Aug. 22. - Szombat
Lejgyezve: Aug. 31. 00.33
A reggel ismét nehezen ment, mivel nem értem el azt a metrot, amivel menni akartam, később találkoztam Zsuékkal az Oslo S-nél. A nemzetközi diákok ezen a napon ugyanis együtt kérvényezték az itttartózkodási engedélyüket. Három hónapnál hosszabb ideig ittlévőknek kell. Igaz, mi elvileg pont 3 hónapot vagyunk, de ki tudja, mikor lesz a vizsga, mennyit utazunk utána...
Mikor odaértünk a rendőrségre, gyanús volt, hogy vajon az utcán álló töménytelen fiatal valószínűleg ugyanazért jött mint mi. Mikor nagy nehezen beljebb furakodtuk magunkat, láttuk a kijelzőt, hogy a sorszám a 189-nél tart. Zsuval számot húzni mentünk, mialatt Atti nyomtatványért küzdött az átjárhatatlan tömegben. Mikor mi húztunk magunknak, nem akartuk elhinni, mi áll rajta! 579, 580, 581. 10 óra volt . Nem értettük, hogy lehet ez, mert a nemzetközi tájékoztatón 230 diákról beszéltek. Rájöttünk, hogy ez másképp nem lehet, hanem csak úgy, hogy az összes egyetemi nemzetközi diák is egy napon jött velünk. Azért értékelni kell a norvégok munkáját, mert csak miattunk tartottak nyitva szombaton. S ez a büszke, előírások szerint élő norvég nemzetől nagy szó.
Gondoltuk, hogy nem megy a dolog olyan gyorsan, elvégre már elég rég ott voltak a többiek. Találkoztunk is a csoporttársainkkal, akik közül az orosz és a kínai lány, Pui-Lui 860-as körüli számot húzott. Kimentünk az utcára kitölteni a papírokat, ami nem tartott kevés ideig, mert vagy az angolon nem értettünk semmit, vagy Attila csak norvégül beszerezhető papírján bogarásztuk a dolgokat. Aztán elmentünk bérletet venni Attinak, persze ott is számot kellett húzni. A rendőrségi a farzsebben, a Traffikantenes Atti kezében... :) A norvégok mindenhol számot húzatnak. A postán és a gyógyszertárban is. A szállásadó rendszer irodájában is. Ha nincs senki benn, akkor is. Amikor visszamentünk, csak 250 körül tartottak. Akkor elmentünk boltba. Aztán másikba. Aztán vártunk. Aztán átültünk az utca másik oldalára, mert elment a nap. Aztán vártunk. Beszélgettünk más emberekkel. Hallgattuk két afrikai srác éneklését, akik kottából marha szép hangon teljesen jól, tisztán godspel stílusú dalokat dudorásztak a közvetlen szomszédságunkban. Végülis összesen 5 órát vártunk. De mivel az utcapadkán várni nem igazán kényelmes, igencsak elfáradtunk. Nem volt erőm elmélkedésre menni a nem is tudom hol található templomba 4-re, hisz negyed 4-re értünk haza és pizzát sütöttünk magunknak, amit egész olcsón szereztünk be a Rema-ban. Meg is ismerkedtünk egy osztrák sráccal a konyhában, Markkal, Attis emeletén, mert Zsuék konyhájában még mindig bűzfelhő lengedezett.
Este még leköltöztem Zitáékhoz a maradék cuccommal, Zsuék velem jöttek, hogy
megnézhessék, hol laktam. Elbúcsúztam Liviéktől azzal, hogy holnap úgyis találkozunk a
magyar misén. Éjszaka Zsuék látogatása után holtfáradtan feküdtem ágyba.
2009. augusztus 31., hétfő
2009. augusztus 25., kedd
Az első hét tanításának csúcs-végpontja
Aug. 21. - Péntek
Lejegyezve: Aug. 26. 00.17
Pénteken a suliban egy srác a norvégiai oktatásról, történelméről s annak politikai, szociális vonatkozásairól beszélt. Nehéz volt megérteni, mert gyorsan beszélt és túl jól tudott angolul, azaz teli volt szakszóval az előadása. Amikor meg kellett beszélni valamit, először a kérdés megértése is nehezen ment, de aztán átvészeltük a dolgot. Ellenben sajnos a szokásos internetezés után Zsuék kezdtek pánikba jönni, hogy mi van, ha a többi dolgot sem értik, meg egyébként is... Sajnos Zsu kétségbeesése nem sokat csökkent, bár szerintem csak bátran kellene hozzáállnia, mert akkor általában megérti, mit mondanak neki és tud is válaszolni. A suliban a délutáni norvég ivászat folytatódott, természetesen az udvaron, hiszen az iskola épületébe nem zabad alkoholt vinni, ezért kinn isznak. Sörcsapok és sörpadok voltak felállítva, néha egy-egy banda játszott az udvaron. Mi egy vetélkedő mellett elhaladva rájöttünk, a mi főiskolánkon is jó dolgokat rendeznek, de senki nem megy el azokra a programokra, s így nem is lesz olyan nagy buli.
Délután fél ötre értem haza, mert megbeszéltem Liviékkel, hogy együtt megyünk a Rózsafűzérre és a misére villamossal. Ötkor indultunk, mindkét gyermekkel, Zsuzsi is jött, ő a Jernbanetorgetnél csatlakozott. Nem vallásos, de kedve volt velem jönni, és Zitáékat megismerni. Nagyon szép volt a környék és kápolna, ami egy öregek otthonában van. Lengyel Erzsébet-rendi apácák is élnek ott, ezért szívesen látják ott a magyarokat. Egy kis agapé után, ahol végre sütit ehettünk és beszélgethettünk Ipoly atyával, a Mária Rádió igazgatójával, hogyan gyűlt össze 600 PÁR zoknia, Zitáék elhoztak minket kocsival a városba. Zsuzsit a belvárosban tettük ki, aztán felmentünk hozzám a Kringsja-ba, hogy elhozzák a cuccaim egy részét, hisz szombaton volt a nagy költözés onnan Zitáék lakásába. Végül a 20 kg-o hátizsákomat és a laptopomat hozták el sok aprósággal együtt az IKEÁs szatyorban, amit a főiskola udvarán kaptunk csütörtökön a promóciós termékekkel. Szabolccsal és Zitával Előd ment le a városba, hogy utána visszavezesse a kocsit a kolihoz, megőrzésre. (Jaj, bocsánat nem kocsi, hanem egy Ford K, mely Vivien névre hallgat, ha jól emlékszem.)
