Kiegészül a társaság

Aug. 20. - Csütörtök
Lejegyezve: péntek 00.28

A reggel iszonyat álmos és nehéz volt. A zuhanyzás is nehezen ment. Reggeli és csomagolás, mint mindig, majd usgyi a metrohoz, hogy azon olvashassak, majd siethessek a suliba, ismét fél 9-re. Beigazolódott, amit sejtettem. Nem is egy dolog. Se a csoport nem olvasott el egy betűt se a könyvből, de Zsu se, mert már előtte bealudt. Nem akarok dicsekedni, de egyedül én jutottam el legalább a feléig. És érdekes is! Az identitásról szól, s egy félig arab (libanoni), félig francia, keresztény ember írta. Annak ellenére, hogy nagyon sok szónak nem tudom a jelentését, a könyvet mégis értem.
A mai óra a vallás és filozófia volt. Bemutattuk egymást a többieknek kikérdezés alapján, állítottunk sorrendbe tulajdonságokat, beszélt a néni, mutogatott vallási eszközöket, képeket... Persze a legtöbb hinduista volt, amit azért nem csodálok, mert az első szünetben láttam az irodája ajtaját és a fél irodáját. Tele volt Siva és különböző istenek képeivel, a Taj Mahal képeivel meg szobrocskákkal. Egyébként a neve
alapján (mivel nem emlékeztem az ebédről, ki volt az a Halldis) én azt hittem, ő pasi. S reggel meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy nő fog tanítani.

Délután megbeszéltük angolra a témáinkat. A feladat neve: Oslo trail. Mi a vásárlást és a tömegközlekedést választottuk. Kéne is ahhoz most power pointos filet készítenem a magyar közlekedési eszközökről. De
nincs netem, így képeim se, úgyhogy majd holnap csinálom. Elküldtem a könyvet, amit el kell olvasni, emilben 3 csoporttársnak és megmutattam, hogy lehet nyomtatni, nagyon örültek, hogy ilyen egyszerű és hogy ingyen van. (Én is...) (Még mindig jár metro, pedig már fél egy is elmúlt...)

Nemzetközi diák-tájékoztató volt fél kettőkor, tele volt a terem, mi már lépcsőn ültünk. Hosszú volt és sokrétű, kaptunk sok papírt. Kávézás-teázás-feliratkozás volt utána, különböző listákra. (Sport, tandem nyelvoktatás-nyelvcsere, szociális találkák...) Kiderült, hogy szombaton megyünk a rendőrségre itt-tartózkodási engedélyt kérvényezni.

Délután kimentünk Attiláért a buszpályaudvarra, 4-re. Azt gondoltuk, a Ryggeről jön. 17.10-re kiírtak egy buszt, de csak nem jött. Megkérdeztük, nem értették, hogy miért várunk Budapestről gépet, mert mintha nem is lenne... Csak ezt nem mondták. Gondoltuk, csak sokat késik. Végül már minden buszt néztünk, azt is, ami Gardemoen-ről jött, hátha mégis a másik reptérre érkezett. Attilát sehol se láttuk. Zsu elkezdett izgulni, de miután nem tudtuk egyszerűen telefonon elérni, (mert mindig azt mondta a gép, hogy az előfizető nem fogad hívásokat, (Még sose hallottam ezt.) bár az smseket megkapta, de nem jött válasz) fél hétkor, majdnem három óra várakozás után eléggé elcsigázottan ültünk föl a buszra, ami Zsuhoz vitt. Szomorúan szálltunk be a liftbe, s épp már a sokadik verzió jutott eszünkbe, hogy hol lehet Attila, mikor a 8. emeleten, ahol Zsu lakik, az üvegajtó mügül egy bőröndön ülő magyar fiú nézett ránk. Hát, nem írom inkább le, mi
volt a reakció, de azért nagy volt a megkönnyebbülés. Titkon én azért reméltem, hogy csak elkerültük egymást, s ez be is igazolódott. A Gardemoenre ért oda, s nem tudta, milyen busszal jött, de egy tucatnyi norvég megkérdezése után végül eljutott a célba. Mivel a koli irodája már nem volt nyitva, Zsunál cuccolt le, s ott is aludt. Ellőtte azonban még esti sétára indultunk a városba, megmutatni a kikötőt, egyebeket.
Természetesen elkapott az eső, de nem is kicsi, s mivel csak nálam volt esernyő, Attila, hisz magas, megnyerte magának az IKEÁs kék zacskómat. Jól állt neki. Mire rongyig áztunk, késő is volt, s az ereszek alatt békésen álldogáló norvégokkal ellentétben mi a metró felé igyekeztünk, ahol én felszálltam a gyönyörű, tiszta, már jól megszokott, fehér metrora.