyomtattuk. Mint aki jól végezte dolgát, elmentünk boltba, aztán kiderült, megvan Rékának a Maalouf könyv is. Én vissza a fõsulira nyomtatni, Zsuzsi haza a cuccal. (Az én kenyeremet is vitte szerencsére.) Jó idõ múlva értem vissza a koliba. Elkezdtünk olvasni-szótárazni. Kín-keservesen, órák alatt elolvastunk 9,5 A/4-es oldalt, ami kb. 6 mondatban összefoglalható lenne. Ráadásul nem is láttuk értelmét. (Még most se.) Közben már nagyon kiakadtunk, s az járt a fejünkben, vajon hányan szenvedik végig rajtunk kívül a csoportból ezt a szerencsétlen nyomtatványt?!
De a kedves vallás és filozófiatanár feladott még 36 oldalt egy könyvbõl. Úgy döntöttük, azzal egyedül harcolunk. A metrón hazafele el is kezdtem, eljutottam 3-4 oldalig. Itthon nyelvleégetõs-leveses vacsora után hullán folytattam, eljutottam a 7. oldalig mikor is bealudtam, és sokkal késõbb (egy után) felébredtem. Inkább le is kapcsoltam a villanyt és aludtam reggelig, reméltem, majd reggel befejezhetem.
2009. augusztus 18., kedd
Elhelyezkedés
23.34
Liviéknek visszaadtam a papírjukat, aztán lementem Zsuhoz St. Hanshaugenbe (a kollégiumba, ahol lakni fogok). Megismertem a barátját, Balázst. Kedves fiú. Holnap délelőtt megy el, 11-én együtt érkeztek és felfedezték a várost. Kiderült, hogy nem kapott Zsu takarót és párnát, meg a lámpái sincsenek csúcsformában, eléggé félhomály van a szobában.
Beszélgettünk sokat, meg msneztünk Attilával, a harmadik ideutazó magyarral, aki szintén a mi fősulinkra jár. Zsuval kicsit nevettünk szegényen, mert furcsa dolgokat kérdezett... Aztán beszéltem végre skypeon Bencével, meg is nézte, hol lakok. Vicces, hogy olyan pontos a google, hogy a fák meg a rámpa is látszik. Már félig sötét volt, mikor elindultunk, lekísértek a metrohoz. A Trafikanten már nem volt nyitva, de legalább már tudom majd, hol kell bérletet vennem. Holnap tényleg megcsináltatom, mert elvileg diákot készítenek nekünk a fősulin hozzá. Aztán hazajöttem, vettem margarint. A first price-ossal jól megúsztam, csak 8 korona volt 450 gramm. Sajnos eléggé sózott, amit nem nagyon szeretek, de mindegy, jobb a semminél.
A hajmosásos forró fürdő nagy találmány. Főleg, ha a szandálban lefagyott a lábad a víztől és a metrón még jött is rá a hideg szél. Bár nem tudom honnan. Most azonban extra sebességgel megyek aludni, mert holnap lesz az első nap a fősulin és 3/4 9-kor találkozom Zsu-val a serfőző kémény alatt. A fősuli épülete ugyanis régen sörfőzde volt. s az egyik kapu teteje a sörfőző kéménye rézből... :) Ehhez viszont korán kell kelni.
Liviéknek visszaadtam a papírjukat, aztán lementem Zsuhoz St. Hanshaugenbe (a kollégiumba, ahol lakni fogok). Megismertem a barátját, Balázst. Kedves fiú. Holnap délelőtt megy el, 11-én együtt érkeztek és felfedezték a várost. Kiderült, hogy nem kapott Zsu takarót és párnát, meg a lámpái sincsenek csúcsformában, eléggé félhomály van a szobában.
