Itttartózkodási - de nem egész nap az utcán!!

Aug. 22. - Szombat
Lejgyezve: Aug. 31. 00.33

A reggel ismét nehezen ment, mivel nem értem el azt a metrot, amivel menni akartam, később találkoztam Zsuékkal az Oslo S-nél. A nemzetközi diákok ezen a napon ugyanis együtt kérvényezték az itttartózkodási engedélyüket. Három hónapnál hosszabb ideig ittlévőknek kell. Igaz, mi elvileg pont 3 hónapot vagyunk, de ki tudja, mikor lesz a vizsga, mennyit utazunk utána...
Mikor odaértünk a rendőrségre, gyanús volt, hogy vajon az utcán álló töménytelen fiatal valószínűleg ugyanazért jött mint mi. Mikor nagy nehezen beljebb furakodtuk magunkat, láttuk a kijelzőt, hogy a sorszám a 189-nél tart. Zsuval számot húzni mentünk, mialatt Atti nyomtatványért küzdött az átjárhatatlan tömegben. Mikor mi húztunk magunknak, nem akartuk elhinni, mi áll rajta! 579, 580, 581. 10 óra volt . Nem értettük, hogy lehet ez, mert a nemzetközi tájékoztatón 230 diákról beszéltek. Rájöttünk, hogy ez másképp nem lehet, hanem csak úgy, hogy az összes egyetemi nemzetközi diák is egy napon jött velünk. Azért értékelni kell a norvégok munkáját, mert csak miattunk tartottak nyitva szombaton. S ez a büszke, előírások szerint élő norvég nemzetől nagy szó.
Gondoltuk, hogy nem megy a dolog olyan gyorsan, elvégre már elég rég ott voltak a többiek. Találkoztunk is a csoporttársainkkal, akik közül az orosz és a kínai lány, Pui-Lui 860-as körüli számot húzott. Kimentünk az utcára kitölteni a papírokat, ami nem tartott kevés ideig, mert vagy az angolon nem értettünk semmit, vagy Attila csak norvégül beszerezhető papírján bogarásztuk a dolgokat. Aztán elmentünk bérletet venni Attinak, persze ott is számot kellett húzni. A rendőrségi a farzsebben, a Traffikantenes Atti kezében... :) A norvégok mindenhol számot húzatnak. A postán és a gyógyszertárban is. A szállásadó rendszer irodájában is. Ha nincs senki benn, akkor is. Amikor visszamentünk, csak 250 körül tartottak. Akkor elmentünk boltba. Aztán másikba. Aztán vártunk. Aztán átültünk az utca másik oldalára, mert elment a nap. Aztán vártunk. Beszélgettünk más emberekkel. Hallgattuk két afrikai srác éneklését, akik kottából marha szép hangon teljesen jól, tisztán godspel stílusú dalokat dudorásztak a közvetlen szomszédságunkban. Végülis összesen 5 órát vártunk. De mivel az utcapadkán várni nem igazán kényelmes, igencsak elfáradtunk. Nem volt erőm elmélkedésre menni a nem is tudom hol található templomba 4-re, hisz negyed 4-re értünk haza és pizzát sütöttünk magunknak, amit egész olcsón szereztünk be a Rema-ban. Meg is ismerkedtünk egy osztrák sráccal a konyhában, Markkal, Attis emeletén, mert Zsuék konyhájában még mindig bűzfelhő lengedezett.
Este még leköltöztem Zitáékhoz a maradék cuccommal, Zsuék velem jöttek, hogy
megnézhessék, hol laktam. Elbúcsúztam Liviéktől azzal, hogy holnap úgyis találkozunk a
magyar misén. Éjszaka Zsuék látogatása után holtfáradtan feküdtem ágyba.