Sok utazás ezen a késői órán végre ágyamba térhettem, hogy másnap siethessek a rendőrségre...
Lejegyezve: Aug. 26. 00.17
Pénteken a suliban egy srác a norvégiai oktatásról, történelméről s annak politikai, szociális vonatkozásairól beszélt. Nehéz volt megérteni, mert gyorsan beszélt és túl jól tudott angolul, azaz teli volt szakszóval az előadása. Amikor meg kellett beszélni valamit, először a kérdés megértése is nehezen ment, de aztán átvészeltük a dolgot. Ellenben sajnos a szokásos internetezés után Zsuék kezdtek pánikba jönni, hogy mi van, ha a többi dolgot sem értik, meg egyébként is... Sajnos Zsu kétségbeesése nem sokat csökkent, bár szerintem csak bátran kellene hozzáállnia, mert akkor általában megérti, mit mondanak neki és tud is válaszolni. A suliban a délutáni norvég ivászat folytatódott, természetesen az udvaron, hiszen az iskola épületébe nem zabad alkoholt vinni, ezért kinn isznak. Sörcsapok és sörpadok voltak felállítva, néha egy-egy banda játszott az udvaron. Mi egy vetélkedő mellett elhaladva rájöttünk, a mi főiskolánkon is jó dolgokat rendeznek, de senki nem megy el azokra a programokra, s így nem is lesz olyan nagy buli.
Délután fél ötre értem haza, mert megbeszéltem Liviékkel, hogy együtt megyünk a Rózsafűzérre és a misére villamossal. Ötkor indultunk, mindkét gyermekkel, Zsuzsi is jött, ő a Jernbanetorgetnél csatlakozott. Nem vallásos, de kedve volt velem jönni, és Zitáékat megismerni. Nagyon szép volt a környék és kápolna, ami egy öregek otthonában van. Lengyel Erzsébet-rendi apácák is élnek ott, ezért szívesen látják ott a magyarokat. Egy kis agapé után, ahol végre sütit ehettünk és beszélgethettünk Ipoly atyával, a Mária Rádió igazgatójával, hogyan gyűlt össze 600 PÁR zoknia, Zitáék elhoztak minket kocsival a városba. Zsuzsit a belvárosban tettük ki, aztán felmentünk hozzám a Kringsja-ba, hogy elhozzák a cuccaim egy részét, hisz szombaton volt a nagy költözés onnan Zitáék lakásába. Végül a 20 kg-o hátizsákomat és a laptopomat hozták el sok aprósággal együtt az IKEÁs szatyorban, amit a főiskola udvarán kaptunk csütörtökön a promóciós termékekkel. Szabolccsal és Zitával Előd ment le a városba, hogy utána visszavezesse a kocsit a kolihoz, megőrzésre. (Jaj, bocsánat nem kocsi, hanem egy Ford K, mely Vivien névre hallgat, ha jól emlékszem.)
Sok utazás ezen a késői órán végre ágyamba térhettem, hogy másnap siethessek a rendőrségre...
2009. augusztus 24., hétfő
Kiegészül a társaság
Aug. 20. - Csütörtök
Lejegyezve: péntek 00.28
A reggel iszonyat álmos és nehéz volt. A zuhanyzás is nehezen ment. Reggeli és csomagolás, mint mindig, majd usgyi a metrohoz, hogy azon olvashassak, majd siethessek a suliba, ismét fél 9-re. Beigazolódott, amit sejtettem. Nem is egy dolog. Se a csoport nem olvasott el egy betűt se a könyvből, de Zsu se, mert már előtte bealudt. Nem akarok dicsekedni, de egyedül én jutottam el legalább a feléig. És érdekes is! Az identitásról szól, s egy félig arab (libanoni), félig francia, keresztény ember írta. Annak ellenére, hogy nagyon sok szónak nem tudom a jelentését, a könyvet mégis értem.
A mai óra a vallás és filozófia volt. Bemutattuk egymást a többieknek kikérdezés alapján, állítottunk sorrendbe tulajdonságokat, beszélt a néni, mutogatott vallási eszközöket, képeket... Persze a legtöbb hinduista volt, amit azért nem csodálok, mert az első szünetben láttam az irodája ajtaját és a fél irodáját. Tele volt Siva és különböző istenek képeivel, a Taj Mahal képeivel meg szobrocskákkal. Egyébként a neve
alapján (mivel nem emlékeztem az ebédről, ki volt az a Halldis) én azt hittem, ő pasi. S reggel meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy nő fog tanítani.
Délután megbeszéltük angolra a témáinkat. A feladat neve: Oslo trail. Mi a vásárlást és a tömegközlekedést választottuk. Kéne is ahhoz most power pointos filet készítenem a magyar közlekedési eszközökről. De
nincs netem, így képeim se, úgyhogy majd holnap csinálom. Elküldtem a könyvet, amit el kell olvasni, emilben 3 csoporttársnak és megmutattam, hogy lehet nyomtatni, nagyon örültek, hogy ilyen egyszerű és hogy ingyen van. (Én is...) (Még mindig jár metro, pedig már fél egy is elmúlt...)
Nemzetközi diák-tájékoztató volt fél kettőkor, tele volt a terem, mi már lépcsőn ültünk. Hosszú volt és sokrétű, kaptunk sok papírt. Kávézás-teázás-feliratkozás volt utána, különböző listákra. (Sport, tandem nyelvoktatás-nyelvcsere, szociális találkák...) Kiderült, hogy szombaton megyünk a rendőrségre itt-tartózkodási engedélyt kérvényezni.
Délután kimentünk Attiláért a buszpályaudvarra, 4-re. Azt gondoltuk, a Ryggeről jön. 17.10-re kiírtak egy buszt, de csak nem jött. Megkérdeztük, nem értették, hogy miért várunk Budapestről gépet, mert mintha nem is lenne... Csak ezt nem mondták. Gondoltuk, csak sokat késik. Végül már minden buszt néztünk, azt is, ami Gardemoen-ről jött, hátha mégis a másik reptérre érkezett. Attilát sehol se láttuk. Zsu elkezdett izgulni, de miután nem tudtuk egyszerűen telefonon elérni, (mert mindig azt mondta a gép, hogy az előfizető nem fogad hívásokat, (Még sose hallottam ezt.) bár az smseket megkapta, de nem jött válasz) fél hétkor, majdnem három óra várakozás után eléggé elcsigázottan ültünk föl a buszra, ami Zsuhoz vitt. Szomorúan szálltunk be a liftbe, s épp már a sokadik verzió jutott eszünkbe, hogy hol lehet Attila, mikor a 8. emeleten, ahol Zsu lakik, az üvegajtó mügül egy bőröndön ülő magyar fiú nézett ránk. Hát, nem írom inkább le, mi
volt a reakció, de azért nagy volt a megkönnyebbülés. Titkon én azért reméltem, hogy csak elkerültük egymást, s ez be is igazolódott. A Gardemoenre ért oda, s nem tudta, milyen busszal jött, de egy tucatnyi norvég megkérdezése után végül eljutott a célba. Mivel a koli irodája már nem volt nyitva, Zsunál cuccolt le, s ott is aludt. Ellőtte azonban még esti sétára indultunk a városba, megmutatni a kikötőt, egyebeket.