Beszélgettünk sokat, meg msneztünk Attilával, a harmadik ideutazó magyarral, aki szintén a mi fősulinkra jár. Zsuval kicsit nevettünk szegényen, mert furcsa dolgokat kérdezett... Aztán beszéltem végre skypeon Bencével, meg is nézte, hol lakok. Vicces, hogy olyan pontos a google, hogy a fák meg a rámpa is látszik. Már félig sötét volt, mikor elindultunk, lekísértek a metrohoz. A Trafikanten már nem volt nyitva, de legalább már tudom majd, hol kell bérletet vennem. Holnap tényleg megcsináltatom, mert elvileg diákot készítenek nekünk a fősulin hozzá. Aztán hazajöttem, vettem margarint. A first price-ossal jól megúsztam, csak 8 korona volt 450 gramm. Sajnos eléggé sózott, amit nem nagyon szeretek, de mindegy, jobb a semminél.
A hajmosásos forró fürdő nagy találmány. Főleg, ha a szandálban lefagyott a lábad a víztől és a metrón még jött is rá a hideg szél. Bár nem tudom honnan. Most azonban extra sebességgel megyek aludni, mert holnap lesz az első nap a fősulin és 3/4 9-kor találkozom Zsu-val a serfőző kémény alatt. A fősuli épülete ugyanis régen sörfőzde volt. s az egyik kapu teteje a sörfőző kéménye rézből... :) Ehhez viszont korán kell kelni.
2009. augusztus 17., hétfő
Utolsó szabad napom
Aug. 17. - hétfő, 16.55
Végre sikerült időben felkelni! Zuhanyzás, öltözés, bolt Liviékkel, aztán reggeli. Egy 1/2 kg-os kenyér és egy tej 600 Ft! Aztán már megint nem tudtam magammal mit kezdeni. Be akartam menni a városba, megcsináltatni a diákbérletet, de enyhén szólva semmi kedvem nem volt. Pedig még az idő is elég meleg volt. Elkezdtem angolozni, de 10 perc múlva elaludtam. Szerintem van valami bajom. Biztos depresszió.
Felkeltem 2-kor, ettem egy paradicsomlevest, amivel természetesen leégettem a nyelvem, a teraszról beszéltem Liviékkel, mondták, menjek az irodába, hátha adnak az internethez Vista-s papírt. 3/4 órát vártam, de sikerült megszerezni. Persze így se sikerült internetet kicsikarni a gépből, de nem egészen értem miért, mert mindent megcsináltam, amit kellett a papír szerint.
Most megnézem, itthon vannak-e Liviék, aztán lehet, hogy netezek náluk, utána meg lemegyek Zsuzsihoz a városba, mert hívott.
Végre sikerült időben felkelni! Zuhanyzás, öltözés, bolt Liviékkel, aztán reggeli. Egy 1/2 kg-os kenyér és egy tej 600 Ft! Aztán már megint nem tudtam magammal mit kezdeni. Be akartam menni a városba, megcsináltatni a diákbérletet, de enyhén szólva semmi kedvem nem volt. Pedig még az idő is elég meleg volt. Elkezdtem angolozni, de 10 perc múlva elaludtam. Szerintem van valami bajom. Biztos depresszió.
Felkeltem 2-kor, ettem egy paradicsomlevest, amivel természetesen leégettem a nyelvem, a teraszról beszéltem Liviékkel, mondták, menjek az irodába, hátha adnak az internethez Vista-s papírt. 3/4 órát vártam, de sikerült megszerezni. Persze így se sikerült internetet kicsikarni a gépből, de nem egészen értem miért, mert mindent megcsináltam, amit kellett a papír szerint.
Most megnézem, itthon vannak-e Liviék, aztán lehet, hogy netezek náluk, utána meg lemegyek Zsuzsihoz a városba, mert hívott.
