Szeptember 5. - Szombat
Lejegyezve: Vasárnap 01.20
Ma, mivel szabad szombat volt, ismét aránylag későn keltem. Reggeliztünk együtt Attilával, Pui Luijal és Karollal, a Tajvani lánnyal a mi emeletünkön. Helyesek voltak a lányok, mert mikor bekopogtam, még feküdtek az ágyban és álmosan beszélgettek, de jöttek 5 perc múlva ki a konyhába. Mivel Pui Lui szinte a szomszédom, pár napja megígértette velem, bármi van, pl. ha eszem, mindenképp kopogjak az ajtaján. Mivel én ezt tegnap elfelejtettem, már majdnem örök lett a harag :) köztünk, ezért most nem akartam, hogy véletlen rám találjon evés közben úgy, hogy nem szóltam. Nem, mintha félnék tőle. Nem az az ijesztő lány típus. De egyébként is örülök, ha ott van, olyan vidám és kedves lány. A barátnőjével, ahogy kiderült a koli-bulin mandarinul beszélnek, mert Tajvanon úgy szoktak, Pui Lui meg tud, mert kínai tanár lesz és sokféle nyelvjárást megtanulnak az egyetemen. Érdekes, nálunk nem lehet székelyül tanulni, pedig engem érdekelne...
A zuhanyzás, képtöltögetés után ma is boltba mentünk, s a tegnapi zsákmányt, a sörösüvegek és az üdítős palackok tömkelegét visszavittük a Rema-ba, így Atti 46, én 25,5 NOK-t spóroltam meg. Zsunak vettem tejet, mert kérte, magamnak nagyon olcsó konzerv kukoricát, kecsapot, ami meglepően jó áron kapható itt. Ezeket nagyon szeretem, és összesen csak 6,5 NOK-t kellett fizetnem. Kenyérért a Kiwibe mentem, mert az nem volt olcsó a Remában. Természetesen a löff megint elfogyott, pedig én azt szeretem. Vannak bizonyos dolgok itt Norvégiában, amik sosem jönnek össze nekem a vásárlással kapcsolatban. Egyik a löff-vásárlás, mert mindig elfogy délutánra, de én általában csak akkor tudok boltba menni. A másik a sózatlan vaj-vásárlás. Eddig kétféle asztali margarint vettem, amik olcsók voltak. Mindkettő sós volt, s én azt nem szeretem. (Hogy jön már az ki, hogy mogyorókrém alá sós a margarin???) Harmadszorra: tegnap, a legolcsóbb megoldást választottam, a főző-margarint, annak a reményében, hogy a 7 NOK-s 450 dkg-os főzőmargarint, ami csak papírban van, már csak nem sózzák meg. És de. Akkor mit tesz az ember a sütibe? Kérdem én, akinek alapszükséglete a sütisütés, ha hosszabb ideig tartózkodik egy helyen... Nem normálisak ezek a norvégok. Nem tudják, mi a jó.
Végre beszéltem délután Bencével, ami csak a számítógép hiány miatt maradt el pár napja... 4-kor rák, kagyló, mogyorókrémes, sajtos kenyér, olasz majonézes saláta ebédet tartottam, Atti pedig kagyló, rák, paradicsomos babkonzervet. Minden finom volt, csak nem feltétlenül együtt. További beszélgetés után a Vigeland Parkba mentünk Zsuval és Attival, ahol kiderült, ő is émelyeg a kevert kaja miatt, engem mondjuk szabályszerűen ismét a hányinger kerülgetett, bár távolabbról, mint múltkor. Nem vagyok egész normális, hogy ennyi hülyeséget összeettem. Mondjuk örültem, hogy hosszas, kínzó bevásárlóutak után végre összegyűjtöttem sokféle ennivalót. Hát, kihasználtam/tuk, az biztos.
A Vigeland Park egyébként eléggé más volt, mint októberben. Tele volt virággal és most ment majdnem minden szökőkút. Volt, amit akkor nem is láttam. Kisgyermek- és csecsemőszobrok alkotnak egy kört a vízesés mellett, középen pedig egy újszülött csecsemő életnagyságú szobra. Legalábbis az araszom alapján akkora lehet. Belegondoltam, hogyan fog belém férni egy ilyen szépséges, ámde nem kicsi teremtmény... (s aztán ki is kell jönnie.)
A hazafelé út már fáradtan telt, de végre más úton jöttünk haza, mint szoktunk...