Természetesen elkapott az eső, de nem is kicsi, s mivel csak nálam volt esernyő, Attila, hisz magas, megnyerte magának az IKEÁs kék zacskómat. Jól állt neki. Mire rongyig áztunk, késő is volt, s az ereszek alatt békésen álldogáló norvégokkal ellentétben mi a metró felé igyekeztünk, ahol én felszálltam a gyönyörű, tiszta, már jól megszokott, fehér metrora.
Lejegyezve: péntek 00.28
A reggel iszonyat álmos és nehéz volt. A zuhanyzás is nehezen ment. Reggeli és csomagolás, mint mindig, majd usgyi a metrohoz, hogy azon olvashassak, majd siethessek a suliba, ismét fél 9-re. Beigazolódott, amit sejtettem. Nem is egy dolog. Se a csoport nem olvasott el egy betűt se a könyvből, de Zsu se, mert már előtte bealudt. Nem akarok dicsekedni, de egyedül én jutottam el legalább a feléig. És érdekes is! Az identitásról szól, s egy félig arab (libanoni), félig francia, keresztény ember írta. Annak ellenére, hogy nagyon sok szónak nem tudom a jelentését, a könyvet mégis értem.
A mai óra a vallás és filozófia volt. Bemutattuk egymást a többieknek kikérdezés alapján, állítottunk sorrendbe tulajdonságokat, beszélt a néni, mutogatott vallási eszközöket, képeket... Persze a legtöbb hinduista volt, amit azért nem csodálok, mert az első szünetben láttam az irodája ajtaját és a fél irodáját. Tele volt Siva és különböző istenek képeivel, a Taj Mahal képeivel meg szobrocskákkal. Egyébként a neve
alapján (mivel nem emlékeztem az ebédről, ki volt az a Halldis) én azt hittem, ő pasi. S reggel meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy nő fog tanítani.
Délután megbeszéltük angolra a témáinkat. A feladat neve: Oslo trail. Mi a vásárlást és a tömegközlekedést választottuk. Kéne is ahhoz most power pointos filet készítenem a magyar közlekedési eszközökről. De
nincs netem, így képeim se, úgyhogy majd holnap csinálom. Elküldtem a könyvet, amit el kell olvasni, emilben 3 csoporttársnak és megmutattam, hogy lehet nyomtatni, nagyon örültek, hogy ilyen egyszerű és hogy ingyen van. (Én is...) (Még mindig jár metro, pedig már fél egy is elmúlt...)
Nemzetközi diák-tájékoztató volt fél kettőkor, tele volt a terem, mi már lépcsőn ültünk. Hosszú volt és sokrétű, kaptunk sok papírt. Kávézás-teázás-feliratkozás volt utána, különböző listákra. (Sport, tandem nyelvoktatás-nyelvcsere, szociális találkák...) Kiderült, hogy szombaton megyünk a rendőrségre itt-tartózkodási engedélyt kérvényezni.
Délután kimentünk Attiláért a buszpályaudvarra, 4-re. Azt gondoltuk, a Ryggeről jön. 17.10-re kiírtak egy buszt, de csak nem jött. Megkérdeztük, nem értették, hogy miért várunk Budapestről gépet, mert mintha nem is lenne... Csak ezt nem mondták. Gondoltuk, csak sokat késik. Végül már minden buszt néztünk, azt is, ami Gardemoen-ről jött, hátha mégis a másik reptérre érkezett. Attilát sehol se láttuk. Zsu elkezdett izgulni, de miután nem tudtuk egyszerűen telefonon elérni, (mert mindig azt mondta a gép, hogy az előfizető nem fogad hívásokat, (Még sose hallottam ezt.) bár az smseket megkapta, de nem jött válasz) fél hétkor, majdnem három óra várakozás után eléggé elcsigázottan ültünk föl a buszra, ami Zsuhoz vitt. Szomorúan szálltunk be a liftbe, s épp már a sokadik verzió jutott eszünkbe, hogy hol lehet Attila, mikor a 8. emeleten, ahol Zsu lakik, az üvegajtó mügül egy bőröndön ülő magyar fiú nézett ránk. Hát, nem írom inkább le, mi
volt a reakció, de azért nagy volt a megkönnyebbülés. Titkon én azért reméltem, hogy csak elkerültük egymást, s ez be is igazolódott. A Gardemoenre ért oda, s nem tudta, milyen busszal jött, de egy tucatnyi norvég megkérdezése után végül eljutott a célba. Mivel a koli irodája már nem volt nyitva, Zsunál cuccolt le, s ott is aludt. Ellőtte azonban még esti sétára indultunk a városba, megmutatni a kikötőt, egyebeket.
Természetesen elkapott az eső, de nem is kicsi, s mivel csak nálam volt esernyő, Attila, hisz magas, megnyerte magának az IKEÁs kék zacskómat. Jól állt neki. Mire rongyig áztunk, késő is volt, s az ereszek alatt békésen álldogáló norvégokkal ellentétben mi a metró felé igyekeztünk, ahol én felszálltam a gyönyörű, tiszta, már jól megszokott, fehér metrora.
2009. augusztus 21., péntek
Első tanítási nap
Aug. 19. - Szerda
Lejegyezve: csüt. 23.55
Reggel fél kilencre kellet órára menni. Elõtte jegyzetet akartunk venni, de nagyon drága lett volna és nem is értünk oda idõben. Én a metro elõtt be is köszöntem Liviéknek, mert láttam, hogy úgysem érem el a korábbit...