2009. augusztus 16., vasárnap
A második nap
Reggel korán akartam kelni, be is állítottam a telefonom 3/4 8-ra, ami könnyelműség volt, s titkon gondoltam, hogy úgyse sikerül felkelni. Végül 3/4 10-kor kászálódtam ki az ágyból és örömmel konstatáltam, hogy nem esik az eső, majdnem fölszáradt a széltől, sőt, még a nap is süt. Tudtam, esti tervem, miszerint elsétálok a tóig és ott nézelődöm, sikerül is véghezvinnem. Lezuhanyoztam, beraktam a hűtőbe a kajáim, amik eddig az ablakpárkányon ill. az ablak és a spaletta közt voltak (a szendvicseim, hogy ne ázzanak meg), összepakoltam és elindultam. Gondoltam veszek bérletet, hogy ne kelljen minden utazás előtt jegyet szerezni, de a boltban nem volt diákbérlet, s mikor ki akartam fizetni a vonaljegyet, kiderült, hogy ráadásul nem is tudok ott master carddal fizetni. Azon kívül készpénzben persze csak euróm és 500 Ft-om van. Ja, a ház előtt találkoztam Líviáékkel, mert akkor jöttek haza a délelőtti sétáról. Pár mondtatot beszéltünk, aztán elköszönt azzal, ha netet akarok használni, menjek be nyugodtan délután, akár úgy is, ha nincsenek otthon, mert az ajtót nem szokták bezárni.
A tóban úszóverseny volt (Előd szerint most 15-16 fokos lehet, mert kérdeztem tegnap, lehet-e fürödni benne), két bóját kerülgettek, szerintem 10-en 15-en állhattak a parton, vidám fiatalok, mint közönség. Az úszók beérkezése előtt sikongatás és biztatás vert fel mélyreszántó gondolataimból (pl. hol vannak a fiú vadkacsák? mert én csak kb. 15 lányt láttam, meg rengeteg sirályt). Mindenki futkározott a tó körül és a nyakig érő úszódresszes férfiakon kívül láttam még egy férfit és a kislányát is fürödni, akik miután felöltöztek, természetesen szintén futottak a tó körül. Csak azt nem értem, hogy oda normálisan csak sétálni nem jár senki? Én zavarban éreztem kicsit emiatt magam. Üldögéltem, nézelődtem, aztán a testnevelési főiskola mellett jöttem vissza, ahol tenisz, atlétika, focipályák kerülgetésével kellett foglalkoznom...
Most nem tudom mit csináljak, elég fáradt vagyok, de nem tudom mitől. Este mise, előtte Zitáékhoz megyek (vagy utána). Valahogy még kell jegyet/bérletet szereznem. Még mindig van egy szendvicsem, mert tegnap délután ettem csak meg egyet, meg a tóparton délelőtt. Ma ugyanis nincs nyitva a Kiwi, az itteni bolt, egyébként a legolcsóbb lánc.
Izomlázam is van, szerintem a tegnapi cuccolástól. Na mindegy, kezdek magammal valamit.
23.29
Előbb értem haza Zitáéktól, ahol egy nagyon finom vacsora után nagyokat beszélgettünk. Már tegnap megesemeseztük, hogy találkozunk a 6-os misén. Nagyon szép volt a zene, mint mindig, a templom tele volt. Szokás szerint feketékkel és keletiekkel, de láttam norvégokat is!
Elsőre odataláltam a templomhoz, de majdnem véletlenül, mert a St. Olav plasson jobbra néztem és rájöttem, hogy az a templom, ami 100 m-re van tőlem, az az, ahova megyek. Én azt hittem kell még Észak felé menni. Előtte a kikötőben megpislantottam egy indiai nem-tom-milyen fesztivált, elég jól zenéltek.
Úgy fejeztem be, hogy fáradt vagyok, hát el is aludtam. 2 órát sikerült aludni, nem mintha erőlködni kellett volna hozzá. Aztán Liviéknél skypeoltam a családdal. Sajna Bencével nem tudtam, mert Gödön volt.