2009. október 12., hétfő
Évkezdés
Szept. 4. - péntek
Lejegyezve: szombat 00.45
A péntek, azaz a mai nap szabad volt. Nem is igyekeztem ezért a felkeléssel. Fél 11-kor sikerült kitápászkodni az ágyból. Hajmosás-zuhanyzás és internetezés után Attival megbeszéltem, hogy megyünk boltba, suliba, hogy lecserélje a kölcsönzött videokamerát fényképezőre, mert úgyse tudja használni a kazettahiány miatt. Elmentem enni, s a konyhában a ghánai sráccal találkoztam, akivel múlt szombaton is a liftben Zsuval, misére menet. Beszélgettünk sokat akkor is és most is, bár mivel ettem, kevésbé. Végre nem csak kenyeret ettem sajttal, hanem tegnap és ma melegszendvicset és mivel jött Pui Lui, a hong kongi lány, kaptam tőle 2 tükörtojást. Állítólag ő egyszer az én kenyeremet ette, de én nem emlékszem. Vicces volt, mert 3 különböző színű ember három különböző földrészről volt ott. A fiú a csokit nem szereti (Hatalmas humoromat elővéve megkérdeztem tőle, hogy nem attól lett ilyen barna? mert én azt hittem, sokat evett, azért ilyen színű a bőre... - nevetett, úgyhogy vette is a lapot.), Pui Lui a sajtot nem komálja (én azt is ettem), s ott náluk nincs is, én pedig, és azt hiszem Pui Lui is utálja a sima mogyorókrémet. Szóval vicces volt. De megbeszéltük, milyen a tej Magyarországon, meg hogy sose forralom fel, s ezen csodálkozott is Abdu (azt hiszem így hívják). Végül megkóstoltam a kínai lány tésztáját, mert mondta, most nagyon jól sikerült, úgyhogy most kell megkóstolnom... Délután, mire Atti kész lett, már nem volt kedvem kimenni, mert elég hideg volt, esett is. Egy órát akartam aludni, de először feldörömbölt Zsu, aztán úgy bealudtam, hogy negyed hatkor keltem. Végül Zsuval mentem boltba, s miután ismét szinte mindenből a legolcsóbbat vettem, hazatértünk.
Évkezdő buli volt odalenn, aminek fő vonzereje a korai érkezőknek ígért ingyen sör volt. Elég sokan voltunk, de nem 130-an, ahányan itt laknak, mondjuk lehet, hogy cserélődtek az emberek. Én a 10. emeleti klikkel voltam együtt, mert az egy nagyon jó, összetartó, kedves bagázs. Mark az osztrák srác, Frank a nigériai, Attila, Bernadett, az új német lány, Bauma a kongói...Nem volt túl izgi a dolog, mindenki csak beszélgetett, valami rossz zene ment a háttérben. Feljöttünk enni, s a 10. emeleten a konyhában végül saláta, sajt, rákevős partit tartottunk, kiegészítve az itteni pocsék paradicsom megkóstolásával. Nincs igazán honvágyam, de a tej, a normális főtt kaják, az én, saját termesztésű finom paradicsomom nagyon hiányzik. A gyümölcsökről és a barack/meggy/bármi más finom lekvárról nem is beszélve... Visszamentünk egy kicsit, de mivel megérkeztek a spanyolok a szülinapünneplés után (kb 10-en), csak hangos éneklés-táncolás rossz zenére és a többiek beszélgetése jellemezte a helyet, de egyhamar fel is oszlatták a dolgot, mert éjfélre járt az idő. Mi még gyalog feljöttünk jó néhány üres üveggel megrakva a 10-re, ahol beszélgettünk Bernadettel. Hazatérésem ismét viccesre sikerült, mert nem egy emeletet felfele mentem (hisz a 11-en lakom), hanem le, s csak a "szobám" ajtaja előtt állva vettem észre, hogy nem stimmel a dolog, mert elég furi név volt az ajtón. Rájöttem, mi van, mikor visszaindultam. Nem csak az előszobát, hanem az emeletet is eltévesztettem. Így jöhettem felfele 2-t, a sok üveggel... De holnap visszaviszem őket és meggazdagszom! A konyhában is volt ugyanis egy zacskó tele velük, amit becsempésztem a szobámba. Elvégre ott van sok napja és senki nem vitte vissza...