Pedagógia óra volt Winche-vel, az osztályfõnökkel. Érdekes volt, az elsõ részben a névsorolvasás után mindenki elénekelte a himnuszát és leírta, mit jelent az elsõ sor, ill. az eredeti nyelven. Kiderült, hogy szépen éneklünk együtt Zsuzsival, nagyon tetszett a többieknek, meg is tapsoltak. Aztán kellett mondókát vagy gyerekdalt is elõadni, nálunk ez a Süss fel, Nap volt, magyarázattal. El kellett mondani, mi jelemmzõ a meséinkre. Összességében nagyon jó volt a feladat is, sokat nevettünk és sokmindent megtudtunk egymás országáról. Pl. a spanyolok nem használják a himnuszuk szövegét, nem is tudják, mert így mutatják, hogy el akarják felejteni, ami Franco idejében volt.
Az oroszok himnusza állandóan változik, a görögöké harcias...
A kínai lány rögtönzött írástörténet-kiselõadást tartott. Érdekes volt, s mivel kínai tanár akar lenni, ügyesen magyarázott. Rengeteget beszél és nagyon lelkesen, bár kicsit zavarban volt. Igaz, gyorsasága és kiejtése miatt csak kis része érthetõ. Egyébként meg se szólalt szinte, így kicsit egy felhúzós játék érzetét keltette bennem.
Szünet után nem is tudom már, mi volt. Az angol tanárnõ feladatott adott hétfõre. 6 téma közül (vásárlás, tömegközlekedés, öltözködés, viselkedés, utca, szociális élet) kell kettõt kidolgozni, melyekben kérdésekre kell válaszolni, s így egy elõadást kerekíteni vegyes csoportokban. Én a spnyol és a görög fiúval és Christinnel vagyok együtt.
Másnapra (mára) olvasandó szövegeket kezdtünk kutatni (könyvet a könyvtárban, de persze nem ment, mert nincs meg), lehetõleg anélkül, hogy meg kelljen venni az elsõ compendiumot is. Elég volt a 2. is, ami 142 NOK volt. A könyv is 125 lenne. Rékának megvolt a cikk a compendiumból, átküldte, kinyomtattuk. Mint aki jól végezte dolgát, elmentünk boltba, aztán kiderült, megvan Rékának a Maalouf könyv is. Én vissza a fõsulira nyomtatni, Zsuzsi haza a cuccal. (Az én kenyeremet is vitte szerencsére.) Jó idõ múlva értem vissza a koliba. Elkezdtünk olvasni-szótárazni. Kín-keservesen, órák alatt elolvastunk 9,5 A/4-es oldalt, ami kb. 6 mondatban összefoglalható lenne. Ráadásul nem is láttuk értelmét. (Még most se.) Közben már nagyon kiakadtunk, s az járt a fejünkben, vajon hányan szenvedik végig rajtunk kívül a csoportból ezt a szerencsétlen nyomtatványt?!
De a kedves vallás és filozófiatanár feladott még 36 oldalt egy könyvbõl. Úgy döntöttük, azzal egyedül harcolunk. A metrón hazafele el is kezdtem, eljutottam 3-4 oldalig. Itthon nyelvleégetõs-leveses vacsora után hullán folytattam, eljutottam a 7. oldalig mikor is bealudtam, és sokkal késõbb (egy után) felébredtem. Inkább le is kapcsoltam a villanyt és aludtam reggelig, reméltem, majd reggel befejezhetem.
Lejegyezve: csüt. 23.55
Reggel fél kilencre kellet órára menni. Elõtte jegyzetet akartunk venni, de nagyon drága lett volna és nem is értünk oda idõben. Én a metro elõtt be is köszöntem Liviéknek, mert láttam, hogy úgysem érem el a korábbit...
Pedagógia óra volt Winche-vel, az osztályfõnökkel. Érdekes volt, az elsõ részben a névsorolvasás után mindenki elénekelte a himnuszát és leírta, mit jelent az elsõ sor, ill. az eredeti nyelven. Kiderült, hogy szépen éneklünk együtt Zsuzsival, nagyon tetszett a többieknek, meg is tapsoltak. Aztán kellett mondókát vagy gyerekdalt is elõadni, nálunk ez a Süss fel, Nap volt, magyarázattal. El kellett mondani, mi jelemmzõ a meséinkre. Összességében nagyon jó volt a feladat is, sokat nevettünk és sokmindent megtudtunk egymás országáról. Pl. a spanyolok nem használják a himnuszuk szövegét, nem is tudják, mert így mutatják, hogy el akarják felejteni, ami Franco idejében volt.
Az oroszok himnusza állandóan változik, a görögöké harcias...
A kínai lány rögtönzött írástörténet-kiselõadást tartott. Érdekes volt, s mivel kínai tanár akar lenni, ügyesen magyarázott. Rengeteget beszél és nagyon lelkesen, bár kicsit zavarban volt. Igaz, gyorsasága és kiejtése miatt csak kis része érthetõ. Egyébként meg se szólalt szinte, így kicsit egy felhúzós játék érzetét keltette bennem.
Szünet után nem is tudom már, mi volt. Az angol tanárnõ feladatott adott hétfõre. 6 téma közül (vásárlás, tömegközlekedés, öltözködés, viselkedés, utca, szociális élet) kell kettõt kidolgozni, melyekben kérdésekre kell válaszolni, s így egy elõadást kerekíteni vegyes csoportokban. Én a spnyol és a görög fiúval és Christinnel vagyok együtt.
Másnapra (mára) olvasandó szövegeket kezdtünk kutatni (könyvet a könyvtárban, de persze nem ment, mert nincs meg), lehetõleg anélkül, hogy meg kelljen venni az elsõ compendiumot is. Elég volt a 2. is, ami 142 NOK volt. A könyv is 125 lenne. Rékának megvolt a cikk a compendiumból, átküldte, kinyomtattuk. Mint aki jól végezte dolgát, elmentünk boltba, aztán kiderült, megvan Rékának a Maalouf könyv is. Én vissza a fõsulira nyomtatni, Zsuzsi haza a cuccal. (Az én kenyeremet is vitte szerencsére.) Jó idõ múlva értem vissza a koliba. Elkezdtünk olvasni-szótárazni. Kín-keservesen, órák alatt elolvastunk 9,5 A/4-es oldalt, ami kb. 6 mondatban összefoglalható lenne. Ráadásul nem is láttuk értelmét. (Még most se.) Közben már nagyon kiakadtunk, s az járt a fejünkben, vajon hányan szenvedik végig rajtunk kívül a csoportból ezt a szerencsétlen nyomtatványt?!