Azt hiszem, a Zitáéknál tapasztalt zöldség-minőség alapján, hogy nem gyakran fogok salátát készíteni. Az egy dolog, hogy a paradicsomnak nem sok íze van (bár rosszabbra számítottam), de a jégsaláta se az igazi. Bár lehet, hogy csak azért, mert jégsaláta. Na mindegy, legalább tudtam ma pénzt váltani, holnap veszek heti jegyet vagy flexikorte-t vagy mi a fenét.
Most azonban párnámra hajtom fejem...
A tóban úszóverseny volt (Előd szerint most 15-16 fokos lehet, mert kérdeztem tegnap, lehet-e fürödni benne), két bóját kerülgettek, szerintem 10-en 15-en állhattak a parton, vidám fiatalok, mint közönség. Az úszók beérkezése előtt sikongatás és biztatás vert fel mélyreszántó gondolataimból (pl. hol vannak a fiú vadkacsák? mert én csak kb. 15 lányt láttam, meg rengeteg sirályt). Mindenki futkározott a tó körül és a nyakig érő úszódresszes férfiakon kívül láttam még egy férfit és a kislányát is fürödni, akik miután felöltöztek, természetesen szintén futottak a tó körül. Csak azt nem értem, hogy oda normálisan csak sétálni nem jár senki? Én zavarban éreztem kicsit emiatt magam. Üldögéltem, nézelődtem, aztán a testnevelési főiskola mellett jöttem vissza, ahol tenisz, atlétika, focipályák kerülgetésével kellett foglalkoznom...
Most nem tudom mit csináljak, elég fáradt vagyok, de nem tudom mitől. Este mise, előtte Zitáékhoz megyek (vagy utána). Valahogy még kell jegyet/bérletet szereznem. Még mindig van egy szendvicsem, mert tegnap délután ettem csak meg egyet, meg a tóparton délelőtt. Ma ugyanis nincs nyitva a Kiwi, az itteni bolt, egyébként a legolcsóbb lánc.
Izomlázam is van, szerintem a tegnapi cuccolástól. Na mindegy, kezdek magammal valamit.
23.29
Előbb értem haza Zitáéktól, ahol egy nagyon finom vacsora után nagyokat beszélgettünk. Már tegnap megesemeseztük, hogy találkozunk a 6-os misén. Nagyon szép volt a zene, mint mindig, a templom tele volt. Szokás szerint feketékkel és keletiekkel, de láttam norvégokat is!
Elsőre odataláltam a templomhoz, de majdnem véletlenül, mert a St. Olav plasson jobbra néztem és rájöttem, hogy az a templom, ami 100 m-re van tőlem, az az, ahova megyek. Én azt hittem kell még Észak felé menni. Előtte a kikötőben megpislantottam egy indiai nem-tom-milyen fesztivált, elég jól zenéltek.
Úgy fejeztem be, hogy fáradt vagyok, hát el is aludtam. 2 órát sikerült aludni, nem mintha erőlködni kellett volna hozzá. Aztán Liviéknél skypeoltam a családdal. Sajna Bencével nem tudtam, mert Gödön volt.
Azt hiszem, a Zitáéknál tapasztalt zöldség-minőség alapján, hogy nem gyakran fogok salátát készíteni. Az egy dolog, hogy a paradicsomnak nem sok íze van (bár rosszabbra számítottam), de a jégsaláta se az igazi. Bár lehet, hogy csak azért, mert jégsaláta. Na mindegy, legalább tudtam ma pénzt váltani, holnap veszek heti jegyet vagy flexikorte-t vagy mi a fenét.
Most azonban párnámra hajtom fejem...