Lejegyezve: szombat 00.45
A péntek, azaz a mai nap szabad volt. Nem is igyekeztem ezért a felkeléssel. Fél 11-kor sikerült kitápászkodni az ágyból. Hajmosás-zuhanyzás és internetezés után Attival megbeszéltem, hogy megyünk boltba, suliba, hogy lecserélje a kölcsönzött videokamerát fényképezőre, mert úgyse tudja használni a kazettahiány miatt. Elmentem enni, s a konyhában a ghánai sráccal találkoztam, akivel múlt szombaton is a liftben Zsuval, misére menet. Beszélgettünk sokat akkor is és most is, bár mivel ettem, kevésbé. Végre nem csak kenyeret ettem sajttal, hanem tegnap és ma melegszendvicset és mivel jött Pui Lui, a hong kongi lány, kaptam tőle 2 tükörtojást. Állítólag ő egyszer az én kenyeremet ette, de én nem emlékszem. Vicces volt, mert 3 különböző színű ember három különböző földrészről volt ott. A fiú a csokit nem szereti (Hatalmas humoromat elővéve megkérdeztem tőle, hogy nem attól lett ilyen barna? mert én azt hittem, sokat evett, azért ilyen színű a bőre... - nevetett, úgyhogy vette is a lapot.), Pui Lui a sajtot nem komálja (én azt is ettem), s ott náluk nincs is, én pedig, és azt hiszem Pui Lui is utálja a sima mogyorókrémet. Szóval vicces volt. De megbeszéltük, milyen a tej Magyarországon, meg hogy sose forralom fel, s ezen csodálkozott is Abdu (azt hiszem így hívják). Végül megkóstoltam a kínai lány tésztáját, mert mondta, most nagyon jól sikerült, úgyhogy most kell megkóstolnom... Délután, mire Atti kész lett, már nem volt kedvem kimenni, mert elég hideg volt, esett is. Egy órát akartam aludni, de először feldörömbölt Zsu, aztán úgy bealudtam, hogy negyed hatkor keltem. Végül Zsuval mentem boltba, s miután ismét szinte mindenből a legolcsóbbat vettem, hazatértünk.
Évkezdő buli volt odalenn, aminek fő vonzereje a korai érkezőknek ígért ingyen sör volt. Elég sokan voltunk, de nem 130-an, ahányan itt laknak, mondjuk lehet, hogy cserélődtek az emberek. Én a 10. emeleti klikkel voltam együtt, mert az egy nagyon jó, összetartó, kedves bagázs. Mark az osztrák srác, Frank a nigériai, Attila, Bernadett, az új német lány, Bauma a kongói...Nem volt túl izgi a dolog, mindenki csak beszélgetett, valami rossz zene ment a háttérben. Feljöttünk enni, s a 10. emeleten a konyhában végül saláta, sajt, rákevős partit tartottunk, kiegészítve az itteni pocsék paradicsom megkóstolásával. Nincs igazán honvágyam, de a tej, a normális főtt kaják, az én, saját termesztésű finom paradicsomom nagyon hiányzik. A gyümölcsökről és a barack/meggy/bármi más finom lekvárról nem is beszélve... Visszamentünk egy kicsit, de mivel megérkeztek a spanyolok a szülinapünneplés után (kb 10-en), csak hangos éneklés-táncolás rossz zenére és a többiek beszélgetése jellemezte a helyet, de egyhamar fel is oszlatták a dolgot, mert éjfélre járt az idő. Mi még gyalog feljöttünk jó néhány üres üveggel megrakva a 10-re, ahol beszélgettünk Bernadettel. Hazatérésem ismét viccesre sikerült, mert nem egy emeletet felfele mentem (hisz a 11-en lakom), hanem le, s csak a "szobám" ajtaja előtt állva vettem észre, hogy nem stimmel a dolog, mert elég furi név volt az ajtón. Rájöttem, mi van, mikor visszaindultam. Nem csak az előszobát, hanem az emeletet is eltévesztettem. Így jöhettem felfele 2-t, a sok üveggel... De holnap visszaviszem őket és meggazdagszom! A konyhában is volt ugyanis egy zacskó tele velük, amit becsempésztem a szobámba. Elvégre ott van sok napja és senki nem vitte vissza...