De a kedves vallás és filozófiatanár feladott még 36 oldalt egy könyvbõl. Úgy döntöttük, azzal egyedül harcolunk. A metrón hazafele el is kezdtem, eljutottam 3-4 oldalig. Itthon nyelvleégetõs-leveses vacsora után hullán folytattam, eljutottam a 7. oldalig mikor is bealudtam, és sokkal késõbb (egy után) felébredtem. Inkább le is kapcsoltam a villanyt és aludtam reggelig, reméltem, majd reggel befejezhetem.
2009. augusztus 18., kedd
Elhelyezkedés
23.34
Liviéknek visszaadtam a papírjukat, aztán lementem Zsuhoz St. Hanshaugenbe (a kollégiumba, ahol lakni fogok). Megismertem a barátját, Balázst. Kedves fiú. Holnap délelőtt megy el, 11-én együtt érkeztek és felfedezték a várost. Kiderült, hogy nem kapott Zsu takarót és párnát, meg a lámpái sincsenek csúcsformában, eléggé félhomály van a szobában.
Beszélgettünk sokat, meg msneztünk Attilával, a harmadik ideutazó magyarral, aki szintén a mi fősulinkra jár. Zsuval kicsit nevettünk szegényen, mert furcsa dolgokat kérdezett... Aztán beszéltem végre skypeon Bencével, meg is nézte, hol lakok. Vicces, hogy olyan pontos a google, hogy a fák meg a rámpa is látszik. Már félig sötét volt, mikor elindultunk, lekísértek a metrohoz. A Trafikanten már nem volt nyitva, de legalább már tudom majd, hol kell bérletet vennem. Holnap tényleg megcsináltatom, mert elvileg diákot készítenek nekünk a fősulin hozzá. Aztán hazajöttem, vettem margarint. A first price-ossal jól megúsztam, csak 8 korona volt 450 gramm. Sajnos eléggé sózott, amit nem nagyon szeretek, de mindegy, jobb a semminél.
A hajmosásos forró fürdő nagy találmány. Főleg, ha a szandálban lefagyott a lábad a víztől és a metrón még jött is rá a hideg szél. Bár nem tudom honnan. Most azonban extra sebességgel megyek aludni, mert holnap lesz az első nap a fősulin és 3/4 9-kor találkozom Zsu-val a serfőző kémény alatt. A fősuli épülete ugyanis régen sörfőzde volt. s az egyik kapu teteje a sörfőző kéménye rézből... :) Ehhez viszont korán kell kelni.
Liviéknek visszaadtam a papírjukat, aztán lementem Zsuhoz St. Hanshaugenbe (a kollégiumba, ahol lakni fogok). Megismertem a barátját, Balázst. Kedves fiú. Holnap délelőtt megy el, 11-én együtt érkeztek és felfedezték a várost. Kiderült, hogy nem kapott Zsu takarót és párnát, meg a lámpái sincsenek csúcsformában, eléggé félhomály van a szobában.
Beszélgettünk sokat, meg msneztünk Attilával, a harmadik ideutazó magyarral, aki szintén a mi fősulinkra jár. Zsuval kicsit nevettünk szegényen, mert furcsa dolgokat kérdezett... Aztán beszéltem végre skypeon Bencével, meg is nézte, hol lakok. Vicces, hogy olyan pontos a google, hogy a fák meg a rámpa is látszik. Már félig sötét volt, mikor elindultunk, lekísértek a metrohoz. A Trafikanten már nem volt nyitva, de legalább már tudom majd, hol kell bérletet vennem. Holnap tényleg megcsináltatom, mert elvileg diákot készítenek nekünk a fősulin hozzá. Aztán hazajöttem, vettem margarint. A first price-ossal jól megúsztam, csak 8 korona volt 450 gramm. Sajnos eléggé sózott, amit nem nagyon szeretek, de mindegy, jobb a semminél.
A hajmosásos forró fürdő nagy találmány. Főleg, ha a szandálban lefagyott a lábad a víztől és a metrón még jött is rá a hideg szél. Bár nem tudom honnan. Most azonban extra sebességgel megyek aludni, mert holnap lesz az első nap a fősulin és 3/4 9-kor találkozom Zsu-val a serfőző kémény alatt. A fősuli épülete ugyanis régen sörfőzde volt. s az egyik kapu teteje a sörfőző kéménye rézből... :) Ehhez viszont korán kell kelni.
2009. augusztus 17., hétfő
Utolsó szabad napom
Aug. 17. - hétfő, 16.55
Végre sikerült időben felkelni! Zuhanyzás, öltözés, bolt Liviékkel, aztán reggeli. Egy 1/2 kg-os kenyér és egy tej 600 Ft! Aztán már megint nem tudtam magammal mit kezdeni. Be akartam menni a városba, megcsináltatni a diákbérletet, de enyhén szólva semmi kedvem nem volt. Pedig még az idő is elég meleg volt. Elkezdtem angolozni, de 10 perc múlva elaludtam. Szerintem van valami bajom. Biztos depresszió.
Felkeltem 2-kor, ettem egy paradicsomlevest, amivel természetesen leégettem a nyelvem, a teraszról beszéltem Liviékkel, mondták, menjek az irodába, hátha adnak az internethez Vista-s papírt. 3/4 órát vártam, de sikerült megszerezni. Persze így se sikerült internetet kicsikarni a gépből, de nem egészen értem miért, mert mindent megcsináltam, amit kellett a papír szerint.
Most megnézem, itthon vannak-e Liviék, aztán lehet, hogy netezek náluk, utána meg lemegyek Zsuzsihoz a városba, mert hívott.
Végre sikerült időben felkelni! Zuhanyzás, öltözés, bolt Liviékkel, aztán reggeli. Egy 1/2 kg-os kenyér és egy tej 600 Ft! Aztán már megint nem tudtam magammal mit kezdeni. Be akartam menni a városba, megcsináltatni a diákbérletet, de enyhén szólva semmi kedvem nem volt. Pedig még az idő is elég meleg volt. Elkezdtem angolozni, de 10 perc múlva elaludtam. Szerintem van valami bajom. Biztos depresszió.
Felkeltem 2-kor, ettem egy paradicsomlevest, amivel természetesen leégettem a nyelvem, a teraszról beszéltem Liviékkel, mondták, menjek az irodába, hátha adnak az internethez Vista-s papírt. 3/4 órát vártam, de sikerült megszerezni. Persze így se sikerült internetet kicsikarni a gépből, de nem egészen értem miért, mert mindent megcsináltam, amit kellett a papír szerint.
Most megnézem, itthon vannak-e Liviék, aztán lehet, hogy netezek náluk, utána meg lemegyek Zsuzsihoz a városba, mert hívott.