2009. augusztus 15., szombat
Osloi kalandjaim kezdete
A nap egész jól ment a különös aggódáson és szomorkodásokon kívül, amíg ki nem derült a repülőtéren a beszállás előtt 5 perccel, hogy nincs szállásom. Egy kicsit aggódtam. Na jó, nem kicsit. Az történt ugyanis, hogy megírtam Zsuzsinak, kb. mikor érek oda a koleszhoz, és hogy legyen szíves lejönni segíteni. Mire ő a válaszában írta, hogy nem ott van, hanem hostelban. Mire felhívtam, s kiderült, nem kapta meg a szobáját, mert az előző lakó nem költözött ki péntekig, és ezért csak hétfőn költözhet be, én meg kedden tudnék oda menni. Na ja, de addig hol lakok, kérdeztem én, végülis magamtól. Három napig nem aludhatok sem a repülőtéren, sem a buszpályaudvaron. Telefon Bencének, aki kb 100 m-rel lehetett arrébb a reptéren belül. Megnyugtatott, ne aggódjak. Aztán hívtam Rékát, de ki volt kpcsolva. Felszállás előtt szívszorongató érzés volt Bencét látni a teraszon, amint a kezét napellenzőként használva (na, erre itt nem lenne szüksége, állítólag tegnap sütött a nap, ma azonban egész délután, mióta itt vagyok, esik és hideg van és pfuj...) a tömegben engem keresett. Integettem egyet félénken, mert nem voltam 100%-osan biztos benne először, hogy ő az. De kiderült, hogy jól láttam. Nem hiányzott ahhoz sok, hogy elsírjam magam felszálláskor.
Magyarországon és még asszem Németországig minden szépen látszott, de a tenger és Norvégia felett tejfehér felhők, semmit nem lehetett látni, amíg le nem szálltunk és megláttam a gyönyörű fjordokat, tavakat, szép zöld füvet, erdőket.
Gondoltam, Zitáékkal közlöm, mi történt, és ha nem is tudok ott lakni, legalább a cuccomat leteszem náluk, amíg szerzek valamit. Meg is írtam neki, mi történt, és azt, mikor érkezem. Ez természetesen a repülés után volt, hisz a telefonom addig ki volt kapcsolva. Közben Réka is írt egy telefonszámot, amit felhívhatok, ha nincs helyem. Szerencsére nem kellett, mert Zita fel is hívott, miszerint már néhány napja megkérdezte Líviát, van-e hely náluk, a Sognsvann-nál a koliban, és kiderült, egy hétre ingyen enyém egy szoba, mert a tulajdonos most nincs itt. Sms-ben leírta, hogy kell odajutni, s a buszozás után elkezdődött, amit már előre, Magyarországon sejtettem. A két 20 kg-os táska és a két kézipoggyász (db-onként 5-6 kg legalább) kínkeserves taszigálása a metroig. A nehézkes felfogású kínaitól való jegyvásárlásom után tudtam, hogy sínen vagyok. Szó szerint. A 3-as metro utolsó előtti megállójáig utaztam a pakkal, ahol jobb belátásra térve mégiscsak felvettem az esőkabátomat (Bence, szuper ez a kabát, örülök, hogy megvettem!...). Valami tudatalatti sejtelmem volt, hogy esővel fogok találkozni, mert a kishátizsákban volt. Odataláltam Líviáékhoz, s második látásra (októberben már találkoztam velük az okt. 23-ai ünnepségen) beszélgettünk egy órát, babáztunk a 1,5 éves Emesével és a fél éves Z- betűvel kezdődő nevű kisfiukkal. (Sose hallottam még ezt a szép, 100%, hogy ősmagyar nevet...) Főzőtt, etetett és nevelt, miközben megbeszéltük, ki-hol-mit tanult, mióta élnek itt, mit csinálnak stb. Meghívott vacsorára, 20 perc múlva átmegyek, mert akkor jön haza a férje, aki buszvezető itt, de történelem szakos egyetemista is, ezért kaptak családos kollégiumi helyet ebben a diák-városrészben. (Közben nézek ki az ablakon, ami kicsit elkeserítő az idő miatt. Ezt hívják ők nyárnak??? Max. őszt mondanék rá.)