Új vallás megismerése
Szept. 3. - Csütörtök
E szép napon az óra után könyvtári körbevezetésen vettünk részt. Kiderült, itt lehet ingyen kölcsönözni fényképezőgépet, kamerát, sőt, laptopot is. Ha meg akarod vágni a videóidat, bemehetsz egy teljesen felszerelt stúdióba. Ha tanulni vagy filmet nézni akarsz a barátaiddal, akkor egy lefoglalt szobában megteheted egy méteres átmérőjű síkképernyős monitorral. S ilyenből van kb. 20 darab a könyvtárban. Ha nem vitted vissza a kamerát, rádírnak egy emilt, ez aztán a nagy büntetés... Előre fél tőle Attila, mert ő azonnal ki is kölcsönzött egy gépet. Persze nem lopja el meg semmi, de meglepő, hogy ennyire megbíznak az emberekben. Ezt Magyarországon nem lehetne megtenni. Azok a gépek 180-200.000 Ft-ot is érnek.
Délután sikh templomba mentünk. Erről a vallásról az egyik tanárunk, Halldis (mi csak Díszhalnak hívjuk) már elég sokat mesélt órán. Fél ötkor indultunk a suliból. Metróval és busszal utaztunk a város szélére. A ház, ahova mentünk, nem látszott különlegesnek. Ugyanolyan faház volt, mint amilyenek itt lenni szoktak. Csak a rajta függő két tábla felirata árulta el, hogy ez nem egy egyszerű norvég lakóház. Mikor beléptünk, kezet kellett mosni az előtérben álló nagy kútnál. Cipőinket le-, ott kapott sáljainkat, kendőinket felvettük a fejünkre, mert anélkül nem szabad belépni a templomba. Kölcsönös fényképezkedés után (hiszen mindenki viccesen festett az új szerelésben) az első emeletre invitáltak minket enni. Egy nagy teremben ültünk le a fal mellé, ahol egy baldachinos ágyszerűség állt az ablaknál. Az étel finom volt, csak a nagy része elég csípős. Kefir, lepénykenyér, zöldséges szósz, csípős húsos szósz, rizs. Tej vagy víz hozzá. Turbános férfiak osztották az ételt, még el is lehetett hozni csomagolva, ha akartunk.Az evés után a pincében bemutatták a vallást, egy férfi beszélt róla. A történetéről, tanairól, jelképeiről, a mai szerepükről. Végül imára mentünk, ahol 2 ember éneklése és egy bácsi porolóval való könyv legyezgetése jellemezte a bő 3/4 órát, amit ott voltunk. Szép volt az ének és az, hogy csupa fehérben voltak az emberek, de semmit nem értettünk. Végül kivitték a nagy, jól becsomagolt szent könyvüket és megkóstolhattuk a szent pudingjukat, amire csak Estelával vállalkoztunk. Nem volt különleges íze, csak édes volt, és nem puding, hanem főtt dara állagú. Jó késő volt, mire hazaértünk, de megtudtuk legalább, hogy ez a keleti, indiai vallás nagy vonalakban egyezik a kereszténységgel, amit első látásra nem is gondoltam volna.
23.15
Ezek a spanyolok nem egészen normálisak... A szomszédom ugyanis itt egy spanyol lány, aki vicces, de szőke. Kicsit alter és szokásos, spanyolokra jellemző, alig érthető dialektusa van. Azért nem normális, mert nem elég, hogy tegnap a császkálás-mászkálás miatt nem tudtam aludni tőlük, ezért ma egész nap fáradt voltam, ma azonban most, éjjel negyed 12-kor főznek az arabbal együtt a konyhában! Valami pizzát, zsemlét sütnek, a spanyol srác meg tésztát eszik... Én azonban aludni megyek. Remélem nem arra ébredek egy óra múlva, hogy ugyanúgy zajong/nak mint tegnap. Nem örülnék. Értem én, hogy más az életritmusuk, de az tuti, hogy én attól nem fogok lábujjhegyen közlekedni reggel 8-kor, mikor elmegyek, hogy ne ébredjen fel, mert ő későn feküdt le... Na jó, most gonosz vagyok, de télleg.
Még mindig teli a hasam a sikh kajától. És mivel sok bab és karfiol volt benne, fel is vagyok fújódva, ráadásul azt nem is tudom, miből volt az édességük. De az tényleg majdnem visszajött a csípős, szószos, babos, karfiolos, kefíres kajával együtt. A lepény finom volt, meg a rizs is. Azok nem csíptek.