2009. augusztus 16., vasárnap
A második nap
Reggel korán akartam kelni, be is állítottam a telefonom 3/4 8-ra, ami könnyelműség volt, s titkon gondoltam, hogy úgyse sikerül felkelni. Végül 3/4 10-kor kászálódtam ki az ágyból és örömmel konstatáltam, hogy nem esik az eső, majdnem fölszáradt a széltől, sőt, még a nap is süt. Tudtam, esti tervem, miszerint elsétálok a tóig és ott nézelődöm, sikerül is véghezvinnem. Lezuhanyoztam, beraktam a hűtőbe a kajáim, amik eddig az ablakpárkányon ill. az ablak és a spaletta közt voltak (a szendvicseim, hogy ne ázzanak meg), összepakoltam és elindultam. Gondoltam veszek bérletet, hogy ne kelljen minden utazás előtt jegyet szerezni, de a boltban nem volt diákbérlet, s mikor ki akartam fizetni a vonaljegyet, kiderült, hogy ráadásul nem is tudok ott master carddal fizetni. Azon kívül készpénzben persze csak euróm és 500 Ft-om van. Ja, a ház előtt találkoztam Líviáékkel, mert akkor jöttek haza a délelőtti sétáról. Pár mondtatot beszéltünk, aztán elköszönt azzal, ha netet akarok használni, menjek be nyugodtan délután, akár úgy is, ha nincsenek otthon, mert az ajtót nem szokták bezárni.
A tóban úszóverseny volt (Előd szerint most 15-16 fokos lehet, mert kérdeztem tegnap, lehet-e fürödni benne), két bóját kerülgettek, szerintem 10-en 15-en állhattak a parton, vidám fiatalok, mint közönség. Az úszók beérkezése előtt sikongatás és biztatás vert fel mélyreszántó gondolataimból (pl. hol vannak a fiú vadkacsák? mert én csak kb. 15 lányt láttam, meg rengeteg sirályt). Mindenki futkározott a tó körül és a nyakig érő úszódresszes férfiakon kívül láttam még egy férfit és a kislányát is fürödni, akik miután felöltöztek, természetesen szintén futottak a tó körül. Csak azt nem értem, hogy oda normálisan csak sétálni nem jár senki? Én zavarban éreztem kicsit emiatt magam. Üldögéltem, nézelődtem, aztán a testnevelési főiskola mellett jöttem vissza, ahol tenisz, atlétika, focipályák kerülgetésével kellett foglalkoznom...
Most nem tudom mit csináljak, elég fáradt vagyok, de nem tudom mitől. Este mise, előtte Zitáékhoz megyek (vagy utána). Valahogy még kell jegyet/bérletet szereznem. Még mindig van egy szendvicsem, mert tegnap délután ettem csak meg egyet, meg a tóparton délelőtt. Ma ugyanis nincs nyitva a Kiwi, az itteni bolt, egyébként a legolcsóbb lánc.
Izomlázam is van, szerintem a tegnapi cuccolástól. Na mindegy, kezdek magammal valamit.
23.29
Előbb értem haza Zitáéktól, ahol egy nagyon finom vacsora után nagyokat beszélgettünk. Már tegnap megesemeseztük, hogy találkozunk a 6-os misén. Nagyon szép volt a zene, mint mindig, a templom tele volt. Szokás szerint feketékkel és keletiekkel, de láttam norvégokat is!
Elsőre odataláltam a templomhoz, de majdnem véletlenül, mert a St. Olav plasson jobbra néztem és rájöttem, hogy az a templom, ami 100 m-re van tőlem, az az, ahova megyek. Én azt hittem kell még Észak felé menni. Előtte a kikötőben megpislantottam egy indiai nem-tom-milyen fesztivált, elég jól zenéltek.
Úgy fejeztem be, hogy fáradt vagyok, hát el is aludtam. 2 órát sikerült aludni, nem mintha erőlködni kellett volna hozzá. Aztán Liviéknél skypeoltam a családdal. Sajna Bencével nem tudtam, mert Gödön volt.
Azt hiszem, a Zitáéknál tapasztalt zöldség-minőség alapján, hogy nem gyakran fogok salátát készíteni. Az egy dolog, hogy a paradicsomnak nem sok íze van (bár rosszabbra számítottam), de a jégsaláta se az igazi. Bár lehet, hogy csak azért, mert jégsaláta. Na mindegy, legalább tudtam ma pénzt váltani, holnap veszek heti jegyet vagy flexikorte-t vagy mi a fenét.
Most azonban párnámra hajtom fejem...
A tóban úszóverseny volt (Előd szerint most 15-16 fokos lehet, mert kérdeztem tegnap, lehet-e fürödni benne), két bóját kerülgettek, szerintem 10-en 15-en állhattak a parton, vidám fiatalok, mint közönség. Az úszók beérkezése előtt sikongatás és biztatás vert fel mélyreszántó gondolataimból (pl. hol vannak a fiú vadkacsák? mert én csak kb. 15 lányt láttam, meg rengeteg sirályt). Mindenki futkározott a tó körül és a nyakig érő úszódresszes férfiakon kívül láttam még egy férfit és a kislányát is fürödni, akik miután felöltöztek, természetesen szintén futottak a tó körül. Csak azt nem értem, hogy oda normálisan csak sétálni nem jár senki? Én zavarban éreztem kicsit emiatt magam. Üldögéltem, nézelődtem, aztán a testnevelési főiskola mellett jöttem vissza, ahol tenisz, atlétika, focipályák kerülgetésével kellett foglalkoznom...
Most nem tudom mit csináljak, elég fáradt vagyok, de nem tudom mitől. Este mise, előtte Zitáékhoz megyek (vagy utána). Valahogy még kell jegyet/bérletet szereznem. Még mindig van egy szendvicsem, mert tegnap délután ettem csak meg egyet, meg a tóparton délelőtt. Ma ugyanis nincs nyitva a Kiwi, az itteni bolt, egyébként a legolcsóbb lánc.
Izomlázam is van, szerintem a tegnapi cuccolástól. Na mindegy, kezdek magammal valamit.
23.29
Előbb értem haza Zitáéktól, ahol egy nagyon finom vacsora után nagyokat beszélgettünk. Már tegnap megesemeseztük, hogy találkozunk a 6-os misén. Nagyon szép volt a zene, mint mindig, a templom tele volt. Szokás szerint feketékkel és keletiekkel, de láttam norvégokat is!