Lívia nagyon kedves. Biológus és teológus, elvégezte a tanárit is, PÉCSEN! Nagyon szerette. Egyébként Veszprémben élt előtte. A férje otthon és itt is tanult, de abbahagyta, taxizott, most buszozik és a történelmet végzi, már régebb óta él itt, 10 éve. Lívia mondta, még 2 gyermeket szeretnének/ne, de nem akarnak itt maradni. Jövő héttől ő, aki még a férjével ellentétben nem tud csak picurit norvégul, 1 éves nyelvtanfolyamra megy, mely a családalapítási tartózkodási engedélyhez jár.
Ja, a szobám az ő lakásuktól légvonalban 30 m, másik épület, de látom az ablakukat, csak nehéz ide feljutni. 2 kulcs van, mégse tudom soha, melyik hova illik. (Egy oda és két ideúton vagyok túl, a bőröndöm még náluk van.) Elsőre azt se tudtam, hol a lépcsőház. Mikor ideverekedtem magam, arra gondoltam, hogy: na, itt aztán könnyű az élet, ha legközelebb elsőre idetalálok, jó a memóriám...
A netbe nem tudtam lelket verni, nem tom, miért. Megkaptam a tulajdonos jelszavát és felhasználónevét hozzá, mégse akarja az igazságot. Így most a jegyzettömbbe írok.
No, lassan megyek vacsizni. Ja, természetesen a cipőm sec-perc alatt átázott. Nem tudom, mi lesz holnap. Bakancs vagy szandál...
20.55
Kezdek Bencéhez hasonlítani. Z-vel kezdődik a kisfiú neve, mi? Naná, azzal végződik. Még jó, hogy egyáltalán van benne z. Kenéz. A férj pedig Előd. Nem bonyolult a neve, mégse bírtam megjegyezni.
Az internetet próbáltam megmachinálni, mert kaptam Elődtől egy útmutatót, de nem sikerült, mert nekem nem xp-m van. Ráadásul angol a mutatott verzió, de a magyarázat norvégul van hozzá.
Ellenben úgy elfáradtam az előző 2-3 éjszaka kevés alvásába, az egész nap átizgulásába és az utazásba, hogy én most lefexem. Na jó, fogat talán mosok.
Ja, krumplileves volt, és van Norvégiában TEJFÖL!!!! Egy tejfölmatyinak ez életmentő tény! A második sült lazac volt, ami nagyon ízlett, és párolt zöldség.
No, én mentem. Utálok ágyazni és most kell...
Holnap este elmegyek Zitáékhoz és misére. Délelőtt szerintem a tóhoz.
Magyarországon és még asszem Németországig minden szépen látszott, de a tenger és Norvégia felett tejfehér felhők, semmit nem lehetett látni, amíg le nem szálltunk és megláttam a gyönyörű fjordokat, tavakat, szép zöld füvet, erdőket.
