Szabad szombat....

Szeptember 5. - Szombat
Lejegyezve: Vasárnap 01.20

Ma, mivel szabad szombat volt, ismét aránylag későn keltem. Reggeliztünk együtt Attilával, Pui Luijal és Karollal, a Tajvani lánnyal a mi emeletünkön. Helyesek voltak a lányok, mert mikor bekopogtam, még feküdtek az ágyban és álmosan beszélgettek, de jöttek 5 perc múlva ki a konyhába. Mivel Pui Lui szinte a szomszédom, pár napja megígértette velem, bármi van, pl. ha eszem, mindenképp kopogjak az ajtaján. Mivel én ezt tegnap elfelejtettem, már majdnem örök lett a harag :) köztünk, ezért most nem akartam, hogy véletlen rám találjon evés közben úgy, hogy nem szóltam. Nem, mintha félnék tőle. Nem az az ijesztő lány típus. De egyébként is örülök, ha ott van, olyan vidám és kedves lány. A barátnőjével, ahogy kiderült a koli-bulin mandarinul beszélnek, mert Tajvanon úgy szoktak, Pui Lui meg tud, mert kínai tanár lesz és sokféle nyelvjárást megtanulnak az egyetemen. Érdekes, nálunk nem lehet székelyül tanulni, pedig engem érdekelne...

A zuhanyzás, képtöltögetés után ma is boltba mentünk, s a tegnapi zsákmányt, a sörösüvegek és az üdítős palackok tömkelegét visszavittük a Rema-ba, így Atti 46, én 25,5 NOK-t spóroltam meg. Zsunak vettem tejet, mert kérte, magamnak nagyon olcsó konzerv kukoricát, kecsapot, ami meglepően jó áron kapható itt. Ezeket nagyon szeretem, és összesen csak 6,5 NOK-t kellett fizetnem. Kenyérért a Kiwibe mentem, mert az nem volt olcsó a Remában. Természetesen a löff megint elfogyott, pedig én azt szeretem. Vannak bizonyos dolgok itt Norvégiában, amik sosem jönnek össze nekem a vásárlással kapcsolatban. Egyik a löff-vásárlás, mert mindig elfogy délutánra, de én általában csak akkor tudok boltba menni. A másik a sózatlan vaj-vásárlás. Eddig kétféle asztali margarint vettem, amik olcsók voltak. Mindkettő sós volt, s én azt nem szeretem. (Hogy jön már az ki, hogy mogyorókrém alá sós a margarin???) Harmadszorra: tegnap, a legolcsóbb megoldást választottam, a főző-margarint, annak a reményében, hogy a 7 NOK-s 450 dkg-os főzőmargarint, ami csak papírban van, már csak nem sózzák meg. És de. Akkor mit tesz az ember a sütibe? Kérdem én, akinek alapszükséglete a sütisütés, ha hosszabb ideig tartózkodik egy helyen... Nem normálisak ezek a norvégok. Nem tudják, mi a jó.
Végre beszéltem délután Bencével, ami csak a számítógép hiány miatt maradt el pár napja... 4-kor rák, kagyló, mogyorókrémes, sajtos kenyér, olasz majonézes saláta ebédet tartottam, Atti pedig kagyló, rák, paradicsomos babkonzervet. Minden finom volt, csak nem feltétlenül együtt. További beszélgetés után a Vigeland Parkba mentünk Zsuval és Attival, ahol kiderült, ő is émelyeg a kevert kaja miatt, engem mondjuk szabályszerűen ismét a hányinger kerülgetett, bár távolabbról, mint múltkor. Nem vagyok egész normális, hogy ennyi hülyeséget összeettem. Mondjuk örültem, hogy hosszas, kínzó bevásárlóutak után végre összegyűjtöttem sokféle ennivalót. Hát, kihasználtam/tuk, az biztos.

A Vigeland Park egyébként eléggé más volt, mint októberben. Tele volt virággal és most ment majdnem minden szökőkút. Volt, amit akkor nem is láttam. Kisgyermek- és csecsemőszobrok alkotnak egy kört a vízesés mellett, középen pedig egy újszülött csecsemő életnagyságú szobra. Legalábbis az araszom alapján akkora lehet. Belegondoltam, hogyan fog belém férni egy ilyen szépséges, ámde nem kicsi teremtmény... (s aztán ki is kell jönnie.)
A hazafelé út már fáradtan telt, de végre más úton jöttünk haza, mint szoktunk...