Elsőre odataláltam a templomhoz, de majdnem véletlenül, mert a St. Olav plasson jobbra néztem és rájöttem, hogy az a templom, ami 100 m-re van tőlem, az az, ahova megyek. Én azt hittem kell még Észak felé menni. Előtte a kikötőben megpislantottam egy indiai nem-tom-milyen fesztivált, elég jól zenéltek.
Úgy fejeztem be, hogy fáradt vagyok, hát el is aludtam. 2 órát sikerült aludni, nem mintha erőlködni kellett volna hozzá. Aztán Liviéknél skypeoltam a családdal. Sajna Bencével nem tudtam, mert Gödön volt.
Azt hiszem, a Zitáéknál tapasztalt zöldség-minőség alapján, hogy nem gyakran fogok salátát készíteni. Az egy dolog, hogy a paradicsomnak nem sok íze van (bár rosszabbra számítottam), de a jégsaláta se az igazi. Bár lehet, hogy csak azért, mert jégsaláta. Na mindegy, legalább tudtam ma pénzt váltani, holnap veszek heti jegyet vagy flexikorte-t vagy mi a fenét.
Most azonban párnámra hajtom fejem...
2009. augusztus 15., szombat
Osloi kalandjaim kezdete
A nap egész jól ment a különös aggódáson és szomorkodásokon kívül, amíg ki nem derült a repülőtéren a beszállás előtt 5 perccel, hogy nincs szállásom. Egy kicsit aggódtam. Na jó, nem kicsit. Az történt ugyanis, hogy megírtam Zsuzsinak, kb. mikor érek oda a koleszhoz, és hogy legyen szíves lejönni segíteni. Mire ő a válaszában írta, hogy nem ott van, hanem hostelban. Mire felhívtam, s kiderült, nem kapta meg a szobáját, mert az előző lakó nem költözött ki péntekig, és ezért csak hétfőn költözhet be, én meg kedden tudnék oda menni. Na ja, de addig hol lakok, kérdeztem én, végülis magamtól. Három napig nem aludhatok sem a repülőtéren, sem a buszpályaudvaron. Telefon Bencének, aki kb 100 m-rel lehetett arrébb a reptéren belül. Megnyugtatott, ne aggódjak. Aztán hívtam Rékát, de ki volt kpcsolva. Felszállás előtt szívszorongató érzés volt Bencét látni a teraszon, amint a kezét napellenzőként használva (na, erre itt nem lenne szüksége, állítólag tegnap sütött a nap, ma azonban egész délután, mióta itt vagyok, esik és hideg van és pfuj...) a tömegben engem keresett. Integettem egyet félénken, mert nem voltam 100%-osan biztos benne először, hogy ő az. De kiderült, hogy jól láttam. Nem hiányzott ahhoz sok, hogy elsírjam magam felszálláskor.
Magyarországon és még asszem Németországig minden szépen látszott, de a tenger és Norvégia felett tejfehér felhők, semmit nem lehetett látni, amíg le nem szálltunk és megláttam a gyönyörű fjordokat, tavakat, szép zöld füvet, erdőket.
Gondoltam, Zitáékkal közlöm, mi történt, és ha nem is tudok ott lakni, legalább a cuccomat leteszem náluk, amíg szerzek valamit. Meg is írtam neki, mi történt, és azt, mikor érkezem. Ez természetesen a repülés után volt, hisz a telefonom addig ki volt kapcsolva. Közben Réka is írt egy telefonszámot, amit felhívhatok, ha nincs helyem. Szerencsére nem kellett, mert Zita fel is hívott, miszerint már néhány napja megkérdezte Líviát, van-e hely náluk, a Sognsvann-nál a koliban, és kiderült, egy hétre ingyen enyém egy szoba, mert a tulajdonos most nincs itt. Sms-ben leírta, hogy kell odajutni, s a buszozás után elkezdődött, amit már előre, Magyarországon sejtettem. A két 20 kg-os táska és a két kézipoggyász (db-onként 5-6 kg legalább) kínkeserves taszigálása a metroig. A nehézkes felfogású kínaitól való jegyvásárlásom után tudtam, hogy sínen vagyok. Szó szerint. A 3-as metro utolsó előtti megállójáig utaztam a pakkal, ahol jobb belátásra térve mégiscsak felvettem az esőkabátomat (Bence, szuper ez a kabát, örülök, hogy megvettem!...). Valami tudatalatti sejtelmem volt, hogy esővel fogok találkozni, mert a kishátizsákban volt. Odataláltam Líviáékhoz, s második látásra (októberben már találkoztam velük az okt. 23-ai ünnepségen) beszélgettünk egy órát, babáztunk a 1,5 éves Emesével és a fél éves Z- betűvel kezdődő nevű kisfiukkal. (Sose hallottam még ezt a szép, 100%, hogy ősmagyar nevet...) Főzőtt, etetett és nevelt, miközben megbeszéltük, ki-hol-mit tanult, mióta élnek itt, mit csinálnak stb. Meghívott vacsorára, 20 perc múlva átmegyek, mert akkor jön haza a férje, aki buszvezető itt, de történelem szakos egyetemista is, ezért kaptak családos kollégiumi helyet ebben a diák-városrészben. (Közben nézek ki az ablakon, ami kicsit elkeserítő az idő miatt. Ezt hívják ők nyárnak??? Max. őszt mondanék rá.)
Lívia nagyon kedves. Biológus és teológus, elvégezte a tanárit is, PÉCSEN! Nagyon szerette. Egyébként Veszprémben élt előtte. A férje otthon és itt is tanult, de abbahagyta, taxizott, most buszozik és a történelmet végzi, már régebb óta él itt, 10 éve. Lívia mondta, még 2 gyermeket szeretnének/ne, de nem akarnak itt maradni. Jövő héttől ő, aki még a férjével ellentétben nem tud csak picurit norvégul, 1 éves nyelvtanfolyamra megy, mely a családalapítási tartózkodási engedélyhez jár.
Ja, a szobám az ő lakásuktól légvonalban 30 m, másik épület, de látom az ablakukat, csak nehéz ide feljutni. 2 kulcs van, mégse tudom soha, melyik hova illik. (Egy oda és két ideúton vagyok túl, a bőröndöm még náluk van.) Elsőre azt se tudtam, hol a lépcsőház. Mikor ideverekedtem magam, arra gondoltam, hogy: na, itt aztán könnyű az élet, ha legközelebb elsőre idetalálok, jó a memóriám...