Gondoltam, Zitáékkal közlöm, mi történt, és ha nem is tudok ott lakni, legalább a cuccomat leteszem náluk, amíg szerzek valamit. Meg is írtam neki, mi történt, és azt, mikor érkezem. Ez természetesen a repülés után volt, hisz a telefonom addig ki volt kapcsolva. Közben Réka is írt egy telefonszámot, amit felhívhatok, ha nincs helyem. Szerencsére nem kellett, mert Zita fel is hívott, miszerint már néhány napja megkérdezte Líviát, van-e hely náluk, a Sognsvann-nál a koliban, és kiderült, egy hétre ingyen enyém egy szoba, mert a tulajdonos most nincs itt. Sms-ben leírta, hogy kell odajutni, s a buszozás után elkezdődött, amit már előre, Magyarországon sejtettem. A két 20 kg-os táska és a két kézipoggyász (db-onként 5-6 kg legalább) kínkeserves taszigálása a metroig. A nehézkes felfogású kínaitól való jegyvásárlásom után tudtam, hogy sínen vagyok. Szó szerint. A 3-as metro utolsó előtti megállójáig utaztam a pakkal, ahol jobb belátásra térve mégiscsak felvettem az esőkabátomat (Bence, szuper ez a kabát, örülök, hogy megvettem!...). Valami tudatalatti sejtelmem volt, hogy esővel fogok találkozni, mert a kishátizsákban volt. Odataláltam Líviáékhoz, s második látásra (októberben már találkoztam velük az okt. 23-ai ünnepségen) beszélgettünk egy órát, babáztunk a 1,5 éves Emesével és a fél éves Z- betűvel kezdődő nevű kisfiukkal. (Sose hallottam még ezt a szép, 100%, hogy ősmagyar nevet...) Főzőtt, etetett és nevelt, miközben megbeszéltük, ki-hol-mit tanult, mióta élnek itt, mit csinálnak stb. Meghívott vacsorára, 20 perc múlva átmegyek, mert akkor jön haza a férje, aki buszvezető itt, de történelem szakos egyetemista is, ezért kaptak családos kollégiumi helyet ebben a diák-városrészben. (Közben nézek ki az ablakon, ami kicsit elkeserítő az idő miatt. Ezt hívják ők nyárnak??? Max. őszt mondanék rá.)
Lívia nagyon kedves. Biológus és teológus, elvégezte a tanárit is, PÉCSEN! Nagyon szerette. Egyébként Veszprémben élt előtte. A férje otthon és itt is tanult, de abbahagyta, taxizott, most buszozik és a történelmet végzi, már régebb óta él itt, 10 éve. Lívia mondta, még 2 gyermeket szeretnének/ne, de nem akarnak itt maradni. Jövő héttől ő, aki még a férjével ellentétben nem tud csak picurit norvégul, 1 éves nyelvtanfolyamra megy, mely a családalapítási tartózkodási engedélyhez jár.
Ja, a szobám az ő lakásuktól légvonalban 30 m, másik épület, de látom az ablakukat, csak nehéz ide feljutni. 2 kulcs van, mégse tudom soha, melyik hova illik. (Egy oda és két ideúton vagyok túl, a bőröndöm még náluk van.) Elsőre azt se tudtam, hol a lépcsőház. Mikor ideverekedtem magam, arra gondoltam, hogy: na, itt aztán könnyű az élet, ha legközelebb elsőre idetalálok, jó a memóriám...
A netbe nem tudtam lelket verni, nem tom, miért. Megkaptam a tulajdonos jelszavát és felhasználónevét hozzá, mégse akarja az igazságot. Így most a jegyzettömbbe írok.
No, lassan megyek vacsizni. Ja, természetesen a cipőm sec-perc alatt átázott. Nem tudom, mi lesz holnap. Bakancs vagy szandál...
20.55
Kezdek Bencéhez hasonlítani. Z-vel kezdődik a kisfiú neve, mi? Naná, azzal végződik. Még jó, hogy egyáltalán van benne z. Kenéz. A férj pedig Előd. Nem bonyolult a neve, mégse bírtam megjegyezni.
Az internetet próbáltam megmachinálni, mert kaptam Elődtől egy útmutatót, de nem sikerült, mert nekem nem xp-m van. Ráadásul angol a mutatott verzió, de a magyarázat norvégul van hozzá.
Ellenben úgy elfáradtam az előző 2-3 éjszaka kevés alvásába, az egész nap átizgulásába és az utazásba, hogy én most lefexem. Na jó, fogat talán mosok.
Ja, krumplileves volt, és van Norvégiában TEJFÖL!!!! Egy tejfölmatyinak ez életmentő tény! A második sült lazac volt, ami nagyon ízlett, és párolt zöldség.
No, én mentem. Utálok ágyazni és most kell...
Holnap este elmegyek Zitáékhoz és misére. Délelőtt szerintem a tóhoz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)