Na, jóccakát. Holnap nincs suli!! :)
E szép napon az óra után könyvtári körbevezetésen vettünk részt. Kiderült, itt lehet ingyen kölcsönözni fényképezőgépet, kamerát, sőt, laptopot is. Ha meg akarod vágni a videóidat, bemehetsz egy teljesen felszerelt stúdióba. Ha tanulni vagy filmet nézni akarsz a barátaiddal, akkor egy lefoglalt szobában megteheted egy méteres átmérőjű síkképernyős monitorral. S ilyenből van kb. 20 darab a könyvtárban. Ha nem vitted vissza a kamerát, rádírnak egy emilt, ez aztán a nagy büntetés... Előre fél tőle Attila, mert ő azonnal ki is kölcsönzött egy gépet. Persze nem lopja el meg semmi, de meglepő, hogy ennyire megbíznak az emberekben. Ezt Magyarországon nem lehetne megtenni. Azok a gépek 180-200.000 Ft-ot is érnek.
Délután sikh templomba mentünk. Erről a vallásról az egyik tanárunk, Halldis (mi csak Díszhalnak hívjuk) már elég sokat mesélt órán. Fél ötkor indultunk a suliból. Metróval és busszal utaztunk a város szélére. A ház, ahova mentünk, nem látszott különlegesnek. Ugyanolyan faház volt, mint amilyenek itt lenni szoktak. Csak a rajta függő két tábla felirata árulta el, hogy ez nem egy egyszerű norvég lakóház. Mikor beléptünk, kezet kellett mosni az előtérben álló nagy kútnál. Cipőinket le-, ott kapott sáljainkat, kendőinket felvettük a fejünkre, mert anélkül nem szabad belépni a templomba. Kölcsönös fényképezkedés után (hiszen mindenki viccesen festett az új szerelésben) az első emeletre invitáltak minket enni. Egy nagy teremben ültünk le a fal mellé, ahol egy baldachinos ágyszerűség állt az ablaknál. Az étel finom volt, csak a nagy része elég csípős. Kefir, lepénykenyér, zöldséges szósz, csípős húsos szósz, rizs. Tej vagy víz hozzá. Turbános férfiak osztották az ételt, még el is lehetett hozni csomagolva, ha akartunk.Az evés után a pincében bemutatták a vallást, egy férfi beszélt róla. A történetéről, tanairól, jelképeiről, a mai szerepükről. Végül imára mentünk, ahol 2 ember éneklése és egy bácsi porolóval való könyv legyezgetése jellemezte a bő 3/4 órát, amit ott voltunk. Szép volt az ének és az, hogy csupa fehérben voltak az emberek, de semmit nem értettünk. Végül kivitték a nagy, jól becsomagolt szent könyvüket és megkóstolhattuk a szent pudingjukat, amire csak Estelával vállalkoztunk. Nem volt különleges íze, csak édes volt, és nem puding, hanem főtt dara állagú. Jó késő volt, mire hazaértünk, de megtudtuk legalább, hogy ez a keleti, indiai vallás nagy vonalakban egyezik a kereszténységgel, amit első látásra nem is gondoltam volna.
23.15
Ezek a spanyolok nem egészen normálisak... A szomszédom ugyanis itt egy spanyol lány, aki vicces, de szőke. Kicsit alter és szokásos, spanyolokra jellemző, alig érthető dialektusa van. Azért nem normális, mert nem elég, hogy tegnap a császkálás-mászkálás miatt nem tudtam aludni tőlük, ezért ma egész nap fáradt voltam, ma azonban most, éjjel negyed 12-kor főznek az arabbal együtt a konyhában! Valami pizzát, zsemlét sütnek, a spanyol srác meg tésztát eszik... Én azonban aludni megyek. Remélem nem arra ébredek egy óra múlva, hogy ugyanúgy zajong/nak mint tegnap. Nem örülnék. Értem én, hogy más az életritmusuk, de az tuti, hogy én attól nem fogok lábujjhegyen közlekedni reggel 8-kor, mikor elmegyek, hogy ne ébredjen fel, mert ő későn feküdt le... Na jó, most gonosz vagyok, de télleg.
Még mindig teli a hasam a sikh kajától. És mivel sok bab és karfiol volt benne, fel is vagyok fújódva, ráadásul azt nem is tudom, miből volt az édességük. De az tényleg majdnem visszajött a csípős, szószos, babos, karfiolos, kefíres kajával együtt. A lepény finom volt, meg a rizs is. Azok nem csíptek.
Na, jóccakát. Holnap nincs suli!! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)