A netbe nem tudtam lelket verni, nem tom, miért. Megkaptam a tulajdonos jelszavát és felhasználónevét hozzá, mégse akarja az igazságot. Így most a jegyzettömbbe írok.
No, lassan megyek vacsizni. Ja, természetesen a cipőm sec-perc alatt átázott. Nem tudom, mi lesz holnap. Bakancs vagy szandál...
20.55
Kezdek Bencéhez hasonlítani. Z-vel kezdődik a kisfiú neve, mi? Naná, azzal végződik. Még jó, hogy egyáltalán van benne z. Kenéz. A férj pedig Előd. Nem bonyolult a neve, mégse bírtam megjegyezni.
Az internetet próbáltam megmachinálni, mert kaptam Elődtől egy útmutatót, de nem sikerült, mert nekem nem xp-m van. Ráadásul angol a mutatott verzió, de a magyarázat norvégul van hozzá.
Ellenben úgy elfáradtam az előző 2-3 éjszaka kevés alvásába, az egész nap átizgulásába és az utazásba, hogy én most lefexem. Na jó, fogat talán mosok.
Ja, krumplileves volt, és van Norvégiában TEJFÖL!!!! Egy tejfölmatyinak ez életmentő tény! A második sült lazac volt, ami nagyon ízlett, és párolt zöldség.
No, én mentem. Utálok ágyazni és most kell...
Holnap este elmegyek Zitáékhoz és misére. Délelőtt szerintem a tóhoz.
Magyarországon és még asszem Németországig minden szépen látszott, de a tenger és Norvégia felett tejfehér felhők, semmit nem lehetett látni, amíg le nem szálltunk és megláttam a gyönyörű fjordokat, tavakat, szép zöld füvet, erdőket.
Gondoltam, Zitáékkal közlöm, mi történt, és ha nem is tudok ott lakni, legalább a cuccomat leteszem náluk, amíg szerzek valamit. Meg is írtam neki, mi történt, és azt, mikor érkezem. Ez természetesen a repülés után volt, hisz a telefonom addig ki volt kapcsolva. Közben Réka is írt egy telefonszámot, amit felhívhatok, ha nincs helyem. Szerencsére nem kellett, mert Zita fel is hívott, miszerint már néhány napja megkérdezte Líviát, van-e hely náluk, a Sognsvann-nál a koliban, és kiderült, egy hétre ingyen enyém egy szoba, mert a tulajdonos most nincs itt. Sms-ben leírta, hogy kell odajutni, s a buszozás után elkezdődött, amit már előre, Magyarországon sejtettem. A két 20 kg-os táska és a két kézipoggyász (db-onként 5-6 kg legalább) kínkeserves taszigálása a metroig. A nehézkes felfogású kínaitól való jegyvásárlásom után tudtam, hogy sínen vagyok. Szó szerint. A 3-as metro utolsó előtti megállójáig utaztam a pakkal, ahol jobb belátásra térve mégiscsak felvettem az esőkabátomat (Bence, szuper ez a kabát, örülök, hogy megvettem!...). Valami tudatalatti sejtelmem volt, hogy esővel fogok találkozni, mert a kishátizsákban volt. Odataláltam Líviáékhoz, s második látásra (októberben már találkoztam velük az okt. 23-ai ünnepségen) beszélgettünk egy órát, babáztunk a 1,5 éves Emesével és a fél éves Z- betűvel kezdődő nevű kisfiukkal. (Sose hallottam még ezt a szép, 100%, hogy ősmagyar nevet...) Főzőtt, etetett és nevelt, miközben megbeszéltük, ki-hol-mit tanult, mióta élnek itt, mit csinálnak stb. Meghívott vacsorára, 20 perc múlva átmegyek, mert akkor jön haza a férje, aki buszvezető itt, de történelem szakos egyetemista is, ezért kaptak családos kollégiumi helyet ebben a diák-városrészben. (Közben nézek ki az ablakon, ami kicsit elkeserítő az idő miatt. Ezt hívják ők nyárnak??? Max. őszt mondanék rá.)
Lívia nagyon kedves. Biológus és teológus, elvégezte a tanárit is, PÉCSEN! Nagyon szerette. Egyébként Veszprémben élt előtte. A férje otthon és itt is tanult, de abbahagyta, taxizott, most buszozik és a történelmet végzi, már régebb óta él itt, 10 éve. Lívia mondta, még 2 gyermeket szeretnének/ne, de nem akarnak itt maradni. Jövő héttől ő, aki még a férjével ellentétben nem tud csak picurit norvégul, 1 éves nyelvtanfolyamra megy, mely a családalapítási tartózkodási engedélyhez jár.
Ja, a szobám az ő lakásuktól légvonalban 30 m, másik épület, de látom az ablakukat, csak nehéz ide feljutni. 2 kulcs van, mégse tudom soha, melyik hova illik. (Egy oda és két ideúton vagyok túl, a bőröndöm még náluk van.) Elsőre azt se tudtam, hol a lépcsőház. Mikor ideverekedtem magam, arra gondoltam, hogy: na, itt aztán könnyű az élet, ha legközelebb elsőre idetalálok, jó a memóriám...
A netbe nem tudtam lelket verni, nem tom, miért. Megkaptam a tulajdonos jelszavát és felhasználónevét hozzá, mégse akarja az igazságot. Így most a jegyzettömbbe írok.
No, lassan megyek vacsizni. Ja, természetesen a cipőm sec-perc alatt átázott. Nem tudom, mi lesz holnap. Bakancs vagy szandál...
20.55
Kezdek Bencéhez hasonlítani. Z-vel kezdődik a kisfiú neve, mi? Naná, azzal végződik. Még jó, hogy egyáltalán van benne z. Kenéz. A férj pedig Előd. Nem bonyolult a neve, mégse bírtam megjegyezni.
Az internetet próbáltam megmachinálni, mert kaptam Elődtől egy útmutatót, de nem sikerült, mert nekem nem xp-m van. Ráadásul angol a mutatott verzió, de a magyarázat norvégul van hozzá.
Ellenben úgy elfáradtam az előző 2-3 éjszaka kevés alvásába, az egész nap átizgulásába és az utazásba, hogy én most lefexem. Na jó, fogat talán mosok.
Ja, krumplileves volt, és van Norvégiában TEJFÖL!!!! Egy tejfölmatyinak ez életmentő tény! A második sült lazac volt, ami nagyon ízlett, és párolt zöldség.
No, én mentem. Utálok ágyazni és most kell...
Holnap este elmegyek Zitáékhoz és misére. Délelőtt szerintem a tóhoz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)